Osztálykirándulás

Osztálykirándulás.

Beköszöntött a tavasz! A hideg elment, így most megjött a tavaszi napsütéses idő. Eltűntek a hóvirágok, s helyette előbukkantak a piros tulipánok.                                                                                                 

 Ilyenkor tavasszal a gyerekek az iskolában, sokszor mennek kirándulni. A Csipeti általános iskolában, Livi néni a legkedvesebb tanító néni. Ő az elsősöknek az osztályfőnöke. A kisgyerekek nagyon szeretik őt, mert játszadozva szoktak tanulni. Számolni az állatokkal tanultak, olvasni pedig játékosan. Ha ügyesek a gyerekek és odafigyelnek, piros pontot kapnak gumicukorral, de akik nem figyelnek és rosszak, azok egy kis fekete pontot szereznek. Valamelyik nap az állatkertben voltak, ahol megismerkedhettek sok sok állattal, a mai nap viszont bejelentette Livi néni, hogy a jövő héten egy régi kastélyba látogatnak el. A kis tanulók ennek hallatán nagyon megörültek és már alig várták, hogy mehessenek. Az előtte lévő napokban, a tanító néni sokat mesélt nekik a helyről és mesét is olvasott fel nekik arról a régi kastélyról.

  Majd elérkezett az osztálykirándulás napja. A gyerekek már az iskola előtt várakoztak, kis hátitáskájukkal a hátukon. Lassan begurult a nagy kék busz is, amire sorban felszálltak a gyerekek és elfoglalták a helyüket. Az egyik barna, fürtös hajú kislánynak nem jutott párja, így ő előre ült Livi néni mellé. Útközben a sok kis elsőosztályos gyerkőc beszélgetett és mondókákat énekeltek.

 A nagy busz elkanyarodott egy fás erdős részre, ami mögött már láthatóvá vált a nagy régi kastély. Mindenki izgatott lett és mikor leállt a jármű, a gyerekek felpattantak és egymás mögött lassan kiszálltak a buszból. Rengeteg fenyő és diófa vette őket körül, ami nagy árnyékot adott, de alattuk eléggé lehűlt a levegő, így mindenki felkapta a meleg kardigánját vagy kis kabátját. Eléggé megéheztek az út során, így kerestek kis padokat, ahova leülve elfogyasztották a tízóraijukat. Többen szendvicset ettek vagy valami kis édességet, amit elosztottak egymás között, valaki pedig a meleg teáját szürcsölgette. Majd mikor már mindenki megtízóraizott és jóllakott, elindultak a vár felé. A bejáratnál egy nagy nyitott vaskapu állt, ami alatt átsétáltak.

 Megismerkedtek egy aranyos nénivel, aki végig jött mellettük és miközben bemutatta a kastélyt, mesélt a gyerekeknek.

 - Régen sok sok háború volt itt, láthatjátok is kívülről, hogy a vár fenti jobb oldali sarka hiányzik. Azt még réges-rég az ellenség borította le. Mindig is voltak is királyok és királynők, de a legjobb uralkodo Elisabeth volt. Nagyon szerette a nép őt, mert mindig segített az embereken és az ő uralkodása idején minden nyugalmas volt, így nem volt annyi veszekedés sem.

 A néni, akit Miri néninek szólíthattak, bevezette őket és belülről is megmutatott mindent a gyerekeknek. Még a királyi trónt is láthatták, amiben régen az igazi hercegnők és királyfik foglaltak helyet! nagyon sok szobán mentek keresztül, amiről mindegyikről újakat hallhattak és tanulhattak. majd mikor kiértek, mindannyian a régi királyi palota hátsó kert részéhez mentek. Leghátul voltak istállók is, ahol a lovakat tarthatták, de persze ma már nem voltak ott. Majd a kert másik részében volt egy óriási labirintusos játszótér, amit persze azonnal észrevettek a kis gyerekek és rohantak, hogy játszhassanak. Voltak több színű csúszdák, mellettük pedig hinta, mászóka és egy nagy homokozó rész. Emellett pedig nagy magas sövények álltak, ami annyira labirintusos formában volt, hogy könnyen el lehetettt tévedni benne. Ezért Livi és Miri néni is figyelmeztette őket, hogy ne menjenek oda be túl messzire, mert aztán nehezen találnák a kiutat. Persze ezt a figyelmeztetést már nem igazán hallották a többiek, mert már mindenki a játékoknál volt, s míg egyik a hintában lökte magát, a másik próbált feljutni a mászóka tetejére. Majd fogócskáztak és a végén bújócskáztak is. De sajnos egy idő után, már el kellett búcsúzniuk, mert a buszuk lassan már jött visszafelé értük. A kijáratnál, ahol ezelőtt be is jöttek, megköszönték Miri néninek, hogy körbevezette őket a kastélyban, majd kisétáltak a nagy vaskapun. Mikor megérkezett értük a busz, Livi néni egyenként megszámolta őket, hogy itt ne hagyjanak valakit. Tizenhat, tizenhét... Tizenheten vannak most összesen. De az osztályuk tizennyolc fős.     Az egyik szőke kisfiú, Dani hiányzott közülük. Körülnéztek, de nem látták a közelükben. Így míg a gyerekek felszálltak a nagy kék buszra, Livi néni visszasietett a várhoz, hogy hátha ott találja. A játszótérnél járt épp, mikor sírást hallott az egyik bokor mögül. A tanító néni bekukkantott mögé és ott találta a kis Danikát. A kisfiú ahogy észrevette Livi nénit, felugrott és megölelte a tanító nénijét.

 - Livi néni! Bocsánatot kérek. Bent voltam a labirintusban és mire kiértem már nem volt itt senki, így annyira megijedtem, hogy itt felejtettetek! - szipogta Dani.

 - Figyelmeztettünk, hogy ne bóklásszatok odabent, mert könnyen eltévedhettek, ugye? Na jól van, de látod nincsen semmi baj, mert megtaláltuk egymást. De ígérd meg nekem, hogy legközelebb figyelmesebb leszel és mindig a közelünkben maradsz! - vígasztalta meg Livi néni. A kisfiú megígérte, hogy soha többet nem fog elmenni a tanító nénije mellől, így miután lenyugodott, megfogta a tanár nénije kezét és együtt sétáltak vissza a buszhoz, ahol már a többi gyerek kíváncsian várta őket. Dani felszállt hozzájuk és helyett foglalt az egyik kényelmes ülésben, majd elmesélte a többieknek, hogy hogyan keveredett a sövényes labirintusba, majd, hogy mennyire megijedt, mikor már nem látott senkit. Így mindenkinek azt tanácsolta, hogy ha bárkivel vannak, tanító nénikkel vagy akár szülőkkel, mindig fogják egymás kezét szorosan és ne menjenek sehova a másik nélkül! Így a mai kirándulásban ezt mindenki megtanulta, majd a végén mikor már minden jóra fordult és már visszafelé tartottak az iskolához, annyira elfáradtak, hogy mindenki hátradőlve a székén, békésen elszunyókált.