Zéta és Béta hihetetlen kalandjai

Zéta és Béta hihetetlen kalandjai.

Zéta és Béta hihetetlen kalandjai

Írta: Aurora Amelia Joplin & Rose Logan

(Rose Logan)

Egy fantasztikus hely tárul elénk egy családi ház szobájának ablakából. Ahol Bendegúz a kis gézengúz fiúcska, aki már nem is olyan kicsi, nagyon szereti a természetet, és a benne lévő állatokat. Folyton kint van a szabadban, amikor csak teheti. A hangyák a kedvencei, figyelte őket órákon át, hogy vonulnak a boy felé. Gondolt egyet, aztán szedett párat a sokadalomból. Csipkedték a kezét, de hiába őt ez nem zavarta. Sőt izgalmasnak találta. Bendegúz besietett a szobájába, szerencséjére már fel volt készülve, a hangyák fogadására. A terrárium az ablak előtt volt egy kis asztalon, benne homokkal, épített nekik bele egy igazán érdekes hangyavárat, Előtte természetesen, utána olvasott pontról- pontra, hogyan is kell építeni a hangyák várát. Villámgyorsan beletette az izgő-mozgó hangyákat a terráriumba lezárta a tetejét. Eléjük ült egy székre a terrárium elé, és figyelte hogyan viselkednek a hangyák. Annyira beléjük feledkezett, észre se vette, hogy anyukája többször is szólítja az ajtóban állva. 

– Beni! gyere vacsorázni. – mondta neki anyukája sokadszorra.

Sok idő elteltével feleszmélt kábulatából, hallotta a hangfoszlányokat, de hirtelen riadt fel kedves bűvöletéből. Ki szaladt a konyhába, leült a székre, és így szólt:

– Ne haragudj anya! – de figyeltem a hangyákat. Belefeledkeztem a nézésükbe. 

– Jaj! Beni behoztad ide a lakásba őket? – kérdezte izgatottan anyukája. 

– Ne aggódj anyu! – terráriumba raktam a hangyákat. Készültem! – mondta kedves hangon Beni anyukájának! Édesanyja el mosolyodott egy picit.

– Te vállalod értük a felelősséget fiam! – csak vigyázz ki ne másszanak onnan a kis kedvenceid. – felelte anyukája kissé félő hangon. Beni villámgyorsan lenyelte az utolsó falatot, sietett vissza az apró újdonsült barátaihoz. Ennyit még utána szólt anyukájának, szobájából.

– Ne, félj anya nem lesz gubanc! – felkészültem mindenre. – felelte határozott hangon Bendegúz. Eljött az este Beni álomra hajtotta fejét, és ezalatt a terráriumban...

És ekkor elkezdődött a mesebeli élet. A hangyák közül ki tűnt két hangya, az egyiket Zétának hívták a másikat Bétának. Zéta mindig is izgágább volt társainál, legjobb barátja Béta, sülve – főve együtt voltak. A kolónián belül is, persze a szabályokat betartva ide vagy oda barátság, de a kolónia rendje szent a hangyák életében. Zéta fel s alá mászkált idegesen, hirtelen megtorpant.

– Béta ez túl tiszta hely, hol vannak a fák? 

– Hol vannak a többiek és a királynő sincs itt. gyanakodva vakargatta fejét Zéta.

– Nem tetszik ez nekem! – És ez – az átlátszó valami? Át se tudunk rajta menni! – felelte barátjának idegesen Zéta.

– Béta ne ijedj meg, de az a gyanúm fogságban vagyunk. Béta így szólt: 

– Akkor most mi lesz? – mondta dadogva Zétának. Béta minden ízében remegett.

– Ne félj! Béta megvárjuk a megfelelő pillanatot és megszökünk. –felelte biztatóan Zéta. A két kis hangya álmosan bement a várba, és nagy nehezen elaludtak.

