A varázslatos küldetés


http://mocorgohaz.hu/

A KÜLDETÉS
1.
 Az állatok a nagy tisztáson gyülekeztek. Oda hívta őket össze az erdő bölcse, a vénséges vén Uhu bagoly. Sohanemhagylakel erdejét aznap reggel úgy kavarta fel a hír, mint őszi faleveleket az ébredező vihar szele: napkeltekor emberek hatoltak b...

Kép forrása: freepik

A KÜLDETÉS

1.

Az állatok a nagy tisztáson gyülekeztek. Oda hívta őket össze az erdő bölcse, a vénséges vén Uhu bagoly. Sohanemhagylakel erdejét aznap reggel úgy kavarta fel a hír, mint őszi faleveleket az ébredező vihar szele: napkeltekor emberek hatoltak be a területükre. Egészen mélyre merészkedtek az erdő sűrűjébe, s még azelőtt tovább álltak, mielőtt a Nap felért volna az ég legmagasabb pontjára. S ahogy ők eltűntek, velük együtt eltűnt az egyik fiatal medvebocs is.

 

Mikor már az erdő összes állata a tisztáson szorongott és izgatottan pusmogott, a nagy bagoly meglebbentette hatalmas szárnyait és egy csapásra néma csend lett. De ez a csend nem a rettegés csendje volt, hanem a feszült várakozás csendje. Az erdőlakók ugyanis tudták, hogy mindig számíthatnak egymásra. Még nem látott olyat, se a hajnallal kelő Nap aranyos fénysugara, sem pedig az alkonyatkor felettük elterülő ébredő Hold ezüstös fénye, hogy Sohanemhagylakel erdejének lakói cserben hagyták volna egymást. Miután a tisztás elcsendesedett, a bagoly tiszta és éles tekintete egyvalakin állapodott meg az összegyűlt állatok sokaságában. Akkor az állatsereg szétnyílt, és a megüresedett folyosón egy róka sétált végig. Bundája az őszi falevelek rezes-arany-barna árnyalatában tündöklött. Mikor a bagolyhoz ért, egyszerűen leült mellé, és várakozóan függesztette rá smaragdzöld szemeit. A bagoly nem nézett rá, de hozzá intézte szavait:

 

  • Válaszd ki a társadat, akire szükséged van, hogy sikerre vidd küldetésedet!

     

Akkor a rókán volt a sor, hogy átható tekintetét a tömegbe fúrja. Az állatokon ekkor egy elfojtott remegés futott végig. Alig érzékelhető, épp csak annyi, mint mikor a tengereken tomboló vihar szele már csak halvány, langyos szellőként végigfodrozódik a parthoz közeli vizeken, és lágyan megpihen hosszú útja végén a nedves parti homokon. Szólnia se kellett, s Fekete Árnyék, a holló, –mintha csak egy árny lenne, akit a képzelet varázsa teremtett elő –, alig hallható szárnysuhogással mellé szegődött.

 

  • Napnyugtakor indultok! – mondta a bagoly. Se ezzel mintha jelt adott volna, az erdő állatai nyomban szétszéledtek.

 

2.

  • Itt az idő – mondta Vörös Nyíl, és bátran nézett az esti szürkületben elhalványuló fenyves felé. Arra, amerre az emberek birodalma is húzódott.

     

Fekete Árnyék alig láthatóan megbillentette a fejét. A Nap aranyló sugarai csakhamar lebuktak a fák mögött, s a két állat hangtalanul nekiindult. Nem először választotta a hollót társául a róka, tudta mi a küldetésük. Szavak nélkül is értették már egymást. Vissza kellett hozni az elrabolt állatot. Eddig mindig sikerrel jártak, és most sem volt oka kudarcra gondolni. Mégis, ha lehet a tekintete még jobban elsötétült a gondolatra, hogy ismét arra kényszerülnek, az emberek birodalmába merészkedjenek. Nem az emberek miatt érezte súlyosnak a lelkét. Sokan jöttek közülük kirándulni, táborozni, fényképezni a természetet. AZOKKAL az emberekkel volt a baj, akik nem osztozni kívántak velük a természetet szépségében, hanem ki akarták zsákmányolni azt.

