Üvegvilág – 1. rész: Kiskéz

Üvegvilág – 1. rész: Kiskéz.

            Az akváriumban aznap a szokásos vita folyt. A fenéken pihent Kisharcsa, és onnan küldte mondatait felfelé. Ez a víz rezegtetésével történt.

            – Nagykéz, Szépkéz, Kiskéz… Merő ostobaság! Szerintem nincsenek.

            – Nem hiszel bennük? – rezegték vissza a neonhalak csodálkozva. Ők mindig egyszerre mozdultak, és mindig ugyanazt mondták. Egyéb iránt piros-kék színű, kicsike halcsodák voltak ők. Halványan világítottak, ezért is nevezték őket el a neon fénycsőről.

            – A HMTM-ben sem hiszel? – kérdezte a vízfelszín közeléből Xipho. Ő egy mexikói kardfarkú hal volt. A tudományos, latin neve miatt becézték Xiphónak.

             A HMTM pedig azt jelentette a halak nyelvén: Hang, Mely Tanít Minket. Az emberi beszéd beszűrődött néha az akvárium üvegfalán keresztül. Ezt értették alatta. Viszont csak az öreg Tetra Apó értett belőle egy keveset, aki szintén az akváriumban élt unokáival.

            – A kezek: badarság! A HMTM: képzelgés! – legyintett mellúszójával Kisharcsa.

            – Mit gondolsz, te páncélosharcsa – mondta Xipho és Tetra Apó egyszerre. – Honnan kapjuk mindennapi eleségünk?

            – Az csak úgy van – forgatta szemeit a fenéken lakozó hal. – Aláhullik…fentről.

            – Pedig én már a beszédjüket is értem egy kicsit – szőtte tovább a szót Tetra Apó. –Több éve figyelem őket. Úgy érzékelem, nemrég érkezett haza Kiskéz az iskolából…

            – Az mi? – kérdezte Tetra Apó egyik unokája.

            – Az egy ház, olyasmi, mint nálunk, Üvegvilágban az az üreges szikla. Ott mindenféle tudáshoz jut Kiskéz, és a hozzá hasonló, többi kis kéz. Olyasmi lehet, mint amikor én tanítalak benneteket. Tehát Kiskéz hazajött. Szépkéz kérdezte tőle, mi történt abban az iskola nevű sziklában. Azután Nagykéz is megérkezett. Kiskéz izgatottan magyarázott valamit a másik kettőnek. Ez már túl bonyolult volt nekem. Csak annyit értettem, hogy Kiskéz egy barátjánál tett látogatást hazafelé menet.

             – Barát! Barátság! Mi is barátok vagyunk! Így mindannyian! – rezegték kórusban a neonhalak, majd ijedten rebbentek szét.

            Valami nagyot csattant!

            A felszín közelében úszó halak látták, hogy Kis Kéz tesz valamit a vízbe. Olyasmi volt az, mint egy buborék, de ahogy nekimentek nem pukkant ki, pedig Xipho még a kardfarkával is jól megbökdöste.

            Még különösebb volt, hogy a vastag falú buborék-szerűség belsejében szintén halak úsztak. Egy fátyolos farkú, színes halacska, annak a ducibb, kevésbé színes párja, és egy olyan hal, mint Kisharcsa, csupán nem barna volt, hanem sötét-világos tarka.

             Kiskéz újra benyúlt. Óvatosan szétszakította a zacskót, a halakat pedig kiengedte belőle.

            – Szivárványos Guppi vagyok – mutatkozott be a színes, azután bemutatta a mellette lévő, testesebb halat is. – Ő meg itt a felségem.

            – Örvendünk! – rezegtették meg egyszerre a vizet Üvegvilág halai. A harmadik jövevényt is szerették volna megismerni, de ő gyorsan leúszott az aljzatra, és azonnal munkához látott.

