Mókuskaland

Mókuskaland.

Mókuskaland 

 
Mókus Miri boldogan lóbálta karján a kis fonott kosárkáját. Mogyorót szedni indult az erdőbe. Most mehetett életében először egyedül mogyorót szedni. Apóka és Anyóka jól a lelkére kötötték: 
- Légy nagyon óvatos, és még sötétedés előtt gyere vissza az odúba! 
Mókus Miri lelkesen bólogatott, és már szaladt is. A virágos réten szedett néhány szép, kék búzavirágot, és már futott is tovább. 
Útja a patakpartra vezetett, ugyanis itt gyönyörűszép, hatalmas mogyoró bokrok nőttek. Felszökkent az egyik ágra, és el is kezdte szedni a mogyorót, közben vidáman dúdolgatott. 
Egyszer csak egy kis kékhátú, sárgahasú cinke szállt le mellé. 
- Szia Miri! Mit csinálsz? 
- Szia Cinke Vince! Éppen mogyorót szedek! 
- Ó, már látom, milyen sok van a kosaradban! Képzeld a patak másik partján láttam egy gyümölcsöst, ahol mandula is van! 
Mókus Miri felkapta a fejét. 
- Mandula? Hiszen az Anyóka kedvence! Szépen kérlek Cinke Vince, mutasd meg hol van! Cserébe feltörök neked néhány szemet, hogy te is meg tudd kóstolni! 
- Nem bánom! - egyezett bele a kismadár - Gyere utánam! 
Igen ám, csakhogy egy cinke nagyon gyorsan repül! Csakhogy a mókusok is igen fürgék! Mókus Miri ágról ágra, bokorról bokorra, fáról fára szökdelve követte Cinke Vincét. De mégiscsak megtörtént a baj! Az egyik ág reccsenve letört Mókus Miri alatt. 
- Jaj ne! - kiáltott. Zuhanni kezdett a mélységbe!  Miri azonban különösen ügyes kismókus volt. Zuhanás közben elkapott egy levelet, és hopsz! Már fenn is termett egy másik ágon, ami vastagabb és biztosabb volt. De jaj! A kosárka a földön landolt, és a sok mogyoró mind szanaszét gurult az avarban. 
Mókus Miri villámgyorsan leugrott a fáról. Felállította a kosárkát és nekiállt összegyűjteni a mogyorókat. Bizony, nem volt könnyű mindet megtalálni! A mogyorók mindenhová begurultak: 

• A levelek alá 
• A gombák kalapja alá 
• A hangyabolyba 
• A odvas fába 
• Sőt, még a vaddisznók pocsolyájába is! 

 
Mókus Miri azonban nem ijedt meg. Nem csak ügyes, de nagyon szorgos is volt, így szépen, egyenként összegyűjtött minden mogyorót. 
Amikor végzett, elégedetten nézett a kosárkába. Igen, mind meglett! Még a kék búzavirágot is megtalálta! De vajon hol lehet Cinke Vince? Ó, bizony a gyorsöptű kismadár észre sem vette, mibe keveredett Miri, és már rég messze járt! Ráadásul a mogyoró keresgetéssel nagyon elszaladt az idő. Kezdett alkonyodni. 
- Sebaj, majd holnap megkérem mégegyszer Cinke Vincét, hogy mutassa meg a mandulákat! De most mennem kell haza, mielőtt besötétedik! 
Fel is kapta a kosárkáját. De jaj! Vajon merre kell menni? Mókus Miri még sohasem járt erre. Szegény teljesen eltévedt! Felmászott a legmagasabb fa csúcsára. Ahogy körbenézett felülről, észrevette a patakot. Hú, milyen messze került! Bizony szednie kell lábát!  

