Ugye leszel a barátom?.
Bolyhos egy foltos kis cica volt. Nagyon egyedül érezte magát, ezért elindult barátokat keresni. Jó ideig sétált, mikor beért egy erdőbe. Egy veremhez ért, melyet a faágak takarása miatt nem vett észre, ezért beleesett. Kétségbeesett nyávogására felfigyelt egy róka.
– Mi a baj kiscica? Nem tudsz kimászni? – kérdezte tőle.
– Sajnos itt ragadtam – nyávogta Bolyhos.
– Leeresztem a farkamat, kapaszkodj bele és kihúzlak! – tanácsolta neki a róka.
Így is történt, hamarosan a cica kiszabadult a gödör fogságából.
– Köszönöm a segítségedet!
– Nagyon szívesen. Mi járatban vagy errefelé?
– Nagyon magányos vagyok, ezért barátot szeretnék találni. Legutóbb, mikor beleestem egy gödörbe, Cuki kutya mentett meg.
– Igazán kedves volt tőle. Ő a barátod? – kérdezte a róka.
– Nem, vagyis lehet – gondolkodott el ezen Bolyhos.
Hamarosan furcsa hangokat hallott az erdőben. Ijedtében inkább felszaladt a fára. Mikor újra csend lett, megpróbált lejönni. De sajnos túl magasra ment fel, ezért nem volt bátorsága hozzá. Keserves nyávogására felfigyelt egy éppen arra ugráló mókus.
– Segítsek kiscica? – kérdezte tőle.
– Azt igazán megköszönném – csillogott a cica szeme örömében.
A mókus magához ölelte őt és együtt lemásztak a fáról.
– Köszönöm a segítségedet!
– Nagyon szívesen. Mit keresel itt az erdőben? Eltévedtél?
– Barátokat szeretnék találni. Legutóbb Csöpi, a nyuszi mentett le a fa tetejéről.
– Ő a barátod? – kérdezte a mókus.
– Nem, vagyis lehet mégis? – bizonytalanodott el újra a cica.
Bolyhos egyszer csak zümmögésre lett figyelmes, egy méhecske döngicsélt a fülébe. Ijedtében kalimpálni kezdett, így bezuhant a tóba.
– Segítség! Segítség! – kiabálta.
Nagy csobbanás és Cuki, a kutyus már úszott is be Bolyhos után. Óvatosan fogai közé szorította Bolyhost és kiúszott vele a partra. Ott már várta őt Csöpi, a nyuszi is.
– Hát ti mit kerestek itt? – kérdezte meglepetten Bolyhos.
– Aggódtunk érted, ezért utánad jöttünk – válaszolták.
– Ti tényleg a barátaim vagytok! – kiáltott fel a kiscica örömében – Ilyen nagy utat kellett ahhoz megtennem, hogy rájöjjek, a barátaim mindig is ott voltak a közelemben! – S azzal boldogan megölelték egymást.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Fülöp-Kovács Katalin meseíró
42 éves, 2 gyermekes anyuka vagyok. Köztisztviselőként dolgozom, de nagyon szeretek meséket, történeteket, dalokat írni.