             Feltúrta az aljzatot, és kiszedte az apró kövek közül a szemetet. Ez a takarítás Kisharcsa feladata lett volna, de ő mindig csak immel-ámmal munkálkodott az akvárium tisztaságán.

             – Kisharcsa vagyok –  próbálta magára vonni a jövevény figyelmét. – Az úrban kit tisztelhetek?

             – Szólíts csak Házmesternek – az új hal egy másodpercre sem hagyta abba villámgyors, mégis alapos tevékenységét.

             – De jó itt veletek! – vette át a szót Guppi. – Ez az Üvegvilág gondozott, nem úgy, mint az, ahonnan jövünk. Ott nem törődtek velünk. Büdös, zavaros volt vizünk.

             – Még jó, hogy Kiskéz meggyőzte a pajtását, hogy ne tartson állatot, ha nincs ideje foglalkozni velünk, és utána nézni, hogyan kell gondoskodni rólunk. Még jó, hogy Kiskéz elhozott minket az övéihez.

              – Szerintetek is létezik az a Kiskéz?  – forgatta szemeit mérgesen Kisharcsa.

              – Mi az hogy! - csapott farkával egyet túrás közben Házmester. –  Ő mentett meg minket.

              – Neki köszönhetjük, hogy nem vesztünk el végleg! – tette hozzá Guppiné.

              – Most lett elegem – Kisharcsa körül szinte fortyogott a víz. – Egyszer és végérvényesen ennek utána kell úsznom!

               Lendületet vett. Nagy sebességgel úszott felfelé, elérte a vízfelszínt és ugrott egy hatalmasat. Éppen eltalálta a fedőüveg etetés miatt kivágott sarkát.

Mikor a levegőben szárnyalt, kiabálni szeretett volna egy hatalmasat:

             – Kiskéz, Szépkéz, Nagykéz! Most mutassátok meg magatokat!

              De a levegőt nem tudta megrezegtetni, úgy, ahogy a vizet volt képes. Ehelyett a szőnyegen landolt. Még jó, hogy nem a padlón!

               Hiába feszítette minden izmát, csak apró helyváltoztatásra volt képes. Furcsán, idegenül érezte magát itt a szőnyegen, Üvegvilágon kívül. Ahogy teltek a percek, bőre úgy lett egyre szárazabb. Nagy bajban volt.

             – Kiskéz, Szépkéz, Nagykéz! Segítsetek! – rimánkodott magában.

              A kezek helyett egy óriási cső közeledett, mely a végénél kiszélesedett. Kisharcsa erőteljes szívóhatást érzett felőle, és a hangja is borzalmas volt.

               Egyszer csak a szörnyű zaj elhallgatott, és a léghuzat is leállt. Izgatott hangok töltötték meg a levegőt.

             – Ez hát a HMTM! -– állapította meg Kisharcsa reménykedve.

             Mintha valami ötlábú állat lenne, egy alakzat közelített felé. A lábak – vagy inkább ujjak – vége élénkvörös volt. Ahogy hozzáért a harcsa bőréhez, tapintása simogatóan selymesnek bizonyult.

             – Ő Szépkéz! – ismerte fel a porul járt hal.

             Szépkéz óvatosan egy másik, hasonló, de valamivel kisebb alakzathoz tolta a haltestet. Kisharcsa felismerte, hogy az Kiskéz.

             Ez a kisebb kéz felemelkedett vele, majd egy idő múlva vizet ért Kisharcsa teste. Boldogan fúrta magát egyre lejjebb a vízbe. Leért az aljzatra és ott megtelepedett kedvenc kövén. Bár az üvegfal tükröződésétől látni nem látta, viszont érezte, hogy szempárok figyelik őt aggódva.

             Ez olyan érzés volt, mintha Szépkéz és Kiskéz simogatná páncélos bőrét. Sőt, ahogy elégedetten forgatta szemeit, egy pillanatra Nagykezet is megpillantotta, ahogy eleséget szór az akváriumba.