Másnap reggel gyönyörűen sütött a nap, ontotta fényét a szoba ablakán. Bendegúz nyitogatni kezdte szemeit, felült az ágyon nagyokat nyújtózva ásítozott. A terráriumban is elkezdődött a napi rutinos élet. Zéta alaposan megtisztálkodott, Béta még mindig aludt. Zéta keltegetni kezdte, 

– Béta kelj fel! No! hasadra süt a nap.

– Haddjál aludni tovább! – felelte álomittasan Béta.

– Na! Kelj fel! ma megszökünk. – válaszolta kissé mérgesen Zéta.

– Jól van, már fent vagyok! – válaszolta Béta.

– Van már valami terved? – Kérdezte izgatottan.

– Igen van! – felelte Zéta. – Az etetés idejét megvárjuk és gyorsan eliszkolunk amikor szabaddá válik ennek az átlátszó valaminek a teteje.

– De nem szabad félned Béta! gyorsnak kell lennünk. – felelte barátjának. Bendegúz ez idő alatt felöltözött, kinyitotta az ablakot kicsit, odament a terráriumhoz, kinyitotta a tetejét félig elhúzva. Bendegúzt anyukája szólította eközben:

– Gyere Beni reggelizni! Beni kiszaladt a konyhába, a terrárium félig elhúzva úgy maradt. Zétának és Bétának eljött az ideje, felmásztak nagy nehézségek, árán az üvegfalon és gyors iramban már kint is voltak. Az-az lent a földön. Óriási világ tárult eléjük. Hatalmas volt minden.

– Kisfiam, rakj rendet a szobádban reggeli után jó? – kérte anyukája Bendegúzt kedvesen miközben reggeliztek.

– Rendben anya! 

– Sietek is, mert félig nyitva hagytam a terrárium tetejét. Adni akarok nekik enni.

– Akkor siess nehogy kimásszanak fiam. – felelte aggódó hangon anyukája. Bendegúz berohant a szobájába, adott nekik enni, gyorsan vissza zárta a terrárium tetejét. Elkezdett rendet rakni ahogyan anyukája kérte ledobta az ágyon lévő könyvét a földre, amit előző este olvasott. A két hangyára esett, persze ezt Bendegúz nem tudhatta, hogy amíg ő reggelizett, két hangyája meglógott.

– Jesszusom! mitől lett hirtelen ilyen sötét? 

– Kérdezte félve Béta Zétát. – Én se látok semmit.

– Ne félj, Béta megpróbáljuk felemelni egyszerre jó? – mondta Zéta barátjának. 

– Háromig számolok oké? – megpróbáljuk együtt megemelni ezt a valamit, amitől hirtelen éjszaka lett. – mondta Zéta biztatva Bétát. – Egy.… kettő... három! Egyszerre próbálták emelni ezt a nagy valamit, ami rájuk pottyant felemelni. Erőlködtek szegények, többszöri emelgetés után, is de ez a nagy valami erősebb volt náluk.

– Jaj! Ez nagyon nehéz ez-az óriási „izé”. – felelte remegve Béta. Ekkor egy búgó hangú óriás, közeledett és csak jött közelebb és közelebb.

(Aurora Amelia Joplin)

Félelmetes hangja volt a búgó óriásnak. A sötétben meg nem láttak semmit sem a kis hangyák. Ekkor hirtelen világos lett. Beni a kisfiú felvette a könyvet, ami a sötétséget okozta. Zéta megszólalt:

– Béta gyere! Gyorsnak kell lennünk, el kell menekülnünk, mert hatalmas szele van a nagy búgó izének!

Nagyon gyorsan elindult Zéta az ablak felé, mivel érezte a kinti friss levegőt, ami beáramlott a szobába, Béta igyekezett utána. Kifulladva elérték az ablakpárkányt. Hirtelen megérezték a napfényt és a friss levegőt, és elindultak lefelé a falon. Nagyon örültek, hogy végre igazi földet éreztek a talpuk alatt. A börtönben töltött idő, mert hiszen az volt nekik a terráriumban soha nem nyújtotta ezt az érzést, mint a friss levegő és az igazi föld. Nagy csendben igyekeztek minél távolabb kerülni a háztól, ahonnan megszöktek. Egyszer csak Béta megszólalt.

