Számháborúztunk

Számháborúztunk.

Májusban az osztállyal elmentünk kirándulni az erdei iskolába. A buszon a barátaim mellett ültem.

Vivi és Míra végig azon veszekedtek, hogy visszafelé hogyan fognak ülni.

Tíz perccel később Kamilla néni mondta, hogy szedjük össze a cuccainkat. Leszálltunk a buszról és elfoglaltuk a szobákat.

Egy óráig a szobában voltunk.

• Gyerekek gyertek ki, mert számháborúzni fogunk! – kiáltott Kamilla néni.

Elosztottuk a csapatokat pirosakra és kékekre, és elkezdődött a játék.

Az én számom 1238 volt.

Vivinek 2317, Mírának pedig 8765 volt a száma.

Mi hárman egy helyre bújtunk el. Egy nagy fára másztunk fel.

Kijöttek a kékek.

• Míra vigyázz jönnek! – suttogtam neki.
• 8765! – kiáltott az egyik kék.
• Nem az a számom! – szólalt meg Míra.

Az egyik kék ember megszerezte a zászlót, és így gyorsan megnyerték a játékot.

Lemásztunk a fáról.

• Míra neked 8765 a számod! – szólt mérgesen Vivi.
• Most mi jön? Hogy csaltam! Na és …. ? – szólt vissza flegmán Míra.
• Hagyjuk akkor mindegy! – legyintett lemondón Vivi.

Bementünk a szobába vacsoráig gyorsan elröppent az idő. De Vivi még mindig mérges volt, mert Míra csalt.

Beesteledett és mindenki elment aludni.

Többet nem beszéltünk Míra csalásáról.