Osztozkodás

Osztozkodás.

A nagy, barna szemű kislány sok mindenre gondolt, mikor megszületett a testvére. Izgalmas volt, és örömteli, de egyben félelmetes is. Hiszen ha mást is lehet babusgatni, meg szeretgetni, akkor minden megváltozik. Mi lesz ha a Papa is meg a Mama is már csak a kistestvérrel fognak foglalkozni? Ha őt észre sem veszik többet!?

Pár nappal, azután, hogy Anya pocakjából kibújt a kisbaba, Apa szólt, hogy a Mama beugrik kicsit.
Szeretne megölelni téged, és ha már itt lesz, és úgy érzed, akkor megmutathatod neki az öcsédet is!

Szóval miattam jön! Ez egy kicsit megnyugtatta, de azért még mindig izgult, mikor Mama belépett a bejárati ajtón. Tőle szokatlan módon csöndesen állt az ajtóban, és várta, hogy bejöjjön. És mikor belépett az ajtón, várta, hogy hozzá jön-e oda először, vagy a kis sírdogáló emberkét nézi meg először Anya karjában. Mikor Mama belépett az ajtón, összeszorult a gyomra. De a következő pillanatban, már engedett a szorító érzés. Mert a Mama hozzá lépett oda elsőnek, és megölelte és felemelte. És ez az ölelés olyan jó volt. És annyira megnyugtatta, hogy már kedvet is érzett hozzá, hogy megmutassa neki a testvérét. Akit lehet, hogy később sokat babusgat majd ha itt lesz. De ez már nem számított. Csak az számított, hogy a Mama nem feledkezett meg róla. Hogy ugyanúgy ott lesz neki, bármi történjék is. Sőt, az is lehet, hogy majd a tesóra is vigyázni fog, éppen úgy mint rá. Persze a tesóra, leginkább ő fog vigyázni. Hiszen ő már igazi nagy testvér!