Simon és a csodaesernyő


http://mocorgohaz.hu/

Május eleje volt, és az óvónéni a nagycsoportosokkal sétálni készült.
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtetett szikrázó napsütéssel, ezért biztosítani akarta, hogy a kicsik ne ázzanak el a szabadban.
           – Vegyétek fel az esőkabátot is, mert ...

Kép forrása: freepik.com, pixabay.com

Május eleje volt, és az óvónéni a nagycsoportosokkal sétálni készült.

Az időjárás előrejelzés nem kecsegtetett szikrázó napsütéssel, ezért biztosítani akarta, hogy a kicsik ne ázzanak el a szabadban.

           – Vegyétek fel az esőkabátot is, mert lehet, hogy elered az eső séta közben – mondta az óvónéni a gyerekeknek.           

Simon felforgatta a kék autóval megjelölt kis szekrényét, de esőkabátot nem talált benne, csak egy átlátszó gyerekesernyőt, amit még a nagyszüleitől kapott. Odaszaladt Helga nénihez, hogy elmondja neki.

           – Nem találok esőkabátot. Esernyőt is hozhatok? – vette elő az ernyőt a háta mögül a kisfiú.

           – Igen, kivételesen – egyezett bele mosolyogva az óvónéni. – Majd szólok a szüleidnek, hogy hozzanak be neked egy esőkabátot is.

           A gyerekek kettesével felsorakoztak az óvoda udvarában, és Helga néni szélesre tárta a kaput, majd elindultak a közeli játszótér felé.

           Már majdnem odaértek, amikor a Nap hirtelen elbújt a felhők mögé, és alig egy perc múlva cseperegni kezdett. Minden gyerek felhajtotta a fejére az esőkabátja kapucniját. Simon pedig kinyitotta az eddig sétabotként használt esernyőjét. Így folytatták az útjukat tovább az egyre jobban szemerkélő esőben.

           – Gyerekek! – állt a sor elejére Helga néni. – Ilyen időben nem tudunk a szabadtéren játszani, így elmegyünk egy olyan múzeumba, ahol megnézhetitek, hogy régebben milyen eszközökkel játszottak a szüleitek és a nagyszüleitek.

           A gyerekek ujjongva örültek az új úti-célnak, és az óvónő segítségével áthaladtak a zebrán a Játékmúzeum felé. Ekkor erős szél támadt, és Simon esernyője alá kapott. A fiú az esernyővel a kezében felrepült.           

– Maradjatok itt Ildi nénivel! – intett kolléganője felé Helga néni, hogy vegye át az irányítást a csoport felett. – Visszahozom Simont – kiáltott vissza futás közben.

           A nagy riadalomban Ildi néni mint egy tyúkanyó tárta szét a karját, hogy egyben tartsa a csoportot.

Helga néni rohant az elvesztett gyerek után, de egy idő után szem elől tévesztette.

           Simont az a makacs kis ernyő a játszótéren rakta le a földre. Ott ezer ágra sütött a Nap, száraz volt a fű és a játékok is. A világosbarna hajú kisfiú nem értette, hogy ezen a helyen, miért nem esik az eső. Rápillantott a földön álló esernyőre, és úgy látta, mintha széles mosoly villanna fel rajta, majd nagy szemeivel kacsintott is egyet. Egy apró széllökés elég volt, hogy odapenderüljön a fiúhoz, és a libikóka felé terelje. Simon felült az egyik ülőkére, az esernyő pedig felszállt a másik oldalra, és máris indulhatott a játék.

           – Te ilyen erős vagy? – csodálkozott Simon.

            Az ernyő megint csak mosolygott.

           – Miért hoztál ide, és itt miért nem esik az eső? – tette fel kérdéseit Simon, de a csodaesernyő sajnos nem tudott beszélni.

           – Jöhettek volna a többiek is és akkor nem egyedül kellene most játszanom – vágta oda az ernyőnek csalódottan.

           Az ernyő abbahagyta a libikóka hajtását, és egy fuvallat segítségével a hintához repült. A kisfiú követte, és felült a kedvenc hintájára. A csodaesernyő hátulról meglökte, és Simon jó magasra szállt.

           – Te is jó játszótárs vagy, csak néma – állapította meg egy idő után kicsit szomorúan. – Hiányoznak a társaim – folyt le egy könnycsepp a selymes kis arcán. – Vissza tudsz repíteni hozzájuk?

           A csodaesernyő megállította a hintát, és Simon leszállt róla. Újra szélesre tárta átlátszó boltozatát, és szélirányba fordult. A megszeppent kisfiú megfogta az ernyő nyelét, majd újra repülni kezdtek a házak felett.

A gyerekek még mindig ugyanott álltak, ahol az előbb átkeltek a zebrán. Már ott sem esett az eső. Az esernyő letette Simont a többiek közé, összecsukódott és a fiú újra a kezébe vette. A gyerekek ámuldozva nézték.

          – Jól vagy? Hol voltál? – kérdezték egyszerre az többen is.

          – Igen, jól vagyok. Csak a játszótéren voltam – vonta meg a vállát Simon.

          A gyerekek körbeállták őt és az esernyőjét figyelték, de az újra csak egy hétköznapi tárgynak látszott. Hiába rázogatták, nyitogatták, csukogatták, nem akart újra felszállni.

          Közben Helga néni is visszaérkezett a csoporthoz a keresésből, és örömmel állapította meg, hogy teljes a létszám.

          – Úgy látom, mindenki megvan végre, folytathatjuk utunkat a Játékmúzeumba – kacsintottak össze megkönnyebbülten az óvónénik.

          A gyerekek újra felsorakoztak kettesével, megfogták egymás kezét és vidáman sétáltak tovább.

A. M. Summer, amatőr író

Ezt a mesét írta: A. M. Summer amatőr író

Hajdúnánáson születtem 1980-ban. 1999-ben, az érettségi vizsga után Budapestre költöztem, és az ELTE Tanítóképző Főiskolai Karán szereztem diplomát. Az írás folyton jelen volt az életemben, hol olvasói levelekre válaszoltam egy ifjúsági magazinnál, hol pedig cikkeket írtam egy internetes magazinban. 2010-ben vetettem papírra első verses próbálkozásaimat, de az igazi áttörést a 2019 őszén megkezdett novellásk...


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Vélemények a meséről

Gani Zsuzsa

2023-06-11 09:26

Nagyon kedves, aranyos mesét írtál. Szeretettel, örömmel olvastam: Zsuzsa

A. M. Summer

2023-08-12 18:12

Kedves Zsuzsa! Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat! Üdv, Ági