Sátrazás

Egy fényes, napsütötte reggelen már a Mókus párocskánk, Denver és Hercegnő mókus a
kis kocsijukban ültek, és utaztak egy messzi, hatalmas erdő felé. Autójuk meg volt rakodva
téliszalámis - sajtos szendviccsel, eprekkel, két termosszal, amik teával voltak töltve, sok
vizeskulaccsal, párnákkal, hálózsákokkal, Hercegnő mókus plüss kutyáival, és egy nagy
sátorral. Na vajon miért ment a mókus pár az erdőbe? Sátrazni!

Mikor a mókuskák megérkeztek az erdőbe, egy kisebb tisztáson parkoltak le. Kivették a
hátizsákjaikat. Denver mókus gondosan bezárta a kocsit, mert a többi cuccukat bent
hagytak, és elindultak kirándulni.

- Biztosan vissza fogunk találni a kocsinkhoz? - aggodalmaskodott a mókus lány.
- Nem lesz semmi gond, én mindig tudom merre járunk. Meg ha mást nem, majd a pocim
visszahúz az eprekhez minket. - nyugtatta a lány mókust Denver mókus.

Az erdőben sok érdekes fát láttak. Volt olyan, aminek hosszú gyökerei egymás körül
tekeregve hosszú szoknyát varázsoltak a földön a fának. Egy másiknak olyan terebélyes volt
a lombkoronája, hogy a földig ért. De olyannal is találkoztak, ami úgy nézett ki, mintha
táncot járna az ágaival.

Egy nagy tisztáshoz értek, ahol sok pillangó repkedett a pipacs mezőn. A Hercegnő
mókusnak annyira tetszett, hogy beszaladt a pipacsok közé, és ugrándozott a pillangók
között. Denver mókus inkább a mező széléről nézte mosolyogva mókuskáját, ahogyan
játszik. De Hercegnő mókus nem hagyta békén.

- Naa, ne legyél ilyen uncsii, gyere te is velem játszani!
- Én elvagyok azzal is, ha csak nézlek. - felelte a mókus fiú.
- Azért nem jössz, - kezdett bele a mókus lány - mert úgy sem tudsz elkapni

Több se kellett a mókus fiúnak, durcisan ránézett, majd hirtelen elkezdett szaladni a
Hercegnő mókus felé, aki válaszul, nevetve elszaladt előle. Így kergetőztek ketten a pipacs
mezőn. Mikor Denver mókus beérte a lány mókust, hátulról megragadta, átkarolta a hasát,
és magához ragadta.

- Meg vaagy! - súgta a fülébe komiszul, majd puszit nyomott a lány arcára.
- Most már igazán békén hagyhatnátok minket! - Kiáltott rájuk valaki.

Elsőnek ijedten néztek össze a mókuskák, majd körbe néztek, és észrevették, hogy egy kis
pillangó repdes előttük, és néz rájuk dühösen.

- Igen, csak zavartok minket! - csatlakozott mellé, egy másik pillangó.
- Bocsátsatok meg, nem akartunk titeket zavarni. - sajnálkozott a Hercegnő mókus.
- Igen, igen, mi nem akartunk rosszat nektek. - Helyeselt Denver mókus.
- Igazából.. Pontosan.. Miben is zavartunk meg titeket? - kíváncsiskodott a lány mókus.
- A napfény táncunkban! - Felelték dühösen a pillangók, olyan dühösen, hogy kicsi
lábaikat keresztbe is tették maguk előtt.
- Napfény tánc?? - Lepődött meg a lány mókus. - mi is szeretünk táncolni!
- Ez nem akármilyen tánc, - kezdett bele a lila pillangó, - ez egy nagyon különleges
tánc. Minden nyár elején eltáncoljuk a naplementében itt a pipacsoknál. Ezzel kérünk
a nyárra meleget a napsugaraktól, de esőt a virágoknak és a fáknak a felhőcskéktől.
Nagyon fontos tánc ez. Egyik virágról a másikra pördülünk, úszunk a napsugarakban,
akár csak a halak a vízben.
- Kérlek ne haragudjatok ránk! - mondta szomorúan a fiú mókuska, - Ha tudtuk volna,
nem játszottunk volna itt, csak néztük volna kintről a táncotokat.
- Igazából, - kezdett bele a Hercegnő mókus, - az én hibám. Denver mókuska kintről
figyelt engem, én szaladtam be közétek. Annyira tetszett, ahogy itt repdestek, és én
is szerettem volna a pipacsok között szaladgálni. Nem tudtam, hogy egy ilyen fontos
dolgot zavarok meg – pityeredett el a lány mókus.

