Roshental úr zöld autója

  • 2022.
    júl
  • 08
https://ggwebsite.com
Ki ne ismerné Ipiapacs városában Rosenthal úrat? Megbecsült polgára ennek az álmos kis városnak, ami a Veres folyó partján terpeszkedik el. Maga a városka piros színben pompázik, a nevét is innen kapta talán. Piros színűek a háztetők, a kertekben pipacs...

Kép forrása: Depositphotos

Ki ne ismerné Ipiapacs városában Rosenthal úrat? Megbecsült polgára ennek az álmos kis városnak, ami a Veres folyó partján terpeszkedik el. Maga a városka piros színben pompázik, a nevét is innen kapta talán. Piros színűek a háztetők, a kertekben pipacsok és vörös rózsák sorakoznak, és a kedvenc ruhájuk is piros színűek a lakóinak.

 Rosenthal úr kivétel volt. Nem szerette a piros színt, ezért mindig fekete felöltőben sétálgatott az utcákon. Kalaposmester volt a foglalkozása, ezért, talán reklám gyanánt minden nap új kalapot vett fel, de még véletlenül sem választott más színűt, csak szürkét, vagy feketét. A hiúsága mellett volt még egy bosszantó tulajdonsága, a feledékenysége, de ezt következésképpen a hiúságából a világért sem ismerte volna be sohasem.

 Előfordult vele, hogy esős időben a nagy sietségében otthon felejtette az ernyőjét és az esernyője helyett a kedvenc kék kardvirágját tartotta maga fölé esernyő gyanánt. Nem ismerte volna be, hogy elfelejtett hozni magával, és a virágcserepet ragadta meg helyette, inkább azt mondta mindenkinek, hogy így két legyet üt egy csapásra, megöntözi a virágot, és egyúttal ernyőnek is használja. Olyan is előfordult, hogy a kalapja helyett egy barna  fazék virított a fején, mert véletlenül azt csapta a fejére otthonról távoztában.

 Ennek ellenére mindenki szerette Rosenthal urat, mert roppant kedves és udvarias ember volt, akinek mindenkihez akadt egy-két jó szava.

 Történt egyszer, hogy Rosenthal úr úgy döntött, hogy vásárol magának egy autót. Haladni kell a korral, gondolta és rendelt magának egy kis zöld autót. A városban nem is akadt hozzá fogható, hisz minden autó a piros szín ezer formájában pompázott. Nagyon megszerette a kis autót, egyrészről könnyebbé tette a mindennapjait, másrészt viszont mindig megtalálta, hisz sokszor nem emlékezett rá hová is parkolt le vele. A zöld színű kis autó mindig észrevehető volt a sok piros között Rosenthal úr nagy megelégedésére.

 Vidám napok, hetek, hónapok teltek el a kis zöld autó társaságában a kalaposmesternek. Nagyokat kirándult a közeli dombokon az autó segítségéve, és roppant szabadnak érezte magát. Néha-néha ugyan előfordult, hogy a kirándulások alkalmával, azért sétált néhány óra hosszat, mert nem emlékezett rá, hogy hová parkolta le az autóját, de ennyi még épp belefért. Sajnos elérkeztek a téli rossz idők, és már nem tudott kedvenc autójával olyan sokat kirándulni, de azért a lakása és üzlete között rendszeresen használta.

 Karácsony előtt nem sokkal lehullott az az évi első hó is fehérbe borítva a piros színü kis városkát. Kanalas néni a helyi varrónő lopva körülnézett, és mikor úgy tűnt senki nem látja felkapott egy kis havat, és golyóvá formázva megdobott egy villanypóznát vele. Nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagyon örültek a ritka havazásnak. Kanalas néni épp Rosenthal úrhoz tartott, hogy karácsonyra a férjének egy új kalapot rendeljen.

 –Jó reggelt Roshental úr – köszönt Kanalas néni a kalaposmesternek, mikor az üzletébe benyitott.

 –Reggelt. – mordult fel Rosenthal úr, pedig tőle nem volt megszokott ez a rövid kedvetlen köszönés. Máskor mindig harsányan, jókedvűen köszöntötte a vevőit, és vidáman elfecserészett velük.

 –Csak nincs valami baj? –kérdezte tőle Kanalas néni, hiszen neki is feltűnt a kalaposmester rossz hangulata.

 –Ugyan, mi lenne? Nincs semmi baj. – válaszolta Rosenthal úr, és néhány szóval átvette a rendelést a kalapra, majd egy adj ’Istennel elköszönt a vevőétől.

 Kanalas néni, pedig nem minden nap volt szokása, el is pletykálta az egész utcában, hogy Roshentál úrnál valami nincs rendben. Ugri a szenesember nevetve jegyezte meg, hogy valószínűleg a jókedvét is elfelejthette a kalapos. Bukfenc az inas, meg azt mesélte, hogy a hóbortos Rosenthal úr minden nap az autókról söpri a kezével a havat. – Ez sem normális dolog. – vonta le a konzekvenciát Ugri. Abban maradtak, hogy figyelik a kalaposmestert, nehogy valami nagyobb baj legyen vele.

 Két nap múlva csengettyűhangra ébredtek a városka lakói. Rosenthal úr egy szánon ment az üzletébe, ami elé két szürke ló volt fogva. Azt mesélte, hogy már megunta a kis zöld autóját és úgy döntött ezentúl szánon fog közlekedni. Egy kis nosztalgiát érez a régebbi korok iránt mesélte, és ezért döntött így.

 Elteltek a karácsonyi ünnepek is, és már az új évet ünnepelte mindenki, megszokva a reggeli csengettyűszót, amit a kalaposmester lovainak nyakába kötött kis harangok adtak, amikor is enyhülni kezdett az idő.

 Elolvadt lassan a hó is és kisütött a nap. Másnap reggel nem szólalt meg a csengettyűszó, ami roppant furcsa volt a lakóknak, ezért aki tudott Rosenthal úr üzletéhez ment, hogy megnézze nem történt-e valami baja a kalaposmesternek. Az üzlet előtt ott állt a mester kis zöld autója, amire roppant boldogan, csillogó szemekkel nézett a gazdája.

 Azt mesélte, hogy a jó idő visszatértével inkább az autót választja, nem fog szekérrel járni. Rossz nyelvek azt mesélik a városban, hogy ez nem teljesen így történt, ugyanis mikor a hó leesett, és minden autó fehér lett, egyszerűen Rosenthal úr nem találta meg az autóját, azért vásárolt lovakat. Viszont nem kell mindent elhinni a rossz nyelveknek.

 Rosenthal úr boldogan élt, míg meg nem halt örülve az életnek, és kis zöld autójának.

Erdős Sándor, Meseíró, író, költő

Erdős Sándor hegyeshalmi lakos vagyok. Sok humoros gyerekverset, és mesét írok, de ez mellett felnőtteknek szánt írásaim is olvashatóak különböző on-line és nyomtatott magazinokban. Állandó szerzője vagyok az iskolákba eljuttatott népszerű sulimagazinoknak is. Négy gyermek, és három unoka gondol rám, remélem szeretettel. Tagja vagyok a Krúdy Gula irodalmi körnek, melynek többek között nagy kedvencem Csukás...