Sárkány torokgyík

Reggel kilenckor kezdetét veszi a lovagi torna minden tél-tavaszi fordulónapon Tiszatóniában. A lovagok gyönyörű páncélokban, festett lobogókkal, mintás pajzsokkal készülődnek. Így volt ez ezen a napon is. De ma mégis minden más volt. Viola hercegnő nyugtalanul rohangált a királyi lelátón fel s le. A lovagi tornák része, hogy egy sárkány tüzet okádva, szárnycsapkodva többször elrepül a nézők és a lovagok fölött, ma azonban sehol sem volt a sárkány. Viola végül fölkapta szoknyáját a kezeibe és futásnak eredt a város széle felé, ahol már csak csipkebokrok, berkenyék, és papsajtok lengedeztek a szélben. Lihegeve érkezett meg egy gyönyörűen csillogó kristálybejáratú barlang szájához.

-Hahó!!!-kiáltott be Viola. Nem érkezett válasz. –Hahóóóóó!!! –Próbálkozott újra a hercegkisasszony. Még mindig csönd. Viola ekkor mindkét tenyerét beledörzsölte a bejárat kristályaiba, majd maga elé tartva őket lassan bemerészkedett a barlangba. A tenyerei a sötétben halvány zöldes-sárga fénnyel világították előtte az utat. Lassan haladt, mert sok apró lecsüngő cseppkőt kellett kerülgetnie. Végül megérkezett a barlang végébe, óvatosan körbeforgott és ekkor meglátta az összegömbölyödött zöldes aranyos pikkelyes lényt. Odalépett, mutatóujjával megbökdöste és megszólította:

-Guszti! Elkezdődött a torna, s te nem jöttél. Mindenki csak rád vár és a tűzre!! Gyere, ébresztő, menjünk!

A sárkány a hercegnő felé fordította hatalmas fejét, és sárga szeméből könny csordult le, majd kinyitotta a száját és Violára lehelt. A királylány el akart ugrani, de nem volt rá szükség, a sárkány lehellet üres volt, és tűztelen.

Viola ijedten kapta szája elé a kezét: -Jajj, Guszti, hová lett a lángod? Guszti csak megvonta szárnyait, de hangja nem volt, hogy válaszoljon. –Azonnal tátsd ki a szád-utasította a hercegnő a sárkányt. Guszti nagyra nyitotta száját, s Viola tenyerével előre óvatosan bemászott. –Ahogy sejtettem-kiabálta ki a fenevad torkából-piros a torkod, ez torokgyík.

Viola lassan kihátrált Guszti szájából, ránézett és vigasztalóan ezt mondta: -Semmi baj, megyek és Leopold mestertől kérek varázsfőzetet. Ripsz ropsz meggyógyulsz s holnap már ott is lehetsz a tornán. Guszti bólintott, a hercegnő pedig futásnak eredt a kastély irányába. Tudta, hogy Leopold mester mindenre tud varázslatot, és bár morcos egy mágus, de szívesen segít a bajban. A varázsló a kastély hatalmas pincerendszerében él és dolgozik. Mikor Viola a bejárathoz ért meghúzta a hatalmas csengőmadzagot, és odalentről kongás-bongás zengett föl. De senki nem nyitott ajtót. Viola még megrángatta a madzagot párszor, de miután nem kapott választ lenyomta a kilincset és belépett. Habár egy pillanatra megtorpant, mert eszébe jutott, hogy az engedetlen csínytevők akár két hétig is földigilsztaként, vagy ganajtúró bogárként élnek a királyi kertben, míg a varázs meg nem szűnik. De sárkánybarátja betegsége nagyobb probléma, mintsem, hogy megijedjen így elindult a kanyargós pincelépcsőn a mélybe. Odalent sem talált senkit, a mester biztosan a lovagi tornán van. Tudta, hogy a nagy mágiák könyve jobbra van az egyik szobában. Hamar meg is találta és vadul lapozni kezdte. Igen ám, de hiába lapozgatta a könyv teljesen üres volt. A hercegnő kétségbe esett, rácsapott a könyvre és hangosan felkiáltott: -Hogyan gyógyítsam meg most a sárkány torokgyíkot? S lássatok csudát betűk jelentek meg a könyv lapjain. Méghozzá a sárkánytorokgyík gyógyírjának receptje. Viola fogott egy ceruzát és egy papirost s jegyzetelni kezdett. Csupa gyógynövény volt listán, néhány kristály és ásvány. De a legutolsó összetevő érthetetlen volt. Ez volt odaírva:-„A legfontosabb hozzávalót a gyógyítónak kell felismerni és a főzethez adni.” Nem volt idő gondolkodni, így Viola fogta a kis papírját majd futásnak eredt. Meg sem állt a lovagi torna színhelyéig. A szemével keresgélt s végre meglátta, akit keresett, egy gyönyörű ezüst páncélban feszítő lovagot, akinek pajzsán egy farkasfej volt két napraforgóval az oldalán. –Mátyás lovag-szólította meg Viola hercegnő. –Sürgős segítségre van szükségem-mondta Viola. A lovag nyomban letérdelt :-Szolgálatára hercegnő, miben segíthetek?