Gyorsan leszökkent, karjára fonta a kosárkát, és elindult. De nem jutott messzire, az erdőben már teljes sötétség uralkodott! 
- Jaj ne, jaj ne, most mi lesz? - rimánkodott Miri - Ilyen sötétben semmit sem látni! 
Hirtelen egy reccsenést hallott a bokorból maga mögött. Ijedten megfordult, és a fekete éjszakában, a levelek között két világító szem meredt rá! Azon nyomban felugrott a legközelebbi fára, szíve hevesen vert! Onnan fentről már jól látta, hogy a ravasz Róka Réka surran át a bokrok alatt. Az ő szemét pillantotta meg az imént! Még jó, hogy gyorsan elmenekült, mert bizony Róka Réka nem veti meg a mókus húst! 
De most mi legyen? Összekuporodott a faágon. Lehet, az lenne a legjobb, ha megvárná a reggelt idefent, biztonságban. Viszont nagyon ijesztő volt egyedül a sötét erdőben, és Anyóka és Apóka is úgy hiányzott neki! 
Egyszer csak valami furcsa dologra lett figyelmes. A fa alatt mindenütt apró kis fények gyúltak ki! Egyre több és több! Mókus Miri megijedt. Elképzelte, hogy sok száz róka oson az erdőben, és azoknak a világító szemét látja! Sírni kezdett. 

Azonban az egyik kis fénypötty közeledni kezdett felé. Egyre közelebb, és közelebb! Miri becsukta a szemét, és ijedten felkiáltott: 
- Ne bánts! 
- Miért bántanálak? - jött a csodálkozó felelet. 
Miri kinyitotta a szemét. Egy icike-picike kisbogár repült, aki láss csodát! A sötétben világított! 
- Hát te ki vagy? És hogyhogy világítasz? 
- Ó, mi vagyunk a szentjánosbogarak! Az én nevem Rezső. 
Miri elámulva nézett a szentjánosbogárra. 
- Azt hittem, sok sok róka van itt, és az ő világító szemüket látom! 
- Ó, dehogy is! - nevetett Rezső - ezek csak mi vagyunk! Ilyenkor, este szeretünk kirepülni, és hogy jól lássunk, világitunk magunknak hozzá! 
-Nahat! Igazán szép! 
- Nagyon köszönöm. Remélem is, hogy szép! Így próbálom meghódítani szívem szerelmét, Rózsikát. 
- Biztosan sikerül - mosolygott Mókus Miri. 
- Ês te mondd csak, mit keresel itt? Egy kis mókusnak ilyen későn már otthon van a helye! 
- Eltévedtem, és besötétedett - vallotta be Miri - aztán jött Róka Réka, és én már nem mertem tovább menni egyedül a sötétben. 
- Meg jó, hogy találkoztunk! Majd mi világítunk neked hazafelé az úton! 
- Tényleg? Igazán megtennétek? 
- Hát persze! Gyerünk fiúk! - fordult Rezső a többi szentjánosbogárhoz. 
Az összes bogár odagyűlt, és együttesen már igazi lámpásként fénylettek. Elindultak Miri előtt, megvilágítva az utat. Miri vidáman futott utánuk. 
- Köszönöm, köszönöm! - hálálkodott a kismókus. 
- Örömmel segítünk! - felelt Rezső. 
- És melyikük Rózsika? 
- Ó, Rózsika nincs itt! A lányok a leveleken laknak, nem szoktak repülni. Mi, fiúk szállunk hozzájuk. 
- Nahát, milyen érdekes! 
- Igen. Miután hazakísértünk, meg is keresem Rózsika levelét! 
Közben elhagyták a patakot, és megérkeztek a rétre. 
- Milyen hamar hazaértünk! - örvendezett Miri. Vajon hogyan hálálhatná meg a szentjánosbogaraknak? - morfondírozott magában. Ekkor eszébe jutott! Kikapta kosárkájából a szép kék búzavirágot. 
- Tessék Rezső! Add ezt a virágot Rózsikának! Így biztosan meghódítod a szívét! 
- Ó, hát ez csodálatos! - ragyogott fel Rezső arca - Rózsikának pont a búzavirág a kedvence! 
A szentjánosbogarak búcsút intettek. Miri is felugrált a fára, és uzsgyi, be az odúba, ahol Apóka és Anyóka már aggódva várták. Lett is nagy öröm, hogy kis Miri végre épségben hazaérkezett!