Paripakapitány és a hóangyal

Paripakapitány és a hóangyal.

Szép téli napon, egy erdei ösvény lankán,

Egy kislány játszott a domb oldalán.

Karjait kitárva, formált szárnyat a zúzmarába,

Hóangyal nyomát hagyva az erdő friss havába.

Paripakapitány épp az erdőt járva kémleli,

Nincs e bajban valaki.

Amikor egy fényözön támad felette,

S egy jégcsillag a hóból magasba száll nevetve.

Lassan lépkedett halk nesz követte, jégszilánkok roppantak a lába nyomán,

Táncra kérte egy fuvallat, nevetése lágyan hangzott és furán.

Hol vagyok? Kérdezte halkan , s ahogy elindult a fagy nem követte szárnyait,

Egy szerető szív keltette életre,és azonnal tudta, hogy keresni kell a vágyait.

Paripakapitány látta, hogy gyenge nincs idő tanakodni,

Vajon mi lesz ha a hátamra veszem,csak ezen tudott gondolkodni.

Hátára hivta az angyalt,

És egyenest a kislány házához nyargalt.

És mivel a hátán egy jégangyal ült,

Ő is jéggé vált nem vágtázott,repült.

A kislány ki angyalt rajzolt, minden éjjel arról álmodik,

Hogy édesanyja ki régen nincs már ,egyszer szelíd szóval hozzá lopakodik.

Éjjel sokáig néz ki a házuk alakán, az angyal ezt a hívó szót hallva kelt fentről útnak ám.

Paripakapitány leszállt vele a ház elé, és újra a régi lett.

Az angyal anyuka elérte kislányát, micsoda dicső tett.

A gyermek megérezte, hogy angyal szállt oda,

Megjelent előtte az ablakban, édesanyja mosolya.

-Anya itt vagy? Súgta halkan szíve szállt az éji  dalban...

És a hóban csoda ! Látod? Szárnyas angyal járja táncod.

Az angyalnak sem kellett több, nyomban gyermekét  magához ölelte,

Egy anyának nincs távolság, mindenhol ott áramlk a lelke.

Mert nincs nagyobb ajándék ezen a világon

Mint egy édesanyáról szóló beteljesült álom.