– Zéta meg kellene keresni az igazi családunkat, mert létezik valahol egy nagy erdőben az ősi családunk. Mit szólsz hozzá? – kérdezte Béta.

– Én is pont erre gondoltam, de vajon merre lehet az erdő? Ki kell találnunk merre induljunk. Van egy ötletem. Válaszolta Zéta.

– Hallgatom. Mondta izgatottan Béta.

– Mielőtt fogságba kerültünk, ismertem egy öreg bölcs hangyát. A bolyhunkban élt. Mindenki hozzá fordult tanácsért. Elmegyünk hozzá, és megkérdezzük hol van az erdő, ahol az ősi családunk él. Ő biztosan tudja. – mondta Zéta.

– Hú, de okos vagy Zéta! – mondta ámulva Béta.

Elindultak a régi otthonuk felé, ami nem volt messze. Onnan csalogatta Beni a kisfiú be a házba őket. Maradtak még páran a régi családjukból mindenki nem került fogságba. Oba az öreg hangya fogadta őket. Már alig bírt menni. Nem sokan maradtak az otthonunkban, mert a kisfiú fogságba ejtette őket. Elmondta nagyon messze van az erdő, a városon túl, ott élnek az ősi családjuk a vörös hangyák. Ő is az idősektől hallotta gyermekként. Veszélyes odajutni, mivel a városból kell először kijutniuk. Az öreg Oba arra kérte a két bátor kis hangyát először szabadítsák ki a fogságba ejtett testvéreiket. Ha nekik sikerült kiszabadulni akkor többieknek is fog. Zéta és Béta elgondolkodott, hogy bizony igaza van Obának hiszen sok testvérünk ott van bezárva a terráriumban. Ha őket kiszabadítják akkor fognak útnak indulni a nagy erdőbe. 

– Kell egy jó terv. – mondta Béta.

– Először is ketten kevesen vagyunk, kell segítség. – válaszolta Zéta.

– Azt hiszem szólalt meg Oba, tudok nektek segíteni. Van egy ősi könyv a birtokomban, varázsigékkel. Bizony most nagy szükségetek lesz rá. Látom itt az idő, hogy elővegyem. Létezik egy erős hangya angyal, nagyon kevesen idézték meg. Én ide hívom, hogy segítsen nektek. Oba elővette a varázskönyvet, és elmondta a varázsigét.

– Adiuva me angelum – (Angyal segíts!) – mondta meghatóan Oba. 

Hirtelen nagy fényesség lett a szobában, és egy alak rajzolódott ki. Nagy termete volt, és ezüst szárnyai voltak. Fényes volt a teste, és sokkal nagyobb volt az átlagos vörös hangyáktól. Mosolygott és bemutatkozott.

– Hívtatok jöttem, hogy segítsek nektek. A nevem Zanit, a hangyák segítő angyala vagyok. Miben segíthetek? – mondta Zanit.

Ámultak, bámultak a kis hangyák, még Oba is. Elmondták, hogy szeretnék kiszabadítani a testvéreiket a fogságból, de ketten kevesek, és segítségre van szükségük. 

– Rendben, készítünk egy tervet. Tudjátok én nagyon erős vagyok, és tudok repülni. Elviszlek a hátamon titeket, és megmutatjátok honnan kell kiszabadítani a testvéreiteket. Felmérjük a helyszínt. Ha kell hívok még angyal testvéreket, mennyek birodalmából. Most pihenjetek, holnap elindulunk, és kiszabadítjuk a többieket. – mondta Zanit az angyal hangya.

(Rose Logan)

Elindultak kiszabadítani testvéreiket, Zéta és Béta mutatta az utat a fiúcska házához. Repültek Zanit hangya hátán, érezték arcukon a friss korai szellőt. 

– Ott – ott! Állj meg! – kérlek mondta Zéta. 