Denver mókus szorosan magához húzta a lány mókust, aki a fiú vállába sírdogált. Majd
kérdőn a pillangókra nézett:

- Hogyan tudnánk jóvá tenni?
- Ha szeretnétek, - kezdett bele a sárga pillangó, - ti is táncolhattok velünk együtt.
- Igen, igen! - helyeselt a lila pillangó. - Nem tudhattátok mit is csinálunk pontosan itt,
nem haragszunk mi rátok.
- Biztosan? - nézett rájuk a lány mókus.
- Persze! Csatlakozzatok hozzánk ti is! Biztos örülni fognak a napsugarak és a
felhőcskék, hogy nem csak a pillangóknak fontos a természet. - és biztatásul
megölelték a lány mókust.

Denver és Hercegnő mókus a pillangók között táncoltak a pipacs mezőn a napocska
lenyugvó sugaraiban. Addig táncoltak míg be nem sötétedett, ekkor a pillangók a
mókuskákhoz repültek.

- Nagyon köszönjük, hogy velünk együtt táncoltatok. - hálálkodott a lila pillangó.
- Igen, igen! Számunkra ez nagyon sokat jelent. - helyeselt a sárga pillangó.
- Nagyon köszönjük, hogy elmeséltétek nekünk, mit is jelent nektek ez a tánc. - nézett
a pillangókra meghatottan a lány mókus
- Igeeen, nagyon jó volt veletek táncolni! - lelkesedett a fiú mókus.

A mókus pár elköszönt a pillangóktól és elindultak vissza a sátrukhoz. Csak ugyebár
sötétedésig táncoltak, így nem igazán találták az útjukat.

- Azt mondtad, a pocid hazahúz minket.. - kérte számon a Hercegnő mókus
párocskáját.
- Az a helyzet, hogy olyan éhes vagyok már, hogy az agyam is éhes...nem tudok
gondolkodni. - sajnálkozott Denver mókus.

Bolyongtak össze-vissza a sűrű erdőben, míg meg nem láttak maguk előtt az úton egy
dúdolászó kacsát.

- Nézd Denver! Ott van Kacsabi! - kiáltott fel boldogan a lány mókus.

Gyorsan odaszaladtak hozzá, és boldogan megölelték, majd Denver mókus ránézett:

- Kacsabi! De örülünk neked! Te tudod, hogy hol vagyunk pontosan? Eltévedtünk, nem
találjuk a sátracskánkat. Másztunk már fel a fák tetejére, de olyan sötét van, hogy
semmit sem látunk.
- Az erdő közepén. - felelte bölcsen a kacsa. Majd tovább ment énekelve.
- Az erdő közepén? - nézett utána értetlenül a fiú mókus. - hát ezzel nem segített.
- Dehogynem! - kiáltott fel boldogan a lány mókus. - Emlékszel, mikor Bátus csigusz
mesélt nekünk erről az erdőről?

Denver mókus válaszul bólintott.

- Azt mondta, az erdő közepén van egy tó. Annál a tavacskánál nagyon sok a
szentjánosbogár. Akik este világítanak. Így ők vissza tudnak minket vezetni a
sátrunkhoz. Ha az erdő közepén vagyunk, akkor a tó is itt van valahol. Figyeljük a kis
világító pontokat.

A két mókus elkezdtek körbe-körbe nézni, Addig meresztették kis pont szemeiket, míg meg
nem látták a repkedő, világító pontokat. Akkor gyorsan odaszaladtak hozzájuk, és megkérték
őket, hogy segítsenek visszatalálni. A kis szentjánosbogarak örömmel segítettek. Mikor
visszaértek a cuccaikhoz, nagyon megköszönték a bogarak segítségét, és gyorsan elkezdtek
tüzet rakni. Mikor már lobogott a tűz lángja, pillecukrot kezdtek sütni, és kakaót főzni a
lángok melegében. Mikor kész voltak velük, összebújtak egy pokróc alatt, miközben egy
farönkön ültek, és úgy szürcsölték a kakaót, és ettek mellé pillecukrot, no meg persze epret.

- Szerinted Kacsabi miért bolyongott az erdőben egyedül este? - kérdezte a Hercegnő
mókus.
- Szerintem kereste a nagy Szürke lámát, aki hegedűket készít. - felelte a fiú mókus.
- De hát a láma nem ebben az erdőben él...- értetlenkedett a lány mókus.
- Szerintem erre hamarosan Kacsabi is rá fog jönni. - nevetett Denver mókus.

Miután megették az összes epret és pillecukrot, illetve megitták a kakaójukat, bemásztak a
sátorba, bebújtak a hálózsákba és szorosan összebújtak.

- Egyébként, szerintem Kacsabi is kereshette a pillangókat...csak hát sötétben már
nem tud találkozni velük. - gondolkodott hangosan tovább Denver mókus. De válasz
nem érkezett a lány mókustól, csak szuszogást hallott felőle a fiú mókus. Ránézett, és
látta, hogy mókuskája már el is aludt.
- “Biztos elfáradt a sok ugrándozásban” - gondolta Denver mókus, majd egy puszit
nyomot a Hercegnő mókus arcára, és ő is lecsukta kis szemeit.