Mesék az állatóvodából 2. Brumi Szilvesztere

Mesék az állatóvodából 2. Brumi Szilvesztere.

Brumi Szilvesztere

Úgy látszik, Brumi bal lábbal kelhetett fel. Morgott, zsörtölődött mindenért. Ez más óvóbácsiknál lehet, hogy gyakrabban előfordult, de Bruminál soha.

– Ne rohangálj itt össze-vissza! – szólt rá Kéknyúlra.

– Ne üvöltözz folyton! – kiabált Rőtsörényű Leóra.

Az állatok félve kérdezték meg Máriát, a medvelányt, aki óvónéni volt és Brumi testvére:

– Mi baja lehet Bruminak? Hiszen máskor is futkározunk és kiabálunk, és sohasem szokott így veszekedni velünk.

– Nem veletek van baja – nyugtatta meg őket Mária –, hanem az őzikével.

– Az őzikével? – csodálkoztak el az állatok. – Hiszen itt, az óvodában nincs egyetlen őzike sem.

– Az őzike nem az óvodában van – magyarázta Mária –, hanem a szomszédunkban lakik. Bruminak jó barátnője. Legalábbis eddig azt gondolta. De most kiderült, hogy szilveszteri bulit szervez, és már mindenki megkapta a meghívót, de Brumi nem. Hát ezért ilyen morgós ma.

– Ezért? – lepődtek meg az állatok.

– Ki az a Szilveszter? – bömbölte Leó. – Mondjátok meg hol találom, megyek és leüvöltöm a fejét!

– Nyugi, Leó, nyugi! – csitították a többiek.

– Szilveszter az nem valaki, hanem az év utolsó napja – magyarázta türelmesen Mária. – Akkor búcsúztatjuk az elmúlt évet, és köszöntjük az újat. Az őzike is ezért szervezi a bulit.

– Akkor szervezzen Brumi is egy bulit – javasolta Kéknyúl –, és ne hívja meg rá az őzikét. Ez méltó bosszú lenne.

– Most nagy butaságot mondtál – vélekedett Bölcsbagoly. – Brumi nem bosszút szeretne állni, hanem az őzikével szeretne szilveszterezni. Ugye jól gondolom? – fordult Máriához.

– Pontosan – értett egyet Mária.

Kéknyúl megpróbálta jóvátenni hibáját.

– Hát, ha vele szeretne szilveszterezni, akkor szóljon neki, hogy őt is hívja meg. Nem lesz nehéz, ha ott lakik a szomszédotokban.

Erre már Vakkancs, a mindig csendes kutyus is közbevakkantott.

– Látom, Kéknyúl, te nem gondolsz arra, hogy büszkeség is van a világon. Mi, kutyák erre nagyon érzékenyek vagyunk. Ha az őzikének nem jutott eszébe, hogy Brumit meghívja, akkor Brumi nem alázkodhat meg azzal, hogy bekönyörgi magát. Én teljesen megértem őt.

– Nekem van egy ötletem – ráncolta a homlokát Bölcsbagoly.

– Majd pont neked nem lenne… – gúnyolódtak a többiek, de azért kíváncsian figyeltek Bölcsbagolyra, mert végül is mindig igaza szokott lenni.

– Ha Brumi büszkeségét sértené, hogy ő szóljon az őzikének, hát szóljunk neki mi!

– Hát persze! – ugrott fel Leó. – Megyek és akkorát kiabálok, hogy ha az őzike nem süket, akkor biztosan meghallja. HÍVD MEG BRUMIT IS A BULIRA! Ezt fogom kiabálni – és már indult volna az ajtóhoz.

A többiek azonban visszatartották.

– Ez így nem lesz egészen jó. – próbálták lebeszélni – Az őzike azt hiheti, hogy Brumi kért meg, hogy kiabáljál. Biztosan tudja, hogy együtt vagytok itt az óvodában.

– Akkor azt is hozzákiabálom, hogy NEM BRUMI KÉRT MEG, HOGY KIABÁLJAK. Úgy már egészen jó lesz?

Mária nehezen, de végül is meggyőzte őt, hogy ez sem tökéletes megoldás.

– Én odaszaladok – ajánlkozott Kéknyúl – és beszélgetni fogok az őzikével. És csak úgy véletlenül megkérdezem, hogy ugye Brumit is meghívta a szilveszteri bulira. És akkor ő a fejére fog csapni, hogy „Jaj, elfelejtettem!”, és én szaladhatok vissza a jó hírrel.

– Csak nehogy a te fejedre csapjon! – szellemeskedett Rőtsörényű Leó, aki nehezen tudta volna elviselni, hogy Kéknyúlnak sikerüljön az, ami neki nem.

– Ez nem is olyan rossz ötlet – mondta szinte egyszerre Mária és Bölcsbagoly. Kéknyúl gúnyosan vigyorgott Leóra.

– Csak semmi szükség nincs rá. – szólt váratlanul közbe Szőkecica, aki eddig látszólag ott szundikált mellettük.

Mindnyájan döbbenten néztek rá.

– Mi az, hogy nincs szükség? Brumi maradjon mindig ilyen szomorú és mérges?

Szőkecica kényelmesen nyújtózott egyet, mielőtt folytatta.

– Nincs szükség semmire – ismételte meg. – Ha én lennék az őzike, el nem felejteném, hogy meghívjam Brumit, és biztos vagyok benne, hogy az őzike sem felejtette el.

– Ha nem aludtál volna, hallhattad volna, hogy nem kapott meghívót – próbálta letorkollni Kéknyúl, aki félt, hogy remek ötletének nem veheti hasznát.

Szőkecica ügyet sem vetett rá, úgy folytatta.

– Ha én lennék az őzike, Bruminak biztosan nem olyan közönséges meghívót küldtem volna, mint a többieknek, hanem valami különlegeset. Mondjuk egy kis szívecskét tűztem volna az ajtófélfára, vagy valami ilyesmi – tette hozzá álmodozva.

Az állatok elhűlten néztek egymásra, majd mindannyian kérdően Máriára.

– Hát, nem tudom… – mondta bizonytalanul – Erre egyikünk sem gondolt.

– Na, Kéknyúl, most szaladhatsz! – fordult Mária a nyuszihoz. – Nézz rá arra az ajtófélfára!

Nem telt bele két perc, és Kéknyúl már hozta is a szív alakú levelet, benne a meghívóval. Mindenki ugrándozott az örömtől. Mária szaladt a levéllel Brumihoz. Kéknyúl sütkérezett a dicsőségben. Vakkancs is bólogatott:

– Látod, Kéknyúl, most érezheted, milyen büszkének lenni.

Amikor Brumi boldogan odajött hozzájuk, mégse Kéknyúlhoz sietett, hanem Szőkecicához.

– Honnan voltál olyan biztos benne, hogy ott van a meghívó? – kérdezte ámulattal.

Szőkecica vállat vont.

– Női megérzés – mondta, és szundikált tovább.