Szerencséjükre az ablak nyitva volt. Berepültek a szobába, a fiú nem tartózkodott a szobájában, de a hangját hallották. A terrárium teteje zárva. 

– Meg kell várnunk az etetés idejét! – mondta Zéta Zanitnak. 

Akkor tájban, hat és fél hét magasságában járt az idő. A nap fordulásából érzékelték a hangyák. Elrejtőztek egy magas, de eléggé terebélyes növény mögé, ott vártak csendesen. Vártak és vártak türelmesen. A nap egyre fényesedett az égbolton. A fénye bevilágította az egész szobát. Béta szíve hevesebben kezdett el verni. Mert Beni közeledett a szoba felé, Béta nagyon félt, minden porcikájában remegett.

– Ne félj! – nem lesz baj! – suttogta halkan-nagyon halkan Zéta. Beni léptei, egyre közeledőnek volt hallható. A hangyák földrengésnek érezték, az ember gyerek lépteit. Beni odament a terráriumhoz, félig elhúzta megetette a hangyákat. Édesanyja segítséget kért Bendegúztól, menjen el a boltba. Beni ki szaladt a konyhába anyukájához, a terrárium ismét nyitva maradt félig.

– Itt az idő cselekednünk kell gyorsan – mondta Zéta izgatottan. Oda siettek a terráriumhoz, Zanit egy varázsigét mormolt sietve. Egyszerre csak hirtelen meseszép fény vette körül, a kis hangyák az ott maradottak kiemelkedtek a terráriumból pár másodpercig lógtak a levegőben, de villámgyorsan Zanit a hátára tette őket biztonságosan. Kis idő elteltével, mindenki az angyal-hangya hátán, kiröpült az ablakon. A hangyák egyszerre éljeneztek.

– Éljen! Szabadok vagyunk! – mondták egyszerre boldogan. A kis hangyák érezték, a szabadság ízét, a friss levegőt, hallották a fák susogását, érezték a káprázatos napfényt. Odaértek a hangya várhoz, a kolónia többi tagja, már nagyon várta a kis kiszabadítók csapatát. És feltűntek a csodálatos kék égen kis vártatva. A lent várakozó kis hangyák, észrevették őket, és látták, hogy sikeres volt a szabadító akció. Landoltak sikeresen, Zanit hangya hátán ülve a kiszabadított hangyák. Megölelték egymást a viszontlátás örömére. Körbe vették, a náluk hatalmasabb Zanit angyal hangyát, szinte bálványozva nézték, elbúcsúzni készültek tőle az apró hangyák.

– Zanit angyal hangya! – köszönjük a segítségedet! – mondta Oba az öreg hangya, nagyon hálásak vagyunk neked. 

– Szívesen segítettem ugyan. – válaszolta Zanit.

Egy csodálatos fény vette körül Zanit és a magasba emelkedett, egy káprázatos fény kíséretében, haladt az ég felé. Távozva még ennyit mondott 

– Ha bajban vagytok csak hívjatok! Ahogy jött a fénysugárral el is tűnt.

– Kedves kis hangyáim, – figyeljetek rám! –mondta Oba a bölcs öreg hangya. Minden szempár rászegeződött, néma csend lett, igy várták öreg vezetőjük, mondanivalóját.

– Kedves kis hangyáim! – figyeljetek.

– Holnap! útra kelünk, megkeressük, – Őshazánkat!

– Pihenjetek!

– Nagyon hosszú lesz az út. – mondta Oba a bölcs hangya.

Másnapra virradt a reggel, A nap felváltotta az álmos holdat, az égen.  A kis hangyák, sorakozva már, útra készen. Várták Obát de nem jött, kicsit vártak még rá, de a bölcs hangya nem jelent meg köztük... Zéta megnézte, hogy hátha baj történt a bölcs öreg hangyával, de semmi baja nem volt szerencsére.

– Kérlek, Tisztelettel Oba gyere, mert már csak rád várunk! – mondta mély alázattal Zéta.

– Kedves bátor Zéta! – én már túl öreg vagyok ilyen hosszú úthoz.

