Nyári emlék: egy nap a parkban

Nyári emlék: egy nap a parkban.

Ez a mese igazából nem is egy mese, hanem egy csodaszép nyári kaland története. Azon a reggelen, már egészen korán kisütött a nap, és lágyan fújdogált odakint a langyos szél. Panni és Peti szemeiket dörzsölve csoszogtak ki Anyához a konyhába, aki épp a piknikkosarat rendezgette, és szendvicseket készített. 

- Szia Anya! Megyünk valahová? - kérdezte kíváncsian Panni.

- Bizony! Apával úgy döntöttünk, hogy mivel ilyen szép idő van, kimegyünk a parkba!

- Hurrá! De jó! - kiáltottak fel mindketten. - De hol van Apa?

Erre a szóra a padlás felől nagy csörgés-zörgés hallatszott. - Jövök már, megtaláltam! - kiáltott le Apa a létráról. Ahogy lépdelt lefelé, kezében megvillant egy színes, díszes, rombusz alakú tárgy, amire egy zsinór volt erősítve.

- Hát ez micsoda? - kérdezte Peti.

- Ez egy papírsárkány - válaszolta Apa - Kicsit viseltes, még az enyém volt, de tud repülni. Szeretnétek majd kipróbálni?

- Igen, igen! - kiáltották mindketten nagy lelkesedéssel. Alig várták, hogy megtudják milyen érzés lehet sárkányt röptetni! Közben azt is megtanulták Apától, hogy az elsőt Kínában gyártották, valamikor nagyon - nagyon régen! Amikor ők még meg sem születtek!

A sárkány aznap csodásan szállt az égen. Apa megmutatta nekik, hogyan kell a zsinórt ügyesen használni, és, hogy mire figyeljenek, ha azt szeretnék, hogy minél hosszabb ideig és minél magasabbra repüljön. Panni és Peti felváltva irányították, és nagyokat kacagtak, ahogy futottak le vele a domboldalon. Annyira megtetszett mindkettőjüknek, hogy eldöntötték, Apa segítségével készítenek maguknak is egyet-egyet, ha hazaérnek: csak némi faág, papír és zsinór kell majd hozzá. Panni rózsaszínt szeretett volna, sok-sok színes szalaggal, Peti pedig egy sárkányosat, amire ő festi majd fel a mintát.

Miután elfáradtak a nagy futkosásban, lefeküdtek pihenni a puha, meleg fűbe, és figyelték, ahogy a felhők lassan átsuhannak a fejük felett. 

- Van kedvetek felhőset játszani? - kérdezte Anya.

- Felhőset? Mit kell csinálni? - kérdezte csodálkozva Peti. 

- Semmi különöset. - válaszolta Anya - csak figyelni a felhőket, és megmondani, mire hasonlít. Az ott balra például szerintem olyan, mint egy nyuszi.

Ezen aztán jót nevettek, mert Panni és Peti szerint inkább hasonlított egy egyujjas bundakesztyűre, semmint egy nyúlra. Innentől kezdve egymás szavába vágva sorolták, hogy ki mit lát az égen úszó gomolyfelhőkben. Volt ott medve, kutyus, hóember, de még manó is. Nagyon jól mulattak, ahányan voltak, annyiféle dolog jutott eszükbe. Ezekhez aztán később egész történeteket költöttek, ahogy újabb és újabb alakzatok jelentek meg az égen. 

Lassan azonban ideje volt indulni. A nap is alacsonyabban járt már, ami jelezte, hogy közeleg az este. Panninak és Petinek ugyan nem sok kedve volt hazamenni, de Anya és Apa megígérték nekik, hogy odahaza, vacsora után még vár rájuk egy apró meglepetés.

Mikor már minden elcsendesedett, odakint sötét volt, és túl voltak az esti fürdésen is, a szobájukban valami nagyon klassz dolgot talaltak: egy igazi, matracokból és párnákból épített bunkert! Kényelmesen, takarókkal, párnákkal kibélelve, hogy kellemesen be lehessen kuckózni, amíg hallgatják az esti mesét. 

Ma az is nagyon különleges volt! Apa lehozta a padlásról a régi diavetítőjét is, és míg Anya és Apa a történetet olvasta, addig Panni és Peti a képeket figyelték a falon. Két mese után kialkudtak maguknak egy harmadikat is, de azt már nem látták: elnyomta őket az álom. 

Egy szép napról álmodtak, amin sárkányt röptettek, felhőket figyeltek, és amin Anya és Apa nekik mesélt.