Mese a gilisztákért

Mese a gilisztákért.

Mese a gilisztákért

Az időjárás nem volt éppen a legkedvezőbb az udvari játékhoz, ám Bandi mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy odakint töltsék a maradék időt, mielőtt Lara hazajön az óvodából.
A földön heverő diófalevelek nyálkásak, sarasak voltak és enyhe rothadó szagot árasztottak. A sár és falevél keverék úgy csúszott az éjjeli esőtől, mintha jégen járna az ember. A piros kistraktor, a tütü motor és a kiskonyha mind-mind használhatatlanok voltak a víztől, ami tetőtől talpig eláztatta őket.
Anya, nagy előrelátással vitt magával a házból egy régi törülközőt, hogy majd azzal bizony, szárazra törli a Bandika által kiválasztott játékot.
Kimentek hát. Attila a babakocsiban terpeszkedett puha, meleg, szürke mintás overáljában. A szemei piroslottak az álmosságtól. Anya gondosan be is kötötte a kocsiba, nehogy alvás közben kicsusszanjon onnét. Örömmel látta, hogy Attilával bizony hamarosan nem lesz sok tenni való. Hiszen ilyen fáradtan, a friss, hűvös levegőn ez a baba, órákon át képes volna aludni. Nem úgy, mint Bandika. Ő bezzeg már izgatottan toporgott Anya mellett, mögött, aztán előtte, majd újra mellette. Olyan volt, mint egy vidám kiskutya, aki arra számít, hogy kap valami finomságot a gazdájától.
Bandika már elmúlt két éves, és bizony elmondható róla, hogy javában benne volt már az úgynevezett önállósodási korszakban. Mindent szeretett volna és méghozzá azonnal.
Tehát mikor végre kiértek az udvarra, Bandika arra várt ilyen nagy izgalommal, hogy anyukája menjen és ásson neki egy hatalmas gödröt. Aztán egy másikat, és még egyet és persze még néhányat. Anya nem lepődött meg ezen. Pontosan tudta mi vár rá, de azért azt a törülközőt is kihozta, hátha ma mégis más lenne a kinti program, mint a gödör ásás.
Alig, hogy Anya kifordította a friss földet az ásóval Bandika, mint a sas, úgy csapott le a nedves, tapadós talajra. Kis kezeivel kotort, mint egy megtermett vadászkutya. Nem kímélte a földet, a kezeit, a ruháját. A cél, amiért ilyen időben is ki kell jönni a vizes udvarra, amiért ásni kell, amiért kotorni kell nem más, mint a giliszta.
A giliszta gyűjtés mindennapi és elmaradhatatlan feladattá vált a család számára. Nem múlhatott el nap, hogy legalább egy, a gyűrűsférgek törzsébe tartozó egyed ne tekergett volna ott Bandika kis húsos ujjacskái között. Anya rendszeresen rosszul volt a látványtól, ami ilyenkor elé tárult. De nem volt mit tenni, Bandika lankadatlan figyelemmel piszkálta, bökdöste és simogatta azokat a közönséges földigilisztákat. Bandika számára ezek az állatok azonban egy cseppet sem voltak közönségesek, inkább fantasztikusak és csodálatosak.
Hát mégis, melyik állat képes ilyen mozgásra! Tekereg, hullámzik, forog, kunkorodik, pöndörödik a kis ujjak között. Ez a kisfiú úgy nézte ezeket az állatokat, mintha a világ csodáját látná.
A sok megfigyelés, sok kérdést vetett fel Bandika fejében.
Olyannyira sokat, hogy anya nem is tudta tartani a tempót a folyamatos faggatással. Bandika kíváncsisága azonban csillapíthatatlanná vált. Olyannyira, hogy a sok élő és mozgó giliszta megfigyelése után Bandika arra lett kíváncsi, hogy vajon mi van a belsejében. A lehető legóvatosabb mozdulattal felvett a földről két botot, azután hirtelen lecsapott a gyanútlan gilisztára. A két bottal darabjaira cincálta szegény férget, még mielőtt anya megakadályozhatta volna.
-Kicsikém, nem szabad bántani! – förmedt rá anya dühösen. Ám ekkor, a giliszta egyik fele mozogni kezdett. Mindketten meglepetten nézték a meggyötört állatot, majd Bandika tovább piszkálta a botokkal.
Anya lágyan megfogta kisfia kezét és határozott hangon figyelmeztette. – Bandi, a giliszták nagyon hasznos állatok, fontos, hogy ne bántsd őket!
Ekkor Bandi őszinte érdeklődéssel nézett anyára. Miután anya észrevette a figyelmet Bandika arcán így folytatta: - a giliszták segítenek nekünk a veteményeskertünk talajának lazításában. Anyának kevesebbet kell kapálnia.- mondta mosolyogva. Azután így folytatta. - Megeszik a növények maradványait, majd a kakijukkal termékenyebbé teszik a földet. A kis járataik miatt levegősebb, lazább a föld és jobban érzik magukat a növények benne. – érted, kicsim? Ők a kertünk barátai.
-Értem, anya. Mostantól csak simogatom őket!- válaszolta Bandi.
Másnap, mikor apa haza érkezett a munkából és leparkolni készült az autóval, áthajtott egy gilisztán. A baleset következtében az állat kettészakadt. Bandi keserves sírásban tört ki, azután nagyon komoly vádaskodás vette kezdetét. –Apa, te megölted a kertibarátom!- mondta zokogva. Apa, aki az egész balesetről mit sem tudott, és a legkevésbé sem értette mi történt, igyekezett együttérzően megvígasztalni kisfiát. Bandika azonban, olyan dühös lett, hogy egyetlen szót sem hallott meg édesapjától.
A nagy dühöngés hirtelen abbamaradt, a sírás hüppögéssé halkult. Azután egy nagy örömsikkantás hagyta el Bandi torkát. Apa, tanácstalanul állt és egyre inkább kezdte feladni azt, hogy megértse mi történt. A giliszta egyik fele újra megmozdult, sőt mászni kezdett. Úgy viselkedett, mintha semmi sérülés nem érte volna. Bandika tátott szájjal nézte a halálból visszatért állatot. Apa, ekkor értette meg Bandika viselkedését.
-Nézd csak fiam, véletlenül átmentem rajta. De szerencsére a giliszták nagyon profi túlélők. Ha kettészakad is, az egyik fele, mégpedig az ahol a feje van, túléli és képes újra megnőni.
Bandika csak állt ott és nézte, nézte, mikor fog újra megnőni. – és mikor lesz újra nagy?- kérdezte türelmetlenül.
-Sok idő múlva. Ez egy komoly sérülés és nagyon sokáig tart meggyógyulnia. Hagyjuk, had menjen, és éljen tovább.
Bandika és apa kézen fogva mentek be a házba. Aznap ugyan már nem láttak több gilisztát, de Bandika érdeklődése a talajlakók iránt azóta sem csillapodott.