Rókus és a mézbogyó

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy királyság Kamelócia, mely a teáiról volt híres. Történt egyszer, hogy Rókus, a tea beszerző hajóskapitány és hű társa Karola, az ara papagáj, bajba keveredtek a Fekete-tengeren.

Rókus, mint minden hajóút előtt, megitta szerencsehozó gyömbéres citrom teáját, felhúzta csizmáját, fejébe csapta kalapját, felébresztette álomszuszék papagáját, majd együtt elindultak a kikötőbe. Már a fedélzeten voltak, mikor Karola megkérdezte Rókust az úticéljukról. - Mondd csak Rókus! Hová is megyünk? Olyan titokzatos voltál a napokban. - Nem akartalak elijeszteni az utazástól, ezért nem mondtam. A Fekete-tenger peremén tanyázó Morcella nevű boszorkányhoz megyünk. A világon egyedül nála terem a mézbogyó, mely a legkeserűbb ételekből és italokból is mézédes finomságot varázsol. - válaszolta a róka. Karola kicsit félt, de bízott barátjában így nem hátrált meg. Elszántan nekivágtak az útnak. Hét nap és hét éjjel hajóztak megállás nélkül mire megérkeztek. Végeláthatatlanul hosszú sziget magasodott ki a vízből melyet üde zöld dombok és hegyek szegélyeztek, ám sűrű és zord erdeje volt. Leeresztették a vitorlákat, a vasmacskát behajították a vízbe, majd nekiveselkedtek, hogy a sötét erdő rejtekében megkeressék a banyát. Hamarosan megpillantottak egy kövekből épített házikót. Karola bátorságot gyűjtött és csőrével bekopogtatott. - Ki meri háborgatni a nyugalmamat? – sipította bentről a boszorkány. - Kalandorok vagyunk a messzi Kamelóciából és Morcellát keressük. – válaszolta remegő hangon Rókus. Pár pillanattal később kinyílt az ajtó és kilépett rajta Morcella. - Én volnék. Mit akartok tőlem? Nem járt nálam senki már több, mint száz éve. - hadarta mérgesen. - Hallottuk, hogy nálad terem a mézbogyó, szeretnénk tőled kérni. – erre a banya égtelen haragra gerjedt. Kezeiből fény tört elő és átkot szórt a hívatlan vendégekre.

„Mézbogyóért jöttetek,

átkozott lett földetek.

Amibe bele tennétek,

Ízét sose érezzétek!”

-azzal vissza is bújt hajlékába és magára zárta az ajtót. A két barát nagyon megijedt, nem tudták mihez kezdjenek. Letelepedtek egy kis sziklára és erősen törték a fejüket, hátha kieszelnek valamit. Egyszer csak felpattant Rókus. - Karola! Nem messze innen van az óriások földje, ott lakik a mindent látó óriás, repülj gyorsan hozzá hátha tud segíteni. – A papagáj nem késlekedett, azonnal útnak indult. A sziget valóban nem volt messze így még napnyugta előtt visszatért. Lihegve landolt Rókus mellet, aki fel alá járkált s azóta is a megoldáson töprengett. - Huh, jaj, képzeld mit tudtam meg! – kapkodta a levegőt Karola. – Morcella nem véletlenül olyan morcos. Már több száz éve nem látogatta meg senki önzetlenül. Mindenki csak azért keresi föl, hogy kérjen tőle valamit. Bájital, átoklevételt, gyógynövényeket vagy varázsbogyókat. – Rókus elszégyellte magát. – Erre nem is gondoltunk, valóban udvariatlanok voltunk szegénnyel. Holnap mindent helyrehozunk, de most inkább pihenjük ki magunkat.

Ezközben a királyságban nagy volt a felfordulás. Sorra özönlöttek a gyógyítókhoz és doktorokhoz, mert egyszeriben senki sem érezte a teája ízét, de még a süteményét sem.

Másnap reggel mire Rókus felébredt, Karola már összeállított egy ajándékkosarat Morcella számára, ami tele volt finomabbnál finomabb falatokkal és zamatos teákkal. - Hű, de szép kosár! Ennek biztos örülni fog. Ne is késlekedjünk tovább, indulás! – Ahogy megérkeztek ismét bekopogtattak, de most gyorsan közölték is jöttük célját mielőtt még a boszorkány méregbe gurulhatott volna. – Kedves Morcella! Szeretnénk bocsánatot kérni! Hoztunk békülő ajándékot is. - Morcella erre kíváncsian előbújt, majd szégyenlősen átvette a kosarat. – Ezt tényleg nekem hoztátok? Milyen kedves! – mosolyodott el. – Köszönöm szépen! Kérlek, ti se haragudjatok, hogy olyan mérges lettem rátok, le is veszem az átkot rólatok. – lágyult el Morcella. – És miért is jöttetek el hozzám olyan messziről? – Mézbogyó magokat szeretnénk kérni! És persze téged is örömmel látnánk a királyságunkba, hogy magad is megkóstolhasd milyen mennyei ízt adnak a bogyók a teáknak és süteményeknek. – Ó, még sosem voltam máshol az erdőn kívül. Szívesen ellátogatnék hozzátok és természetesen magokat is adok nektek. – lelkendezett a boszorkány. -Tudjátok, nem voltam én mindig ilyen, de mióta minden barátom elköltözött nagyon magányos vagyok. Ráadásul, mikor jön hozzám valaki, mindig azt hiszem ők jöttek meglátogatni, de úgy látszik már rég elfelejtettek. – hajtotta le búsan fejét a boszorkány. – Ne szomorkodj! Mi máskor is örömest meglátogatunk. De most haza kell mennünk, már biztos nagyon várnak minket. Hamarosan újra találkozunk és köszönjük a magokat! – Jó utat! Várni foglak titeket! – Attól kezdve Rókus és Karola gyakran betértek hozzá hajóútjaik során, ilyenkor egy mézbogyós tea mellett mindig elmesélték kalandjaika. Morcella szívét öröm járta át, hálás volt, hogy ilyen kedves új barátokkal lett gazdagabb.