Szellemek árnyéka 4.

Szellemek árnyéka 4..

Szállásomra visszafelé tartva nem sok szó esett közöttünk. Valószínüleg Dezsőre is, mint rám nyomasztóan hatott, hogy nem rég egy halott ember feküdt a sárban ott,ahol épp jártunk. Most is lenyűgözött az a vad, de mégis gyönyörű vidék, mint az ideúton. Mintha száz évet utaztam volna vissza az időben.Megegyeztünk abban, hogy továbbra is tartjuk egymással a kapcsolatot, ezért telefonszámot cseréltem Dezsővel, bár megjegyezte hogy a térerő nem mindenhol kielégítő.Ez roppant mód megnyugtatott.Tehát ha bajban vagyok csak magamra számíthatok.

Mikor megérkeztünk Rózsához Dezső nagy nehezen kimentette magát a húga szeretetéből a munkájára hivatkozva, majd az autójához menet megfordult.

– Apropó! Mivel fogsz közlekedni itt ? – kérdezte meg tőlem – Elég nagy távolságok vannak itt ahoz, hogy gyalogolj mindenhová, bár a szigetek között vagy úszva,vagy csónakkal tudsz csak közlekedni. Tudsz egyáltalán úszni?– nevetett fel.

– Tudok, ne aggódj – mondtam – és a lábam is jó, tudok gyalogolni.

– Dehogy gyalogolsz te gyöngyöm. – szólt közbe Rózsa – Van a kamarában egy Simson, még megboldugolt férjemé volt. Dezső is azzal szokott itt legénykedni.– teljesen természetes tűnt számomra, hogy tegeződésre váltott.

– Szim mi? – kérdeztem meglepetten.

– Simson, az egy ma úgy mondanák robogó. Egy kis motor, remek móka és itt ezen a környéken igen hasznos. Olyan helyekre is eljutsz vele, ahová autóval nem.– mondta Dezső.

– Remek! – mondtam és arra gondoltam, hogy hányszor fogok vele pofára esni. Kölyök korom óta nem ültem motoron.

Mikor elköszöntünk egymástól Dezső még odasúgta hogy Rózsa ne hallja meg. – Vigyázz a húgommal, elég jó a beszélőkéje, alig lehet lelőni.– mosolygott rám és kezet nyújtott.

– Szervusz, vigyázz magadra! – szorította meg férfiasan a kezemet.

– Te is,és köszönök mindent.– búcsúztam el tőle.

Még néztem a Níva általt felvert port, mikor meghallottam magam mögött Rózsa hangját.

– Na irány befelé, kész a fürdővíz és a vacsora.

Úgy éreztem magam, mint gyerekkoromban, mikor anyám kiabált ki az udvarra este és bekullogtam a házba.

Rózsa megmutatta merre találom a fürdőszobát, ahol már forró víz várt a kádban. Tiszta törölközők sorakoztak a fogason és olyan finom levendulaillatú szappan, amilyent még soha sem láttam. Magammal vittem egy kényelmes nadrágot és pólót és lecsutakoltam magam. Korán lett volna még az alváshoz, de a meleg víz és a levendula illata szinte álomba ringatott.Erőltettem magam az ébrenlétem fenntartására és kikecmeregtem a kádból, majd megtörölköztem és felöltöztem. Az volt a tervem, hogy ma este kifaggatom házigazdámat, hátha hallott valamit az állítólagos kísértetekről.

Tisztálkodás után a nappaliban már várt vendéglátóm és egy széles mosoly keretében invitált az asztal mellé. Agglegényéletem gyorséttermi, valamint felmelegített másnapos ételei után olyan kulinalis élvezetben volt részem,mint már régen. Töltött káposzta csodás illata lengte be a nappali levegőjét, ahol Rózsa megterített. Friss kenyér, amit ki tudja honnan varázsolt az asztalra,tette teljesé a tejföllel bőven meglocsolt csodás ételt.

– Ez mennyei volt!– köszöntem meg a vacsorát – Bár így estére kissé nehéz.– mondtam,miközben a poharamba kitöltött remek bort kortyolgattam.

– Ugyan.– szólt Rózsa – Csak egy gyenge kis káposzta. Nem lesz semmi bajod tőle.

– Ha megkérlek rá nem mesélnél nekem egy kicsit a környéken zajló különös dolgokról? – kéreztem – Nagyon érdekelne és azt hiszem valami módon köze van az ügyhöz, amin dolgozom.

Enyhén elsápadt a kérésem hallatán, de igenlő válasza után megkért rá, hogy üljünk ki a kertben a padra. Ott nyugodtabban tud erről a dologról beszélni. Így hát helyet foglaltunk az almafa alatt elhelyezett padon és elkedett mesélni.