– De itt és most! – kinevezlek a hangyák vezetőjének! – válaszolta Oba.

– De az nem lehet, hiszen én olyan fiatal és tapasztalatlan vagyok. – válaszolta Zéta.

– Ugyan, ugyan!

– Hiszen félelmet nem ismerve kiszabadítottad a többieket is – mondta Oba.

– és most odaadom az ősi varázskönyvet, hasznotokra lehet még az utatok során.

– Induljatok! – minél előbb nagyon hosszú lesz az út.

A hangyák vártak, hogy végre elindulhassanak, egyszer csak megjelent Zéta a varázskönyvvel a sor élére állt, így szólt:

– Az a megtiszteltetés ért, hogy én vezethetlek benneteket, az Őshazánkhoz. 

– Oba kérte, hogy mielőbb induljunk, de ő nem tud velünk jönni, mert túl idős ehhez az úthoz, inkább itt marad.

– Induljunk, hát kis hangyáim. – mondta újdonsült vezetőjük a hangyabolynak. 

Még egyszer körülnéztek megszokott élőhelyükön, meneteltek előre, hozzá voltak szokva a sok meneteléshez. Távolodtak egyre csak távolodtak régi otthonuktól. Már a várost is elhagyták, Zéta hirtelen megállította a menetelést így szólt:

– Megpihenünk itt egy kicsit, táplálkoznunk is kell.

– Mindenki legyen óvatos! – mondta Zéta. 

Táplálkozni kezdtek a kis hangyák, de Béta valami kecsegtető ágat látott, amin apró zöld levelek voltak kicsit homokosnak látszott. Bétát egyre hajtotta a kíváncsiság egyre közelebb és közelebb merészkedett, a finom falatnak látszó ághoz. Nem is sejtette, mi várt rá ott az igazán csábító falatnál. Az a valami várta és csak várt rá türelmesen. Ahogy ott motoszkált Béta, „szörnyeteg” csapdát állított neki. Béta mozgását érzékelte.” Áldozata mit sem sejtve már... a szörnyeteg egy hangyaleső készült lecsapni Bétára.

(Aurora Amelia Joplin)

Zéta észrevette, hogy kis barátja veszélyben van, és gyorsan visszarántotta Bétát. Így Béta megmenekült a veszélytől. Össze is szidta, miért ilyen figyelmetlen, legközelebb jobban vigyázzon. Zéta összehívta a kis bolyt és hangosan elmondta mire számíthatnak az elkövetkező napokban.

– Kedves Testvéreim! – mondta Zéta.

– Ma útnak indulunk a Nagyerdőbe, ami sok veszélyt tartogat mindannyiunk számára. Arra kérlek benneteket, ami szabályokat felállítok, tartsátok be, ez mind a ti érdeketekben hoztam. Őrszemeket állítok be sorba, úgy vonulunk. Nagy figyelmességet igényel. Fiatal hangyákat állítok őrszemeknek. Az idősebbek, gyerekek, nők középen lesznek a sorban. Most mindenki egyen, igyon, azután indulunk. 

Nem soká el is indultak a hosszú útra. Mindenki izgatott volt. a Nagyerdőhöz értek, egy pillanatra megálltak, és mindenki csodálta hatalmas nagy fákat, és érezték a friss fák, növények illatát. Öröm érzés járta át őket, mert ezt bizony a városban nem érzeték, sőt ott csak füst, és szmog terjengett. Beléptek és mentek, mentek szépen sorban Zéta vezér utasítása szerint. Egyre beljebb értek, már egészen az erdő sűrűjében voltak, és sokan féltek, mivel a nap csak itt, ott, szűrődött be a fák lombjai között. Bizony ismeretlen volt sok kis hangyának az erdő, mert eddig csak hallottak róla, de nem tudták milyen is az igazi erdő. A fura hangok, amiket az erdő lakói adtak ki, a madarak, bogarak, ja és a sünik. Az a bizonyos hangyászsün ő is ott élt az erdőben. A hangyák ellensége. Az orra, mint egy porszívóé olyan hosszú és imádja felszívni a hangyákat. Zéta szólt, hogy pihenő, és megálltak enni, inni. Ekkor Zéta elmondta, hogy Oba mesélt a hangyászsünökről neki, ami a legnagyobb veszélyt jelenti majd rájuk az erdőben. Meg is ijedtek a hangyák.

