Sünmese

  • 2022.
    sze
  • 15
https://ggwebsite.com
Langyos nyáreste volt. A hold valahol az égbolt alján múlatta az időt. Nem kívánkozott nagyon felkelni, nem törte meg fényével az éjszaka sötétjét, így a csillagok fényesen ragyoghattak, mint millió apró szentjánosbogár. Napközben nagy volt a forróság...

Kép forrása: Saját

Langyos nyáreste volt. A hold valahol az égbolt alján múlatta az időt. Nem kívánkozott nagyon felkelni, nem törte meg fényével az éjszaka sötétjét, így a csillagok fényesen ragyoghattak, mint millió apró szentjánosbogár. Napközben nagy volt a forróság, a nap szinte égetett, most viszont a növények fellélegezhettek kicsit és az állatok is előbújhattak nappali rejtekükből, hogy élelmet és vizet kereshessenek.

Így tett a farakás alatt lakó süni család is. Tüske néni, a sünmama kicsit tovább pihent, mint kicsinyei – Samu és Lili – akik már a nyáresti párában úszó kertet fedezték fel. Samu jóval vakmerőbb volt, mint a húga, ő mindig az út túloldalán lévő kertek felé vette az irányt, míg Lili a megszokott kis kertjükben rótta a szokásos köreit. A kertben volt egy kis ház is, este általában elcsendesedett. Lakóitól nem félt a süncsalád, mert megtanulták, hogy ha véletlenül esténként össze is futnak, nem fogják bántani őket. Sőt, még vizet is szoktak kitenni minden este, aminek kifejezetten örültek, mert a Nap amíg csak fenn van az égen, minden vízcseppet magának akar, felszívja őket a földről a magasba, ahol puha fehér vattapamacsokba gyűjti őket össze.

Samu szerette a szemközti kertet. Bár ott is volt egy kis ház, de csak egy öreg nénike lakta, aki legfeljebb nappal közlekedett, este viszont teljes volt a csend és a nyugalom. A néni nem sokat foglalkozott a kerttel, így a legtöbb növény elburjánzott és szinte dzsungelt alkottak a ház körül, ami Samunak kifejezetten tetszett. Legfeljebb a szintén ott lakó macskákkal futott össze néha. Ugyan nem kellett egymástól tartaniuk, de nem is kedvelték egymást különösebben, így alapvetően igyekeztek elkerülni a találkozást. Samu kedvére kotorászott az évek óta gyűlő avar között, ahol ízletes kukacok, bogarak és sün szemmel nézve egyéb finomságok voltak. Nőtt a kertben még csipkebogyó és galagonya is, ezek is kedvére való csemegét kínáltak.

Lili eközben a kerti csap felé vette az irányt, ahol a frissen kikészített hűs víz várta. Először a nagy guruló dobozok előtt kellett elosonnia, amik nappal büdös füstöt eregettek és hangosak voltak, ilyenkor viszont inkább színes óriás alvó cserebogarakra hasonlítottak. Gyorsan átsietett a túloldalra, ahol először bebújt az aranyvessző védelmező ágai alá. Kicsit szimatolt, de az út további része biztonságos volt már. Átbújt a varjúháj világoszöld, húsos levelei alatt, majd továbbhaladt az ibolya sűrűre nőtt levelei között. Ezután jöttek a szőlőtőkék, majd az illatos rozmaringbokor, ami mellett már ott is volt a kerti csap, és mellette a víz. Nyugodtan lefetyelt és mikor végzett, nagyot gondolt. Átmegy Samu után a sűrűn benőtt kertbe. Samu annyit mesélt már róla, kíváncsi volt, de félt is kicsit. Gondolatai mellett apró lábai is elindultak, és folytatták útjukat az eperágyáson át. Az ágyásban voltak már zörgősre száradt levelek, de Lilit nem zavarta az a kis zaj, amit keltett. Egyszer csak azonban mozgolódni kezdett mellette egy nagy árny a sötétben. Hirtelen világosság gyúlt a házikó egyik sarkában. Az előbbi árny helyett kirajzolódott a ház egyik lakójának alakja, aki feléje tartott. Lili nagyon megijedt és mozdulatlanra dermedt, bízva abban, hogy nem lesz semmi baj. A nagy alak ekkor lassan leguggolt mellé, mosolyogva nézett rá, majd megszólalt:

- Nézd, megint itt van a kis látogatónk. Jól megijesztett, épp hullócsillagokat kerestem az égen, mikor elkezdett az epertövek között mocorogni.

