Pletykafalvi történet

Pletykafalvi történet.

Egyszer volt, hol nem volt, volt a világ egyik eldugott szegletében egy aprócska falu. Pletykafalva volt a neve. Ha hiszitek, ha nem, a vénasszonyok  délutánonként kiültek a házuk előtti kispadra, akárcsak a fecskék a villanydrótra, és letye-petye, lepetye, nyelvükre vettek mindent és mindenkit, még az előttük ugráló verebet is. Olyan gyorsan száguldottak a hírek a falu utcáin, mint a nyári vihar előtti szél. Ha a pék új kalapot vett, már estére mindenki úgy mesélte, hogy az bizony aranyból van és titkos varázserőt rejt.

Panka néni unokahúga, Lili, aki egy távoli, nyüzsgő városban élt, elhatározta, hogy meglepi rég nem látott nénikéjét, és ellátogat a csendes kis falucskába. Leszállt a vonatról, majd kecses léptekkel, igazi úrihölgy módjára, kezében egy csinos kis kofferrel végigsétált Pletykafalva főutcáján.

Mondanom sem kell, hogy a padokon tanyázó asszonysereg figyelmét azonnal magára vonta: aranyszőke haja fürtökben lebegett mögötte, mint egy aranyló fátyol.

– Nézd már, Sári, micsoda teremtés! Még egy kendőt sem képes kötni a fejére! – csóválta fejét Ilonka néni.

– Méghogy kendőt! Legalább befonhatná azt a hosszú, bozontos haját. Még jó, hogy nem lép rá! – kuncogott Mári néni.

– Jól mondod, komámasszony – vette át a szót Róza néni –, de nézzétek csak, ennek a szegénykének a bokája úgy reszket, mintha sosem járt volna kavicsos úton.

– Reszket annak még a lábszára is – tette hozzá Rebi néni–, olyan sovány, hogy elfújja a szél!

– De vajon mit cipelhet abban a táskában? – kíváncsiskodott Örzse néni.

– Biztos valami csillogó–villogó göncöket. Nem látod, milyen fodros–bodros szoknya van rajta? – vágta rá Mári néni.

– Az bizony, csak úgy himbálózik a léptei nyomán!- csipkelődött Sári néni.

– Hát a hája nem is himbálózhat!! – viccelődött Ilonka néni.

Akkorát nevettek ezen, hogy Panka néni a szomszédos utcából meghallotta és kíváncsian előjött a házból. Alig nyitotta ki a kaput, megpillantotta kedves unokahúgát.

–   Lilike, hogy kerülsz te ide? – kérdezte barátságosan, majd tárt karokkal indult felé.

A vénasszonyok dermedten figyelték végig, ahogyan Panka néni átöleli az új jövevényt.

–       Vajon ki lehet ez?

–       Miért nem mondta eddig Panka, hogy van távoli rokona?

–       Biztos  van valami családi titok, azért nem mesélt eddig róla. – záporoztak a találgatások.

Másnap a falubéli asszonysereg már kora reggel ott toporgott a kiskapuk mögött, alig várták, hogy ismét felbukkanjon a titokzatos leány. Ám Lili egész nap ki sem tette a lábát az utcára. Este, mikor a vénasszonyok már nem bírták tovább a kíváncsiságot, tanácsot tartottak: elhatározták, hogy másnap hamuban sült pogácsát sütnek a vendégnek, s elviszik neki, hogy megkínálják.

Úgy is lett. Pirkadatkor nekiláttak a sütésnek, s mire a friss, illatos pogácsa elkészült, kosárba tették, és nagy örömmel elindultak. Oldalukat majd szétfeszítette a kíváncsiság, hogy mit tudhatnak meg a rejtélyes idegenről.

Amint Panka néni kertjéhez értek, megpillantották Lilit. A lány egy kerti padon ült, ölében egy könyvet tartott.

– Jó reggelt, kedves vendég! – szólalt meg Róza néni nyájasan, miközben a pogácsát átnyújtotta. Hoztunk neked kóstolót. Frissen sült, még meleg! – közben azonban fürkészőn méregette, hátha hibát talál a leányon.

– Köszönöm szépen, nagyon kedvesek tetszenek lenni – felelte Lili mosolyogva.

– De mondd csak, mit csinálsz te itt, ebben az eldugott faluban? – kíváncsiskodott Örzse néni.

– Egy kis nyugalomra vágytam – mondta a lány –, meg aztán rég nem láttam a kedves Panka nénémet. Gondoltam, olvasgatok egy kicsit, amíg ő a kertben öntözi a virágokat. Később majd segítek neki a házimunkában is.

Azzal kinyitotta a kofferét, amely tele volt mindenféle színes, szépen kötött könyvvel: volt köztük gyógynövényes, mesés, sőt még boszorkányos is. A vénasszonyok szeme elkerekedett a látványtól.

– Milyen kedves teremtés! – álmélkodott Örzse néni.

– És milyen tanult leány! – tette hozzá Rebi néni.

– Igazi, kifinomult úrihölgy! – állapította meg Sári néni elismerően.

Ha hiszitek, ha nem, azóta Pletykafalván ritkábban látni az asszonyokat a házak előtti padokon. Hogy mit csinálnak? Lilitől kölcsönöznek könyveket, és esténként összegyűlnek, hogy megbeszéljék, ki mit olvasott. Hogy szoktak-e még pletykálkodni? Azt nem tudhatom. De egy bizonyos, előbb szóba elegyednek az idegenekkel, mielőtt véleményt mondanának róla.

Itt a vége, fuss el véle.