– Azt kérdezték: 

– Hogyan védjük meg magunkat tőlük, ha megtámadnak?

– Kitalálunk valamit, ne aggódjatok! – válaszolta Zéta.

Elindultak és folytatták az útjukat. Egyszer csak hangos ágreccsenéseket hallottak, egyre hangosabban, és csak erősödött a hang. A kis hangyák elkezdtek félni, ahogy a nagy szuszogás, és a levelek hangjának zörrenése egyre erősödött.

– Zéta mi ez? Mit csináljunk? Ugye nem hangyászsünök jönnek? – kiabálták a hangyák.

– De bizony azok közelednek! – mondta Zéta. Gyertek ide körém gyorsan. –utasította testvéreit. Sok ideje nem volt, így gyorsnak kellett lennie. Elővette a varázskönyvet, amit Oba adott neki, és elmondta a varázsigét. 

– Adiuva nos angelus, in periculo sumus! (Segíts nekünk angyal veszélyben vagyunk!)

Hirtelen nagy fényesség lett és Zanit angyal ott állt előttük.

– Miben segíthetek nektek kedves Barátaim? – kérdezte.

Zéta elmondta, hogy a hangyászsünök perceken belül ideérnek és felfalják őket. Nem tudják megvédeni magukat. Ebben kérik a segítséget. Zanit gyorsan kitervelte, hogy bújjanak el egy fa tövében, addig ő elbánik velük. Oda is értek a sünök, és keresték szimatolták a hangyákat. Meglepődtek amikor a hatalmas hangya angyal állt előttük, a maga pompájában. Jó páran voltak és nem kis termetű sünök, de Zanitnak nem számított. Megragadta őket egyesével, és úgy elhajította a sünöket, hogy az erdő szélén találták magukat. Nem mostanában fognak újra odaérni az erdő közepébe. A hangyák előbújtak, és megköszönték a segítséget Zanit örömmel tette, és úgy döntött végig a kis barátaival marad amíg az Őshazájukba nem érnek. Útjuk csendes nyugodt volt. Biztonságban érezték magukat mivel Zanit ott volt velük, és a ragyogásával bevilágította az útjukat. Megpillantottak egy hatalmas nagy fát. Ekkor tudták ez a fa az Ősi családjuk fája. Hazaértek.

(Rose Logan)

Látták maguk előtt, az óriási fát, vaskos erős törzsével, a lombkoronája, szélesen meredt az ég felé. A hangyák nagyon aprónak látszottak, a fához képest. Egy darabig még ámulva, nézték a hatalmas fát. Zéta egyszer csak megtörte, az ámulat varázsát, így szólt:

– Kedves kis hangyáim! – nagy területnek látszik, valahol keresünk magunknak, egy biztonságos helyet, letelepedünk. – mondta Zéta határozottan. Így is tettek sorba álltak, fegyelmezetten, menetre készen elindultak, az új területüket megtalálni. Meneteltek már hosszú ideje, egyszer csak Zéta a sor élén menetelve, hirtelen megállt. Zéta egy csodálatos területet vett észre, szép fákat látott maga előtt. Az egyik kisebbnek látszódott a többitől. Lombkoronája biztonságot nyújtott látszólag. A kisebb fát látva, Zéta felkiáltott:

– Ez lesz az! kis hangyáim! – Itt letelepedünk. – mondta határozottan Zéta. 

– Meg kell építenünk a várunkat, – mondta igazán határozottan Zéta kapitány. Elkezdték szorgalmasan építeni a várukat, mindenki tudta mi a dolga. Nemsokára a szorgos munkájuknak köszönhetően elkészült a váruk. Zéta vezérük úgy gondolta, most már biztonságban lesznek. Rájuk borult a csillagos éjszaka. Nyugovóra tértek, hosszú volt a napjuk. Rájuk virradt a hajnal, mindenki tudta a dolgát a kolóniában.