-Nos, föl kell menned a sziklás hegycsúcs fennsíkjára és el kell hoznod nekem ezeket-nyújtotta oda Viola a listát.

-Igenis hercegnő-válaszolta a lovag s máris lépett lovához Rezeshez s lódult föl a hátára. Vágtába fogtak s meg sem állt a sziklás hegy lábáig. Itt óvatos kaptatásba kezdtek fölfelé. Igen ám, de Rezesnek nem éppen kőszáli kecskék voltak az ősei, akik könnyed ugrálással bármilyen meredek sziklákon följutnak, hanem csatamének, akik a lovagokat vitték a háborúba. Így aztán Rezes kettő lólépést tett előre s négyet csúszott lefelé. –Nem lesz ez így jó. -gondolta Mátyás lovag magában, s leszállt lováról. :-Rezes, te itt megvársz, én meg fölmászom a fennsíkra. S azzal Mátyás lovag óvatosan mászni kezdett föl egyre csak föl. Végül fölért a fennsíkra s körbenézett. Mindenhol növények, virágok pompáztak szerte szét. Mátyás elővette páncélja rejtett zsebéből a listát s gyűjteni kezdte a különböző gyógyító füveket. Mikor végzett, kardjával kihasított egy közeli sziklából egy nagy darabot s megnézte benne vannak-e a szükséges ásványok és kristályok. Szerencséje volt. Minden hozzávalót beletuszkolt a zsebébe és óvatosan elkezdett leereszkednia hegyről. Rezest ott találta, ahol hagyta, a lova éppen gyakorolta a sziklaszökkenéseket. A lovag fölmászott a hátára ,de mikor elindultak volna lefelé szörnyű dolog történt, Rezes lába alatt megmozdultak a kövek, kavicsok, apró sziklák és mint ezer üveggolyó gurultak lefelé sebesen a hegyoldalról hátukon szállítva Rezest a lovat és Mátyást a lovagot. Lovas és lova lábai, kezei összekavarodtak a száguldás következtében s tehetetlenül sodródtak a hegy alja felé. Mátyás kivonta kardját és próbálta beakasztani egy-egy szikla repedésébe, végül sikerült s ők fent akadtak, míg a kőzápor nekicsapódott a hegy lábánál lévő nagy szikláknak. Mátyás és Rezes óvatosan talpra álltak s egymás mellett lépdelve haladtak lefelé. Mikor leértek Mátyás megszólalt: -Milyen gyorsak voltunk, ugye? s fölkacagott.

Viola egy mozsárban összetörte az összes hozzávalót, amit Mátyás lovag hozott, majd beletette egy réz üstbe és főzni kezdte. Mikor elkészült a varázsfőzet beleöntötte egy flaskába, bedugaszolta és elindult vele Guszti barlangja felé. Közben törte a fejét, mi lehet az utolsó hozzávaló, és honnan kellene neki azt tudni. Sajnos semmi nem jutott eszébe, így abban reménykedett így is hatni fog a mágikus lé.

