Tündértánc

Tündértánc.

Vanda nagyon szeret óvodába járni, kedvesek vele az óvónénik és sokszor van kivel játszania. Néha viszont elszomorodik és egyedül érzi

magát. Főleg akkor, amikor a gyerekek nem akarnak vele játszani. Egyik nap a fiúk nem engedték rendőröset játszani, egy másik napon Hanna és Zoé játszott a kiskonyhában és csúnyákat mondtak neki és azt is, hogy nem játszhat. Vanda nem értette, csalódott volt, így inkább elment megkeresni a kedvenc mesekönyvét, amit hosszú barna haját rágicsálva lapozgatni kezdett. A könyvben minden tündér más miatt volt különleges. Az egyikük gyönyörűen énekelt, egy másik nagyon vicces dolgokat mondott, de Vanda kedvence egy pici ezüsthajú, zöld szemű bájos kistündér volt. Narának rengeteg barátja volt és ő találta ki a legjobb játékokat. Vanda annyiszor hallotta a mesét, hogy már fejből tudta az egészet.

-Nara olyan kedves és mindig játszanak vele a barátai. Milyen jó lenne, ha velem is eljönne játszani. – mondta otthon anyukájának a vacsoránál. 

– Kicsikém, hamarosan itt a szülinapod írjunk neki levelet és hátha el tud jönni. – mondta anya. 

– Jó ötlet!- mosolyodott el a kislány.

Nem is kellett sokat várni, az egyik csodaszép napon a kertben ünnepelték a családdal Vanda születésnapját, eljöttek a mamák és papák is és egy gyönyörű rózsaszínű tortán fújhatta el a gyertyát. Egy asztalra tették ki az ajándékait és volt köztük egy fehér színű dobozka átkötve rózsaszín szalaggal, még a tortájánál is nagyobbnak tűnt. 

– Jajj, de jó! Hiszen Nara itt van velem a születésnapomon! – ölelte magához a puha babát, a dobozbontás után. Aznap este nagyon fáradt volt, Nara babát szorongatva bújt ágyba, de miután anyukája elolvasta a mesét és a jóéjt puszi után kiment a szobából, nem tudott elaludni.

Játszol velem? – kérdezte egy csilingelő hang a sötétben.

Vanda megijedt, ki lehetett az, majd szemeit hunyorgatva új babáját nézegette. 

-Gyere, játssz velem! – mosolygott rá Nara.

- Te beszélni is tudsz? Késő van, ilyenkor anya nem enged játszani.

- Igen, tudok! Olyan jó lenne játszani veled, kérlek csak egy kicsit.

- Rendben! – mosolyodott el Vanda és kikelt az ágyból.

Útra keltek és egy varázslatos tavacskához értek, ami pont úgy nézett ki, mint a mesekönyvben a tündérek otthona. Magas fák mellett terült el a tavacska, másik partján egy illatos, virágos rét tarkállott. Sétálgattak a tó körül és hallgatták a madarak énekét, ami csodálatos volt, de mégis valami hiányzott.

-Hol van a többi tündér? Ki játszik így veled? –kérdezte Vanda.

Nara elszomorodott.

-Egy gonosz varázsló átkozott el minket és minden éjjel csak egyikünk hívhat segítséget. Már két ember járt nálunk, de csak egy igazán jólelkű ember tudja megtörni az átkot, akiben benne rejlik a varázslat. Én érzem, hogy Te igazán jólelkű és különleges lány vagy, ezért választottalak Téged! Kérlek, segíts nekem! - nézett nagy kerek szemekkel Nara.

- Szegény tündérek! Biztos vagy benne, hogy én tudok segíteni? Nem hiszem, hogy elég különleges vagyok, még a barátaim sem mindig akarnak játszani velem.- mondta haját rágcsálva Vanda.

- Igen, itt érzem belül. - mondta határozottan Nara és a szívére tette a kezét. -Gondolkozz miben vagy nagyon ügyes? Mit szeretsz csinálni?

Vanda elgondolkodott, még a homlokát is összeráncolta hozzá.

- Szeretek mesét hallgatni és mondókázni. A kedvenc meséimet anya olyan sokszor olvasta, hogy már én is el tudom mesélni.

- Csodálatos! - mondta csillogó szemekkel a kis tündér.

- Szívesen segítek, de én azt hittem játszani fogunk.

- Játszani fogunk, így tudjuk kiszabadítani őket. Együtt. Egy tündérjátékot mutatok Neked. De tudnod kell, ha nem sikerül, addig maradsz velünk, amíg egy ember ki nem szabadít minket. Ha sikerül, hazajutsz és ott leszek veled. Természetesen mondhatsz nemet is.

Vanda nagyot nyelt, ijesztő, hogy ennyi minden múlik rajta, de úgy gondolta, ha Nara szerint ő az, aki segíthet, akkor ő is elhiszi. Egy bólintással jelezte, hogy beleegyezik.

A tündér végigsimított hosszú haján, behunyta a szemét és két kezével egy kis vizet merített ki a tóból.

- Kérlek, csukd be a szemed!

Három csepp érintette Vanda homlokát, majd mikor kinyitotta a szemeit végignézett magán. Épp olyan csillámos tüll szoknyát látott magán, mint amilyen a tündéreken szokott lenni.

- Csodálatos! - mosolygott Vanda.

- Örülök, hogy tetszik! Gyere játszunk! Halcsalogatót éneklünk és táncolunk, mutatom hogyan kell.

Nara jobb kezével megfogta Vanda jobb kezét, a másikat pedig a magasba emelték és énekelni kezdett:

"Forgás forgás csillámszál,

Tündértónál forogjál,

Tóban úszó halacska,

Ugorj, gyerünk magasra!"

Körbetáncoltak és a dalocska végén mindig ugorttak egy nagyot. Vanda mintha egy fényes, de hajszálvékony fonalat látott volna a kezébe, ami szalagként táncolt körülöttük. Egyszercsak egy csobbanást halott és látott elúszni egy fényes aranyló halat. Nara boldogan mosolygott és csak annyit mondott, hogy sikerült.

Vanda a következő pillanatban a szobájában találta magát, a kis tündér baba ott mosolygott mellette. Nara tündér következő nap az óvodába is elkísérte Vandát, igaz csak alváskor jöhetett ki a szekrényből. Amikor Vanda babázni kezdett Hannáék mellett, most sem vették be a játékba, amikor végzett a játékkal leült nézegetni kedvenc meséjét. Ahogy hangosan mesélni kezdett a könyvből egyre több csoporttársa gyűlt köré, úgy hallgatták a tündérmesét, mintha még sosem hallották volna. Végül a mese után Hanna szólalt meg először. 

- Van kedved tündéreset játszani?

- Persze és ismerek egy tündértáncot is. - mondta vidáman Vanda és alig várta, hogy együtt forogjanak.