Segíts tündér!

Segíts tündér!.

Segíts tündér!

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy szép, tiszta város, ahová egy gonosz törpe érkezett. Hatalmas botjával suhintott és azt mondta:- Legyen minden koszos és szemetes! Úgy is lett. Látta ezt Peti barátaival, Klárával és Bálinttal. Elhatározták, hogy a kedvenc mesekönyvükben szereplő tündértől kérnek segítséget.

Klára megkérdezte Petitől: -Peti te tudod, hogy lehet bemenni a könyvbe?

Ekkor megszólalt Peti húgának macskája: -Gyerekek keressetek a házban egy olyan kulcsot, ami beleillik a mesekönyv elején található zárba! De vigyázzatok, mert ha nem jó a kulcs, akkor rossz vége lesz!  

A könyv zárja szívecske alakú volt. Az egész házat átkutatták. Bálint az alvó macskára mutatott: -A macskán van!                                                                                                                                   

-Csendesen! Fel ne ébredjen, mert az egész város koszos marad!- ajánlotta Peti. Klára el tudta venni a kulcsot. De, jaj, felébredt a cica és futott a gyerekek után! Péter kérte a húgát, hogy fogja meg a cicáját.

Gyorsan bedugták a kulcsot a zárba. Peti elfordította és felkiáltott: -Nézzétek! Hatalmas buborékok szálltak ki a könyvből, ami beszippantotta őket, és egyszer csak egy pillecukron találták magukat.

Egy ismeretlen kislány hangjára lettek figyelmesek, mely, így kiáltott: -Bálint vigyázz! Ha hang egyikőjüknek sem volt ismerős. Bálint a hang irányába fordult, majd elugrott, ezzel megmentette őt a lány, mert egy hatalmas kemény cukor száguldott éppen Bálint felé.  A fiú alig hitt a szemének, mert megjelent előtte, egy kék szemű, barna göndör hajú lány. Peti és Klára is csodálkozva nézték a lányt.

-Engem Zsuzsinak hívnak. Gyertek velem, mert tudom, hogy hová siettek! –mondta Zsuzsi.

Együtt haladtak tovább. Zsuzsi azt akarta, hogy éjszaka pihenjenek meg. A savanyúcukor erdő mellett telepedtek le.  Zsuzsi el is elaludt. A gyerekek azonban nekiestek a cukorfáknak, befalatoztak. Míg a három gyerek haladt a cukor rengeteg mélyén, Zsuzsi az igazak álmát aludta, és azt álmodta, hogy új barátai kiviszik őt a könyvből, és ő lesz a világ ura. Közben Klárának az a gondolata támadt, hogy valahogy nagyon fura neki ez a lány. Gondolatát megosztotta a többiekkel is, akik egyet értettek vele, így a gyerekek tovább mentek.

Egyszer csak egy halk hangra lettek figyelmesek.

-Hahó! –hallatszott egy hang.

-Ki az? -kérdezték ijedt hangon.

-Itt vagyok lent! –válaszolta a hang. Egy cuki kis róka volt. Arra kérte őket, hogy vigyék magukkal. A gyerekek össze dugták fejüket és megegyeztek abban, hogy a kis rókát magukkal viszik.  Folytatták útjukat, felküzdötték magukat a torta hegyre, átkeltek az óriás mézes cukron, megmásztak egy egészen méretes piramis tortát és még egy óriás ropierdőn, valamint egy gumimaci rengetegen is keresztül mentek.  Az édességvilágból kiérve, egy ajtón átjutottak a második mesébe.

A gyerekek még jobban csodálkoztak, mint az előző mesevilág láttán. Álombeli dolgokat láttak maguk előtt. Sárkányt, unikornist, különleges kacsanyulat, melynek hosszúfüle de kacsalába volt. A gyerekek ráébredtek, hogy ezeket az élőlényeket álmaikban már látták. Ahogy haladtak egy hídhoz értek, ami előtt egy boszorkány állt. A gyerekeknek feltűnt, hogy a boszorkánynak ép olyan kék szeme van, mint a cukorvilágban megismert kislánynak. A róka próbálta figyelmeztetni a gyerekeket, de ők ezt nem hallották.

-Menjetek át nyugodtan! –kedveskedett a boszorkány.  Rálépve a hídra, leszakadt és egy sötét gödörbe estek.

-Hogy fogunk kijutni? –kérdezte Peti.

-Ja, én tudok varázsolni! – szólt a róka.

