Villantó Vilmos

Villantó Vilmos.

Kerek hegyen,hol ezüst az ég és zafír a tó,

lakott Vilmos a fecskefarkú pillangó.

Lárvaként kezdte ő is , mint az anyukája,

a nyárra érkezett gyönyörű selyemruhája.

Mikor hártyás szárnyait kibontotta a szél,

akkor érezte először, hogy valóban él.

Nagyot bukfencezett és táncolt a fénnyel,

 szárnyait lebegtette büszkén a léggel.

Kényesen villantotta jelmezzé vált bőrét,

szájában érezve a harmatcseppek ízét.

Legényként bókolva a sok kerti virágnak,

szívesen mutatta mosolyát a világnak.

Látóhatár sugarai fénylenek az ablakon,.

szőke lányka tükrét tartva hátsó ajtón kioson.

A kiskertben sokadalom,bojhos virág cseresznye,

milyen jó felkapaszkodni a pitypangos ereszre !

Ahogy a kislány a tükörrel szaladgál,

körülötte fénycseppeknek egész sora ragyog már.

Gyereknek és pillangónak ugyan az a világa,

csillag virág bimbó rózsa rózsáknak a rózsája.

A játékot nem kell tanítani 

sem embernek sem másnak.

Ahogy a gyerek észrevette Vilmost,

rögtön megtetszettek egymásnak.

Illatként áradt szét a vidámság hatalma,

A két új barát máris belekezdett a dalba:

Vilmos Vilmos villantó

Cserebogár rezgő szárnya roppantó.

Piros már az alma, vajon lesz e dal ma?

Jön e értünk napsugaras éghintó.

Ahogy az álomtündér felszívja az éjszakát,

úgy múlt el a nyár a pitypanggal messze szállt.

Vilmos elfáradt, szárnyiból eltűnt az erő,

lehulló rózsaszirmok közt pihent

hiába volt barátja arcán a derű.

Hártyás vitorláját elhagyta a hímpor,

színei közül kihullt a bíbor.

Utolsó lendülettel libbent a lányra,

további életéhez minden jót kivánva.

Könnnyeit nem számolja a jóbarátok sora.

Bársony dobozban nyugszik, kit nem felednek soha!

Majd ezer pillangó kap szárnyra helyette , mert ez a végzet:

Iyen dicső az anyatermészet.