Lili ekkor vette észre, hogy kicsit távolabb ott áll egy másik alak is. Még mindig nem mert mozdulni, bár már kevésbé félt. Az ösztönei azt súgták, hogy legyen óvatos, de érezte azt is, hogy nem akarják bántani, inkább örülnek neki. Furcsállta a dolgot, mert nem nagyon találkozott ezzel az érzéssel eddig. Kicsit szaglászott a guggoló ember felé és mikor meggyőződött annak ártalmatlanságáról, lassan elindult a nagyobbik ember irányába. A guggoló ember felől halk kuncogás hallatszott.

- No, mit szeretnél tőlem tüskés? - kérdezte tőle a távolabb álló ember, mikor odaért hozzá.

Lili először felnézett a magas emberre, majd megszaglászta és megállapította, hogy nála is ugyanazt a szeretetet érzi, mint a guggoló embernél, aki még mindig ugyanabban a pózban figyelte az eseményeket.

Furcsák vagytok, de érzem, hogy nem akartok bántani. Én most visszamegyek a farakáshoz. - gondolta magában Lili, majd lassan elsétált az autók mögött, és eltűnt az emberek szeme elől. A paradicsomtövek biztonságos távolságából még óvatosan visszanézett. A két ember halkan beszélt egy kicsit, majd lekapcsolták a lámpát és bementek a házba. Az udvar ismét elcsendesedett. Egy nagy éjjeli lepke vitorlázott át a sötét kerten, majd bebújt a cseresznyefa levelei közé. Hűvös pára és nyár végi illatok keveredtek a levegőben. Az éjszaka kis muzsikusai, a tücskök még zenéltek kicsit, bár már inkább csak a megszokás kedvéért húztak lassú dallamokat, és nem azzal a lelkesedéssel, mint ahogy május végén szokták, amikor először simogatja meg kis lelküket a langyos nyár közeli este. Ez már inkább csak amolyan fáradt, esti altató volt.

Lili furcsán érezte magát. Egyfajta fáradtságot érzett, amit nehezen tudott megmagyarázni. Hiszen még nyár van, még nem hullanak a sárga levelek, még sűrű az aljnövényzet, bár a növények levelei mérgeszöldre váltottak és az illatok is egyre nehezebbek lettek. Mintha a Nap is egyre fáradtabb lenne, hamarabb tér aludni esténként. Valami megfoghatatlan készülődés volt a levegőben, amit Lili is érzett, sőt hallott is időnként. Bár a sünik népe nappal alszik, de a fecskék és a seregélyek olyan hangos csiviteléssel szervezték hosszú útjukat, hogy sokszor ébresztették fel Liliéket. Nem értette pontosan miről beszélgetnek a madarak, de azt hallotta, hogy hosszú útra készülnek, meg hogy jön a hideg és bizony el kell menni. Ezen kicsit elgondolkozott, mert ő ugyan nem szokott menni sehova sem a hideg elől. Mindössze keresnie kell egy puha és védett kuckót, ahova be lehet gubózni és aludni egy jó nagyot onnantól, hogy elkezdenek hullani a levelek, a gesztenyék és a diók, egészen addig, amikor az ibolyák bódító illata szét nem terül az erdők alján.

Halkan közeledő apró léptek billentették ki gondolatai közül, amire picit összerezzent. Samu volt az. Visszatért az öreg néni kertjéből és a farakás felé tartott, ahol Tüske néni már várta őket. Lili még visszanézett a kert felé, majd lassan cammogva bebújt a farakás alá. Holnap majd megnézi a másik kertet Samuval, mert ő tudja a járást. Azzal a kis süncsalád eltűnt a fahasábok alatt, a tücskök is letették mára kis hangszerüket, és az egész kert lassan mély álomba szenderült.

Kruták Sarolta, amatőr

Ezt a mesét írta: Kruták Sarolta amatőr

Nem írok rendszeresen, de időnként, egy-egy személyes élményt szeretek írásos formába önteni és esténként a két kisfiamnak felolvasni. Remélem másnak is fognak tetszeni a kis történeteim.