Szigfrid nyuszi és Flóra a fogtündér 

Szigfrid nyuszi és Flóra a fogtündér .

Szigfrid nyuszi és Flóra a fogtündér 

Flóra kikandikált a szirmok közül. Megigazította hajpántját és megvakarta fejét. Hogy szállhatott le megint rossz helyre? Kezében egy térképet szorongatott, amit apja adott neki indulás előtt. Emberek lakta városba kellett mennie, egy kisfiú első kieső fogacskája miatt. De a város helyett Mesevidéken landolt.

Ez volt az első fogtündéri megbízása és tessék ezt is elrontotta. Lehunyta a szemét, és megpróbálta felidézni, hol hibázhatott? Fél órát repült északra, majd keletre váltott, mert dél felé vihar kerekedett, a Mese vidék felé haladva. 

Ugyanezen a tavaszi napon Szigfrid felfedezőútra indult a mezőre. Új kalandokat keresett, minden napja izgalmas felfedezéssel telt. Egyik este, amikor a nap a horizont alá süllyedt, Szigfrid észrevette, hogy valami különös csillog a fűben. Közelebb ment, és meglepve látta, hogy egy kis tündér áll ott. Egy pici, törékeny szárnyú tündér volt. Szomorúan nézett körbe.

 -Szia! – szólt barátságosan Szigfrid. -Ki vagy te, és miért vagy ilyen szomorú?

A tündér felnézett, és könnyes szemmel válaszolt:

-Flóra vagyok, a fogtündér. Elindultam, hogy megkeressem a gyerekek elhagyott fogacskáit, de valahogy eltévedtem. Most itt vagyok, és attól félek, hogy nem érek oda időben. A fogakat csillogó érmékké kell hogy varázsoljam.

Szigfrid szíve összeszorult a tündér bánata láttán. Tudta, hogy segítenie kell neki, hiszen a fogtündér nélkül a gyerekek nagyon szomorúak lesznek reggel.

-Ne aggódj! Segítek neked megtalálni az utat. Ismerem az erdőt, a mezőt, együtt biztosan megtaláljuk a helyes irányt! – mondta nyuszi.

A fogtündér hálásan mosolygott, és követte Szigfridet. Útközben találkoztak Szellő Samuval, aki lágyan simogatta Flóra arcát.

- Samu! Te vagy az? - kérdezte.

-Csillapítottam a vihart, hogy napnyugtára hazaérj - válaszolta Szellőfi.

-Sajnos nem sikerült, mint ez látszik.

-Annyi mindent kell még tanulnod. – mondta szomorúan Samu és eltűnt az égen.

Elindultak a réten át, de ahogy haladtak, az ösvény egyre sötétebbé vált. A virágok már bezárták szirmaikat, menedéket nyújtva az elfáradt méhecskéknek. A hold magasan járt, csillagok ragyogtak az égen, ekkor a mezőre sűrű köd ereszkedett.

-Ez a köd szokatlanul sűrű - mondta Szigfrid aggodalmasan.

-Talán valami varázslat lehet a dologban.

 Ahogy ezt kimondta, egy titokzatos alak tűnt fel, az öreg, bölcs bagoly volt.

-Üdvözöllek, Szigfrid - szólalt meg mély, barátságos hangon.

- Hallottam, hogy eltévedtetek. A ködöt egy varázslat idézte elő, hogy megakadályozza a fogtündért a munkájában. Hmm, hmm lássuk csak, segítek nektek, ha tudtok válaszolni egy kérdésemre.

 Szigfrid magabiztosan állt a bagoly elé.

-Kérdezz csak, okos vagyok, biztos, hogy tudok válaszolni.

A bagoly biccentett, majd feltette a kérdést:

-Mi az, ami sosem hagy cserben? Aki, ha valakinek segít, önzetlenül teszi, sosem kér cserébe semmit?

 Szigfrid nyuszi gondolkodott egy pillanatig, majd rájött a válaszra.

-O, ez könnyű, a szüleim már mondták, hogy ez a barátság! – kiáltotta. - A barátság mindig segít, és sosem vár viszonzást.

A bagoly elégedetten bólintott.

-Nagyon okos nyuszi vagy, jól válaszoltál, Szigfrid. A barátság valóban az, ami most megmutatja nektek az utat.

Ahogy a bagoly kimondta ezeket a szavakat, a köd eltűnt, a hold fényesen ragyogott a réten. Láthatóvá vált az ösvény, amelyen a fogtündérnek haladnia kellett.

-Nézd csak ott az út, már nem kell félned, menj csak és teljesítsd a megbízásod.

 A fogtündér boldogan nézett Szigfridre.

-Köszönöm, Szigfrid nyuszi! Nélküled sosem találtam volna meg az utat.

-Most már időben odaérek, és a gyerekek boldogok lesznek reggel.

Szigfrid elmosolyodott, és így szólt:

– Örülök, hogy segíthettem. Menj csak, és végezd el a munkád. Nagyon jó érzés, ha segíthetek egy barátnak.

Flóra megigazította hajpántját és a ruhácskáját, meghajolt, majd szárnyra kelt, és eltűnt az éjszakában, maga mögött hagyva egy apró, fénylő csillogást a rét fölött. Szigfrid elégedetten bandukolt haza, hamarosan álomba szenderült, tudva, hogy aznap is jót cselekedett.

Igy történt, hogy Szigfrid és a fogtündér története örökre megmaradt az erdő meséi között, emlékeztetve az erdő lakóit, hogy a barátság a legnagyobb varázserő a világon.