 

Ahogyan ez a gondolat végigfutott a holló fejében, el is érkeztek Sohanemhagylakel erdő határáig. S ahogy a két állat áthaladt azon a láthatatlan vonalon, ami a két világot elválasztotta egymástól, a róka egy ragyogó zöld szemű, az ősz lehulló faleveleinek minden árnyalatában pompázó hajkoronájú kislánnyá változott át. A holló pedig egy borzas hajú, éjfekete szemű kisfiúvá. Nem kellett keresniük, merre induljanak. Fájóan sokszor kellett megjárniuk már ezt az utat, ami az erdejük és a közeli város mellett elterülő tisztás felé vezetett, ahol minden nyáron állatos vándorcirkuszok vertek tanyát. A ketrecbe zárt, rabként sínylődő állatok panaszos sírása mágnesként vonzotta őket. Mire a Hold teljes pompájában láthatóvá vált az égen, már olyan közel voltak, hogy közvetlen közelről hallották a kesergő állatok segélykérő kiáltásait. Ezek a kiáltások úgy berezonáltak lelkük húrjain, mint egy megkongatott üst dob rezgései. Mégsem rohanhattak csak úgy be. Tudták, hogy meg kell várniuk az előadás kezdetét, mikor az állatok ketrecei üresen állnak.

 

3.

Végre eljött a megfelelő pillanat. Az cirkuszban fogvatartott állatok ketrecei üresen álltak, minden állat vagy a porondon volt, vagy annak közvetlen közelében. Ekkor Vörös Nyíl és Fekete Árnyék belopakodtak a kihalt ketrecek közé, s nyomban munkához láttak. Minden ketrec előtt megálltak, s csukott szemmel elrebegték a szokásos varázsigéjüket:

 

Minden ketrec üres már, a szabad élet újra vár.”

 

Aztán a kislánnyá változott róka kitépett egy ragyogó vörös hajszálat hajzuhatagából, a kisfiúvá változott holló, pedig egy feketét a sajátjából, és azokat gondosan elhelyezték a ketrecek ajtajai fölött. Majd mikor végeztek, úgy ahogyan jöttek, kisurrantak a cirkusz területéről. Aztán biztonságos helyre siettek, de úgy választottak helyet, hogy még látótávolságon belül maradjanak. Mert ami ezután következett, el nem szalasztották volna sohasem.

 

Kicsit várniuk kellett, míg az előadás véget ér. Volt ám nagy meglepetés a cirkuszban, mikor az állatokat elkezdték visszatessékelni börtöneikbe. Ahogy az első állat átlépte ketrecének kapuját, hirtelen hűlt helyét találták. Kavarodás támadt, s a nagy összevisszaságban, minél gyorsabban próbálták visszazárni az állatokat, annál több állatnak veszett nyoma. Végül sikeresen eltűnt az összes állat a cirkusz területéről. Ebből tudta Vörös Nyíl és Fekete Árnyék, hogy végre megpihenhet. Az történt ugyanis, hogy amint átlépték a fogvatartott –s akaratuk ellenére mindenféle számukra ijesztő dologra kényszerített – állatok ketreceik kapuját, úgy abban a pillanatban otthon találták magukat. Az oroszlán a szavannán. A teve a sivatagban. A lovak füves legelőkön. S mind, a többiek is, ott, ahova igazán tartoznak. A két alakváltoztató vándor pedig tudta, hogy aznap este mindegyikük visszatérését méltón megünneplik. Eljött az idő, hogy ők is hazainduljanak.

 

4.

Mikor elérték az erdő határát, már messziről hallották, hogy várják őket. A kislány és a kisfiú kézen fogva lépte át Sohanemhagylakel erdő határát, de a következő pillanatban rókaként és hollóként fonta körbe őket az ünneplő erdőlakók sokasága. A kis medveboccsal az élen, aki már soha nem felejti el milyen az, amikor az összefogás és az eltökéltség a jó ügyet szolgálva pont a megfelelő mértékben keveredik a varázslattal.


5.


Minden, amit fel tudtak mutatni, a másnap kiérkező rendőrök, mindössze egy  marék fekete hollótoll és egy csipetnyi vörös rókaszőr volt...

Obermayer Dóra, amatőr meseíró, költő

1986-ban születtem Budapesten. Magyar szakon sokat barangoltam más írók világában. Jelenleg írásaimmal főleg az állatvédelem és az állatjogok fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!