Páfrány az erdő szépe


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
  • 2023.
    már
  • 09

Amikor a májusi zápor átfutott a kerten, alaposan megtépázta a virágokat, fákat. A növények örültek az esőnek, de a vele együtt érkező szélnek már kevésbé. Az esőtől nedves szirmaikkal szinte a földig hajoltak, mikor hirtelen egy gunyoros hang szólalt...

Kép forrása: saját

Amikor a májusi zápor átfutott a kerten, alaposan megtépázta a virágokat, fákat. A növények örültek az esőnek, de a vele együtt érkező szélnek már kevésbé. Az esőtől nedves szirmaikkal szinte a földig hajoltak, mikor hirtelen egy gunyoros hang szólalt meg az egyik virágágyásból:”Nézzetek csak oda, micsoda csúf példány bújt ki a földből, úgy néz ki, mint egy szomorkodó szörny! Életemben nem láttam, ilyen fura alakot!

A kert növényei, virágai először a hang irányába néztek, és ekkor pillantották meg a hangoskodó tulipánokat.

A hangoskodók büszkék voltak szép színes szirmukra, és arra, hogy a kert mellett elsétáló emberek, mindig megcsodálták szépségüket. Mikor a növények végighallgatták a tulipánok kiabálásait, a kert másik részére néztek ahol, ahogy a tulipánok mondták a „szomorkodó szörny” volt látható.

Mikor meglátták a földből kibújó másfajta növényt, először nem is tudtak megszólalni. Igaz, hogy nem ismerték, de azért olyan gúnyos, csúfondáros megjegyzéseket, mint a tulipánok nem tettek. A borostyán szólalt meg először, mert ő volt az érdekes növény közelében:”Ki vagy te, zöld színű szomorkodó, még soha nem láttalak a kertben, bemutatkoznál?

”A földből kibújó, még teljesen ki nem bontakozó növény szomorú hangon válaszolt.”Úgy emlékszem, hogy nemrégiben kerültem ide a kertbe, az erdőből hoztak ide, és biztosíthatlak benneteket, hogy semmi kedvem nem volt idejönni.”

„Hogy érted azt, hogy idehoztak?-kérdezte a borostyán?”

„Az úgy történt, hogy kirándulók jöttek az erdőbe, és mikor megláttak, azt mondták: „nézzétek itt egy kis páfrány, szedjük ki jó lesz otthon a kertbe, és akkor kiráncigáltak a földből, és sajnos többre nem emlékszem. Ezután hosszú idő telhetett el, mert sokáig nagyon hideget éreztem, és mostanában mielőtt kibújtam volna a földből, éreztem csak a nap melegségét.

A borostyán, és a többi kerti virág csendben hallgatta a páfrány történetét. A tulipánok azonban csak tovább hangoskodtak, és csúfolódtak:

”Akár hogy is neveznek téged, páfrány vagy sáfrány, te akkor is olyan vagy, mint egy szomorkodó szörny, és nem vagy való a kertünkbe!”

A kis páfrány még jobban visszahúzódott a földbe, és szomorkás hangon csak annyit mondott: „engem páfránynak hívnak, nem szabad összekeverni a sáfránnyal!”

Mikor a kert többi növényei látták, hogy a kis páfrányt hogy megsértették, szomorúan ingatták virágaikat, leveleiket, és elfordultak a pökhendi, csúfolódó tulipánoktól.

A sárga nárciszok is haragudtak a tulipánokra, és kedves szavakkal próbálták megvigasztalni a kis páfrányt:

”Ne hallgass a tulipán megjegyzéseire, mi szívesen látunk itt a kertben, bár még nem ismerünk, de ahogy idekerültél hozzánk az nagyon szomorú. A mi hagymáinkat tavasz előtt ültetik a kertbe, és mikor beköszönt a jó idő, a kis hagymáinkból ilyen sárga színű, illatos virágok nyílnak

A kis páfrány a nárciszok felé fordult, és úgy látszott mintha már nem is lenne olyan szomorú. Kinyújtózkodott, végignézett a virágokon, akik meglepődve vették észre a kis páfrány növekedését. Már sokkal magasabb volt, mint amikor először észrevették, mintha kibontakozni készülő leveleiből már több látszott volna, mint eddig

A borostyánok szólaltak meg először:”Tudod, hogy megnőttél kis páfrány?-kérdezték tőle.

„Éreztem, hogy valami történhetett, mert jobban látlak benneteket, és mintha erősebbnek is érezném magam.”

„Lehet, hogy erős vagy, kiabált rá a tulipán, de olyan szép színes sose leszel, mint mi vagyunk! Téged soha nem vesznek észre, és soha nem raknak vázába, mint minket!”

A kis páfrány még jobban kihúzta magát, és most hirtelen úgy érezte, hogy nem szabad megijednie ettől a kiabálós tulipántól. Ő nem akarta bántani, de nem is akarta hagyni magát.