-Guszti, megjöttem !-kiabált be Viola a barlangba. Surrogás, köhécselés, mocorgás hallatszódott, majd megjelent Guszti a bejáratban. A fényben gyönyörű színe volt. Zöldes aranyos pikkelyein visszaverődött a nap fénye. Hatalmas szárnyai voltak, amik végén vörös csíkok húzódtak egészen a szárny tövéig. Sárga szemei azonban tele voltak szomorúsággal.

-Nyisd ki szépen a szád!-Utasította Viola Gusztit. A sárkány bizalmatlanul nézte a flaskát, majd kinyitotta a száját. Viola ügyesen beletöltötte a főzetet. –Most pedig nyeld le szépen, finom fürtös menta íze van!-Mondta a hercegnő.

Guszti habozott picit, ízlelgette a főzetet, majd hirtelen nagyot nyelt. Vártak egy kis időt, majd Viola megszólalt: -Rendben, most pedig lehelj, de ne rám!

Guszti elfordult, nagy levegőt vett és lehelt. Lehelt volna, de egy nagy köhögés jött csak a szájából, tűz nélkül.

Viola csalódottan huppant le a fűbe:-Biztosan a titkos hozzávaló hiányzik. De nem tudom mi lehet az. Annyit gondolkodtam. Jajj Guszti, ne haragudj, de nem tudok segíteni.-A hercegnő keservesen sírva fakadt, majd átölelte a sárkány nyakát. Guszti a szárnyaival meglegyintette a hercegnőt, vigasztalás képpen. Viola letörtölte könnyeit, levette válláról a köpönyegét, betakarta barátja nyakát, majd énekelni kezdett neki, miközben simogatta Guszti nyakát, fejét. Énekelt és énekelt neki, erdőkről, mezőkről, ahol egykoron sok sok sárkány élt, de mára már csak páran maradtak. Énekelt neki a közös kalandjaikról, amikor együtt repültek a nagy tó fölött. A sok csínytevésről, amit Viola gyerekként elkövetett és Guszti végig hűen követte, vigyázta minden lépését. Csak dalolt, amilyen szépen csak tudott. Közben beesteledett. A hercegnőnek vissza kellett térnie a kastélyba.

-Guszti, indulnom kell, de holnap is eljövök. Hozok mézet, és kamillateát. –azzal fölállt és elindult a kastély irányába de pár lépés után visszafordult. –Semmit sem látok a sötétben, így nem tudok hazamenni, és ha elindulnék lehet csak leesnék egy szakadékba. –keseredett el a hercegnő –De sebaj-szólalt meg hirtelen -addig is vigyázhatok rád.

A sárkány vidáman pöffentett egyet és orrlukaiból szikrák szálltak föl. –Guszti!!!!-kiáltott föl Viola. –Te szikrázol!!!

Az óriás gyík kinyitotta száját és hatalmasat lehelt, olyan fényáradat lett hirtelen, hogy bevilágította az egész hegyoldalt. Viola biztosnágban indulhatott haza, mert sárkánybarátja végig világított neki a kastályig.

A függőhídnál elbúcsúztak. –Gusztáv, reggel nem késhetsz a lovagi tornáról! Pontosan kell megjelenned a keleti égbolton szárnycsapkodva tüzet okádva, mert csak így nyithatjuk meg a játékokat-Mondta szigorúan a hercegnő.

A sárkány pöffentett egyet s hatalmas suhogással visszaszállt barlangjába. Viola csak állt és számolgatta az ujjain a varázsfőzet összetevőit. Vajon mi lehetett a titkos hozzávaló, mit tettem még bele véletlenül, amit észre sem vettem.-morfondírozott a hercegnő.

Eközben Leopold mester a pincéjében óvatosan becsukta a varázskönyvet s bölcs varázslómosollyal aludni tért.