(Aurora Amelia Joplin)

Nagyon szépen haladtak a váruk felépítésével. Szorgosan dolgoztak, és el is készültek a munkáltokkal. Boldogok voltak, mert szabadon élhettek az erdőben. Boldogságuk hirtelen véget ért, mert jött egy idegen hangya hírnök egy másik bolyból. 

– A hangya vezért kapitányt keresem! – mondta.

– Tessék itt vagyok! Mit szeretnél? Mi járatban vagy nálunk? – kérdezte Zéta.

– Ez itt a mi területünk, nektek itt nem lehet letelepednetek. Menjetek el innen, vagy mi fogunk elüldözni titeket! Ezt üzeni a mi királynőnk Alisa! – adta át az üzenetet a hangya hírvivő.

– Nagy utat tettünk meg mire ideértünk, és sok nehézségen ment keresztül a mi kis kolóniánk, nem megyünk innen sehova! Ha kell harcolunk veletek! – válaszolta felháborodottan Zéta!

– Ailsa királynőnek nem fog tetszeni a válasz. – mondta a hírnök.

– Nem érdekel, ezen nem változtatok! Mi itt maradunk! Jöjjön ide a királynőd és beszéljük meg a dolgokat, mi nem szeretnék harcolni veletek, de ha muszáj akkor harcolunk. – válaszolta Zéta kapitány.

A hírnök elköszönt és hazaindult. Zéta összehívta a bolyt, és elmondta lehet harcolniuk kell. Fel kell készülniük. Elővette a varázskönyvét, és tanulmányozta. Másnap egy csapat hangya közeledett feléjük, ahogy oda értek látja Zéta, hogy elől egy gyönyörű hangya sétál. A királynő Alisa volt az. Megállt Zéta előtt. Annyira szépnek látta a kapitány, csodálta a méltóságát, a tartását egész lényét. Beleszeretett első látásra. Alisa is nézte Zétát, látta milyen erős, és micsoda tartása van, még jóképű hangya is. Királynőként tudta nem mutathatja ki az érzéseit, pláne nem most, mikor egy idegen kolóniával kell harcolniuk, ha nem sikerül megegyezniük.

– Alisa vagyok a kolóniám királynője! – mutatkozott be.

– Zéta vagyok a kolóniám kapitánya! – válaszolt Zéta.

– Szeretném megtudni milyen ajánlattal vagy nekünk, hogy döntöttetek? Elköltöztök? Vagy harcoltok? – kérdezte Alisa.

– Maradunk! Szeretnék veled megegyezni. Mit szólnál hozzá, ha egyesülnénk? Összeállnánk egy nagy kolóniává? Ne harcoljunk, ne ártsunk egymásnak. Miért halnának meg a testvéreink csak azért, mert ki akarnád sajátítani a te bolyodnak ezt a területet? Éljünk együtt békességben. – válaszolta Zéta. 

– Hát erre nem számítottam. Bölcsen gondolkodsz, jó vezér vagy. Ti többen vagytok, mint mi ahogy látom. Benne vagyok. Nincs királynőtök?

– Nincsen, mert mi egy nagy városból költöztünk ide. Te leszel a mi királynőnk. – válaszolta Zéta.

– Rendben. Mi költözünk ide hozzátok. Sok munka lesz a kolónia bővítése. – mondta a királynő.

Zéta és Alisa körbejárták a bolyt. Mindent megmutatott neki Zéta. Nagyon megkedvelték egymást. Teltek a napok a kolónia szépen épült. Alisa és Zéta egymásba szeretettek. Ahogy elkészültek a kolónia bővítésével, nagy ünnepséget rendeztek. Alisa és Zéta egybekeltek. Boldogan éltek a Nagyerdőben. Hatalmas nagy kolóniát hoztak létre.