Nehezen értette, hogy ha nem is ismeri őt a tulipán, még sose látta, akkor hogyan tud így haragudni rá. Hirtelen hozzáfordult, és így szólt hozzá:

„Tudom, hogy szép színes virágod van, és azt is, hogy szépen mutatsz a vázában is, de ahogy beszélsz, és megbántasz az nem szép tőled. Nem akartam idejönni, kiszakítottak erdei otthonomból, de most már itt az új helyem. Azt tanácsolom neked, várd, meg még teljesen felnövök, kibontakoznak leveleim, és majd akkor meglátod, nem leszek utadban, és mind a ketten elférünk majd ebben a kis kertben.”

A tulipán kissé sértődötten elfordult, leste a virágokat, hogy mit szólnak a hallottakra, de mikor látta, hogy ők is csendesek, ő sem szólt semmit.

Eközben megint nagyon megváltozott az idő. Sűrű sötét esőfelhőket fújt a szél a kert fölé. A napot úgy eltakarta, hogy a kert virágai összehúzták szirmaikat, a kis állatok mélyedésekbe húzódtak, csak egy fáradt csiga bújt ki házából, mert ő kifejezetten örült a kezdődő esőnek.

Nagy nyugalommal kidugta csápjait, és méltóságteljesen végigvonult a vitatkozó tulipánok előtt. Őt nem érdekelték a kerti viták, egy dolog foglalkoztatta, minél előbb odaérni a kert másik oldalán lévő lehullott nedves levelekhez, mert ott igen jól érezte magát.

A kertben lévő kismadarak is védettebb helyre bújtak, mert a vihar már nagyon közel volt hozzájuk. Még a méhecskék is találtak búvóhelyet a csodálatos kék színű harangvirágban.

Hamarosan dörgött, villámlott, és megdőlt az ég öntözőkannája, végiglocsolta a kertet, az erdőket, a házakat, embereket, az egész vidék hirtelen olyan lett, mintha mindenki egy nagy zuhany alatt állt volna. Az emberek bőrig áztak, a virágok földig hajoltak, a szél néhány virág és gyümölcsfa virágát jól megtépázta, aztán, mint aki jól végezte dolgát, felkerekedett, és elszállt a messzeségbe.

A méhecskék még egy darabig a biztonságos helynek számító harangvirág belsejében maradtak, majd mikor elállt a zápor, és a viharos szél is más tájakra süvített, visszarepültek a kaptárba. A kert lakóinak nagy örömére a nap is kisütött, és hamar felszárította a nedves földet, a virágok is lerázták magukról az esőcseppeket, és vidáman nyújtózkodtak a meleg nap felé.

„Csodálatos ez a meleg napsugár!”-szólalt meg először a kék harangvirág, és körbenézett, látja –ezen a kis páfrányt, de mikor odapillantott, nem akart hinni a szemének.

„Nézzétek, nézzétek, -kiáltotta, milyen csodálatos növény lett a kis páfrányból!

A kert lakói ámulattal nézték a változást, még a tulipán is, aki ebben a pillanatban még kiabálni is elfelejtett.

A kis páfrány levelei teljesen kibontakoztak, és különleges fodros leveleivel igazán a kert díszévé vált.

„Nagyon szép lettél!”- súgta neki a borostyán, -„soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagyra nősz!”

A páfrány boldogan nyújtogatta a nap felé új leveleit, és a tulipánok felé nézett. A tulipánokat nagyon megtépázta a vihar, szirmuk a földre hullott, szárukat meghajlította a viharos szél.

Most nem kiabáltak, érezték, hogy virágaiknak, a viharnak köszönhetően búcsút mondhatnak.

„Sajnálom, hogy a vihar tönkretette a virágaitokat,-szólt hozzájuk a páfrány,- és most hogy kifejlődtek leveleim, láthatod, hogy mind a ketten elférünk ebben a kis kertben.

A kert növényei mind a tulipán felé fordultak, kíváncsian lesték, hogy mit fog válaszolni a páfránynak.

„Látom, látom, -mondta szomorúan,- nem is tudom miért voltam rád olyan mérges, talán azért, mert te olyan más vagy. Csupa zöld leveleiddel nem hasonlítasz ránk.

„Igen, mert én egészen másfajta növény vagyok, az erdőben élek sok páfránytestvéremmel együtt, és ott a fák árnyékában nagyon jól érezzük magunkat. Most hogy ide hoztak ebbe a kertbe, és már megismertetek, szeretnék itt maradni veletek.”

A nap meleg sugarával végigsimogatta a kert növényeit, és a növények vidáman integettek a kis páfrány felé, jelezve, örülnek, hogy vele együtt díszíthetik a kiskertet.

Lászlóné Vékony, amatőr író

Ezt a mesét írta: Lászlóné Vékony amatőr író

1947-ben születtemBudapesten. Végzettségem gyógyszer vegyésztechnikus,ezt a munkát végeztem első munkahelyemen a Chinoin gyógyszergyárban.1980-ban Zalaegerszegre költöztünk, két fiam van és három unokám.2004-óta nyugdíjas vagyok.Férjem 2015-ben meghalt.A mesék az unokáknak íródtak, hogy megszeressék a vidéki életformát, és vigyázzanak környezetünkre.


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Harangi Árpádné

2023-07-24 07:11

Nagyon aranyos , kedves mese, tetszett! Gratulálok hozzá!