Kép forrása: Mesterséges Intelligencia által generált kép
Mese a táskáról, amit elfelejtettek.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, Panni. Nagyon szeretett óvodába járni, de elérkezett az óvodai ballagása. Ballagásra kapott egy hátitáskát. Néhány hét múlva elérkezett a várva várt nyári szünet. A nyarat különböző helyeket töltötte a szüleivel. Elmúlt a nyár.. Elérkezett a tanévnyitó. Köszöntötték a kis elsősöket, amajd az osztálytermükbe vezették őket. Másnap nagy örömmel vitte a százegy kiskutyás hátisátkás. Néhány óvodai társával egy osztályba került Az első nap egy kedves tanító néni lépett az osztályba, s így szólt:
- Kedves gyerekek! Az én nevem Marika néni, mától kezdve én foglak tanítani benneteket. Mivel ez az első nap, így még nem fogunk tanulni, hanem mindenki bemutatkozik nekem és elmondja, hol töltötte a nyári szünetet és ebéd után hazamehettek.
A gyereek ennek nagyon örültek, de egy kicsit féltek. A tanító néni így szólt a gyerekekhez:
- Gyerekek! Nem kell tőlem félnetek! Nem harapok.
A gyerekek egy kicsit megnyugodtak, majd elsőnek egy kislány jelentkezett, vagyis Panni, elmondta, hol volt a nyáron. Ezt látva a többiiek is elmondták, hol voltak a nyáron. A gyerekek ebéd után hazamentek. A következő napokban megkezdődött az iskolai élet. Telt, múlt az idő. Egyik nap egy másodikos fiú azt mondta Panninak:
- Milyen csúnya táskád van!
A kislány sírva ment haza. A táskát felrakta a szekrény tetejére, a táska megszólalt:
-Miért raksz fel a szekrény tetejére? Tán nem szerettél engem?
- De igen, csak hát egy fiú azt mondta, hogy "csúnya táskám van"
A táska így folytatta:
- Csak akkor tehetsz fel a szekrény tetejére, ha megígéred, hogy iskola után játszol velem
- Ezt megígérem.
De a kislány elfelejtette, hogy mit ígért a táskának. A táska azóta is a szekrény tetején hever. A kislány a következő napoktól a korábban nyert hátizsákját hordta és csak emlékként őrizte meg a táskát.
Mucsányi Imréné, Csilla vagyok, 49 éves vagyok. Kezdő meseíró vagyok. Közel 20 mesét írtam már, amit szeretnék könyv alakban kiadatni. Azért írok erre az oldalra, hogy bárki elolvashassa és véleményt írhasson a meséimről. Egy kiadó szerint nagyon jók a meséim, megállná a helyét könyves boltok polcain
Vélemények a meséről
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi! A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Testem nagy része vízből áll és kocsonyás,Jól vigyázz, nehogy feléd vigyen a sodrás!Ha nem figyelsz eléggé, nem is látsz engem,Hiszen nekem teljesen áttetsző a színem.A csalánozók családjába tartozom,Csípésem v...
Csiga mikor útra kel
Egy borongós esős napon az árokparton lapulevél alá bújt a csiga.
Az eső csepereg. Ő, egyre csak kesereg. Az eső elől itt bujkálok? – a világból meg semmit sem látok?
Ezért ...
Zsolti, mikor felébredt, lassan körbenézett. Ekkor jött rá, hogy már nem álmodik, ezért nincs már itt Micimackó meg Tigris, akikkel rohangált álmában.
- Szóval fent vagyok - állapította meg Zsolti. - R...
Hó Ottó egész nap mozdulatlanul álldogált a családi ház kertjében. Az első idei hóból született, két kisfiú és egy kislány építette, az egész család ünnepelte, mikor kész lett. Azt mondták, na...
Ezt a mesét írta: Mucsányi Imréné Kezdő meseíró
Mucsányi Imréné, Csilla vagyok, 49 éves vagyok. Kezdő meseíró vagyok. Közel 20 mesét írtam már, amit szeretnék könyv alakban kiadatni. Azért írok erre az oldalra, hogy bárki elolvashassa és véleményt írhasson a meséimről. Egy kiadó szerint nagyon jók a meséim, megállná a helyét könyves boltok polcain