Rossus szerencséje

Rossus szerencséje.

  Rossus nagy szerencsének érezte a mai szolgálatot. A római légió nem éppen kislányoknak való, ezért különös kegyként élte meg az őrszolgálatot, amit felettese ma rárótt.Valami zsidó felforgató sírját kellett őriznie társaival, mert tartott a szanhedrin tőle, hogy a testet elviszik a követői,ezért erre kérte Pilátust. Ekkora hülyeséget, gondolta Rossus, minek vittek volna el egy hullát? Na, de ez nem az ő dolga elmélkedett lándzsájára támaszkodva.

  Ennél nyugodtabb szolgálat nem volt a légióban és az unalomtól, csak a megkönnyebbülése mentette meg, hogy nem kell hadakoznia a forrongó zsidó hordákkal. Kövekkel dobált célba a sírt lezáró kő egyik repedésére, és nézte, hogy vedelnek társai, akik szintén a szórakozást látták a feladatban. A végrehajtók kissé távolabb pár olajfa árnyékában hűsöltek.Három napra szólt a megbízás, unalmas de kényelmes munka. Rossus megunta a repedés dobálását, ezért a sírt lezáró pecsétet vette célba egy jókora kővel. A dobás talált és a pecsét lepattant a sírt lezáró kőről. Körbepillantott, de senki sem vette észre a szürkületben az esetet. Nagyon álmos volt, de halál járt az őrségben való elalvásért, ezért sétálgatni kezdett fel- alá. Már erősen az éjszakában jártak, mikor eldőlt és elaludt.

Hatalmas fényre ébredt Rossus. Gyorsan kidörzsölte az álmot a szeméből, rohadt hamar reggel lett, morogta. Mikor felállt látta, hogy még jócskán az éjszakában járnak, és a sírt lezáró kő el van tolva a sír bejáratától. Odarohant, benézett és látta hogy az üreg üres.

Nekem annyi, gondolta és úgy döntött ad magának még egy esélyt. Elindult a sivatagban amerre látott. Egy nagy fénylő csillag vezette az útját.