– Első sorban kérlek ne hidd, hogy csak egy babonás, tudatlan nő képzelgéseit hallod most. – kezdte a történetet – Férjem haláláig, aki a városban volt ügyintéző a községi iskolában tanítottam. Néhány évvel ezelőtt egy híres néprajztudós látogatott meg bennünket és kérte a segítségünket abban, hogy a környék folklórját tanulmányozni tudja. Ajánlottam is neki pár idősebb embert, akikkel beszélhet. Közel egy évig volt itt és gyüjtötte az anyagot a könyvéhez.Rengeteg mesét és dalt gyüjtött össze, valamint a környék halászaival is tetemes időt töltött el. Ők meséltek neki eleinte a víz szellemeiről. Nagyon érdekelte a dolog, ezért egyre jobban beleásta magát a történetbe.Esténként, mikor visszatért ide, mert ő is itt lakott férjem kérésére, sokat mesélt róla.

– Megpróbálom nagyjából összefoglalni miről is van szó.– folytatta – Közel két évszázadal ezelőtt Sárkoz lakossága nagyjából csak halászokból, pásztorokból és néhány aranymosókból állt.Egyzerű, de nehéz életük volt, aminek a központjában a víz volt. Ettől függött a boldogulásuk és ezért tisztelték is és ez még ma is így van. Sok legenda kötődik a vízhez, de kétség kívül ez a legérdekesebb és egyben legijesztőbb mind közül. A pásztorok a csordáikat különböző szigeteken legeltették tavasztól őszig, az egyik szigetről a másikra úsztatva a marhákat, attól függően hol találtak nekik jobb legelőt. Télen azután visszahajtották őket a faluba a gazdáikhoz.Minden évben tartottak egy nagy vásárt a szomszédos ország egy városában, ahová a falusi gazdák az eladásra szánt jószágot elküldték. Működött egy komp, amivel az "Öregen", így hívják a helyiek a nagy folyót, átvitték a csordát. Ott ugyanis veszélyes volt őket a nagy sodrás miatt úsztatni.

– Igen ezt a kikötőt láttam ma. Elég cudar állapotban van.– vetettem közbe.

– Valószínüleg, mert csak ez az egy van, de már sok éve nem használják.– folytatta Rózsa – Na, de visszatérve a történetre egy ilyen napon, mikor a komrpa felhajtott jószágot kísérve négy pásztor és a három kompos át akart kelni a vizen.Hirtelen vihar tört ki. Hatlmas hullámok korbácsolták fel a vizet és a komposlegények csáklyái megfeszültek, majd eltörtek. Ekkor a komp mellé kötött két csónakba ugrottak és az evezőikkel própáltak úrrá lenni az elemeken.Egy hatalmas fény villant, a komp megdőlt és a víz felfordította. Ott vesztek mindahányan marhástól. Sem ember, sem jószág nem került elő élve többé. Úgy mondják az " Öreg" elvette őket.

– Mi volt az a nagy fény? – kérdeztem.

– Azt senki sem tudja. – mondta Rózsa – gyanítják, hogy villám csapott a kompba. A falu szinte minden lakosa siratott valakit, vagy valamit. Volt, aki a családtagját, volt aki a marháját veszítette el a balesetben. Ez után az eset után kezdett terjedni az a történet, hogy éjszakánként a kikötő felől marhabőgés és emberek halálsikolya hallatszik. Némelyek halványan fénylő csónakokat látnak a vízen, amiben törött csáklyával a kezükben emberek látszanak. Köronalakban ennyi a történet, de a faluban sokan állítják, hogy a mai napig látnak az égen fényeket és hallják a hangokat, látják a vízen a csónakokat. Az utóbbi egy évben egyre többen és többször.

Lassan felállt Rózsa a padról és elindult a ház felé.

– Ideje nyugovóra térni, későn van már. – mondta.

– Rózsa, te is láttál már hasonló furcsa dolgokat?– kérdeztem meg miközben követtem a ház felé.

– Néha látok dolgokat, amiket nem tudok mire vélni. – mondta halkan – Jó éjszakát! A szobádat megtalálod reggel majd találkozunk.– mosolygott rám és bement a házba.

A szobámba belépve kellemes illat csapott meg és az ágy valóban friss ágyneműbe burkolódzott. Az ablakhoz mentem és kinyitottam, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Halványan derengett a páralepte holtág a távolban a hold fényénél. A magasban apró fényfoltok haladtak a víz felett. Ez meg mi a fene dörgöltem meg a szememet, majd ismét odanézetm a víz felé, de semmit sem láttam. Minden bizonnyal a töltött káposzta az oka konstatáltam és úgy döntöttem nyugovóra térek. Terveim szerint másnap meglátogatom a körzeti megbízottat és beszélek vele is. Elnyúltam az ágyon és szinte azonnal mély álomba merültem.