-De jó! –kiáltották. Erre a kis állat azt mondta: -Lépcső ide, indulás fel oda! Egyszer csak ott termett egy lépcső.

Ahogy a gyerekek kimásztak a gödörből, tovább akartak indulni, valaki rájuk kiáltott.

- Áljatok meg!

- Ki van ott? - kérdezték a gyerekek.

Ahogy felnéztek egy hatalmas katonát láttak maguk előtt. Peti kissé megszeppenve elnézést kért tőle, amiért nem vették észre. A katona morcos kinézete ellenére mosolyogni kezdett, mikor meglátta a kis rókát a gyerekekkel, útjukra engedte őket. A három gyerek nem értette a dolgot.

- Hogy lehet az, hogy csak úgy átengedett minket? - kérdezték a rókát.

- A mesében minden lehetséges. - felelte a róka.

Ezután megpillantották a kastélyt, ami a könyv közepén állt. A három barát bement a kastélyba, egyenesen a király elé, aki ott ült a trónján. Barátságosan üdvözölték a királyt, de mielőtt bármit is kérdeztek volna hirtelen megjelent a boszorkány. Pörgött egyet és átváltozott arra a kék szemű lányra, akivel korábban találkoztak. A lány is pörgött és ő is átváltozott.

-Jé, ez a húgom macskája! Fussunk előle!–kiáltotta Peti.

A macska nem akarta engedni, hogy tovább menjenek, de a kis róka segítségével megtalálták az ajtót, ami a következő mesébe vezetett. Huss beugrottak rajta. Egy nagy fényes, csillogó tündérkastélyba érkeztek.

- Éjen, éjen ez az én mesém- kiáltott örömében a róka.  A gyerekek csodálkoztak -Te ebben a történetben élsz? - Igen, sőt én vagyok a főszereplő-felelte a róka.

Beszaladtak a trónterembe de az üres volt.  - Hol lehet a tündér? -tűnődtek a gyerekek.

Ekkor a kis róka szimatolni kezdett, elindult egy szag utána barátai követték. Egy labirintushoz vezette őket, de mire a gyerekek észbe kaptak a róka már sehol sem volt. Egy elágazáshoz értek, ahol három felé ágazott az út. A gyerekek úgy döntöttek szétválnak, és úgy folytatják útjukat.  Peti zsebéből előhúzott három rádiót, amin keresztül tudnak egymással beszélni és elindultak. Klára jobb oldali úton, Bálint a balra vezetőn, Peti pedig haladt tovább egyenesen. Peti útja során egy szellemekkel teli virágos napsütötte réten sétált, de még mindig a labirintusban. Bálint egy szép hegyen haladt keresztül, és közben az égen lévő hullócsillagokat nézte. Klára, nos ő éppen futott a levegőben. A lány a magasból észrevett a kiutat, rádiója segítségével értesítette a fiúkat és a helyes úton terelte őket kifelé. Végre kiértek a labirintusból mind a hárman.  

- Itt vagyok! - szólt egy ismerős hang. Lenéztek és a kis róka ált a gyerekek előtt.

- Kiálltátok a három próbát. -mondta róka  

-A három próbát?  De miféle próbát? - kérdezték csodálkozva a gyerekek.

Azt a próbát, aminek az volt a lényege, hogy megtanuljátok nem mindig jó ember az, akit annak hisztek attól, hogy segíteni próbál. Valamint, hogy az igazadért mindig harcolni kell, és nem kell segítség, hogy megoldj egy feladatot, mert bíznod kell magadban.

A három gyerek bosszúsan nézett a rókára és megkérdezték: - Miért kellene hinnünk neked, hiszen ott hagytál minket?

Ekkor a róka felnevetett, majd egy suhintással átvarázsolta magát a tündérré, akit a gyerekek kerestek. A gyerekek elmondták, hogy miért keresték őt. A következő varázslattal már kint is voltak a könyvből.

-Keressük meg azt a törpét, mielőtt késő lenne! –kiáltották. Mire megtalálták, már a szemét égig ért. A tündér megtisztított mindent. A törpét átvarázsolta tisztaságszeretővé. Petiék cicája is sikeresen kiugrott a könyvből a többiekkel együtt. Meglátva gazdáját, az ölébe ugrott és megszelídült. Petiék megköszönték a tündér segítségét, aki elköszönt barátaitól és visszavarázsolta magát a könyvbe.

Így volt, igaz volt. Ha nem hiszed, keresd meg ezt a meséskönyvet és nézz bele!