Bódai-Soós Judit Bódai-Soós Judit ellenőrzött, megbízható szerző

író, meseíró, költő

A Bódai-Soós Judit felvett, írói nevem, „ősnevem”, melyet nagyapáim vezetéknevéből alkottam. Ebből a névből éppen úgy, mint valós gyökérből a fák, táplálkoznak írásaim. Úgy érzem, hogy ennek a névnek természetes helye van a verseim, novelláim, meséim, regényeim alatt. Egy szép kerek pont a mondat végén.

Szekszárdon születtem 1974-ben, és Tolna megyében, Bogyiszlón nőttem föl. Szegeden, a JATE matematika tanár szakán diplomáztam, 2000 óta pedig Budapesten élek férjemmel. 2012-ben született meg Péter, a kisfiam, azóta tehát már hárman vagyunk. A szülés előtt (2005 óta) magántanárként oktattam a matematikát, az azt megelőző öt évet pedig a szociális szféra csodálatos, de embert próbáló világában töltöttem.
Időközben családterápiát tanultam és az önismerettel kezdtem el mélyebben foglalkozni, aztán a tanítványaimtól is sokat tanultam, elsősorban önmagamról, és a világról, melyet együtt építünk magunk körül. E világ egy-egy kis szeletkéje, a velünk és bennünk élő csoda képezi írásaim alapját, melyre fantáziám fest bőszárnyú pelerint.

 Az írás az életem gerince, váza, a legnagyobb támaszom, hiszen örömét szinte a beszéddel, járással együtt ismertem meg, s mindeddig soha nem hagyott cserben. Már óvodás koromban megszülettek első rigmusaim, aztán végigverseltem az általános iskolát. Középiskolás koromban kísérleteztem első novelláimmal, majd később a mesékkel. Első regényemet pedig felnőtt fejjel írtam.  Nyilvánosság elé mégis csak 2007-ben léptem meséimmel, verseimmel, novelláimmal.

 

2011. óta az Élő Magyar Líra Csarnokának – www.magyarparnasszus.hu – vezető szerkesztőjeként igyekszem támogatni a kortárs költészetet.

2015. óta a nagymúltú Dörmögő Dömötör állandó szerzőjének mondhatom magam, többek közt a magazin alap meséjét is én írom.

2016-tól az ARTICITY Kiadó megjelenés előtt álló könyveit korrektúrázom.

Számos írásom jelent meg nyomtatásban különböző hazai, vagy határon túli folyóiratban (Agria, IPM, Ügyészek lapja, Dörmögő Dömötör, Kisalföld Breki Magazin, Mini Manó foglalkoztató, Avana Arcképcsarnok, Nyírségi Gondolat, KisLant, Szilaj Csikó, Átalvető, Sikoly /Szerbia/, Napút, Dió magazin, illetve a dévai székhelyű Corvin Kiadó különböző kiadványai, gyermekújságjai)
Szerepelnek írásaim válogatáskötetekben, antológiákban, mesekönyvekben is.

Kiadott könyvek


ü  Visszafelé szaladó fák (ifjúsági regény, Cégér Kiadó, 2009.)

ü  Kőbányai Mese-kifestő (kifestő füzet, alapítványi kiadás, 2011.)

ü  Az elvarázsolt diákok (kifestő füzet, alapítványi kiadás, 2011.)

ü  Állatmikulás (kifestő füzet, Silver Tek Kiadó /Marosvásárhely/, 2011.)

ü  Meseputtony (mesekönyv, Silver Tek Kiadó, 2011. 2015.)

ü  Hóember és a hajnalmadár (e-book mesekönyv, Ulpius-ház Kiadó, 2012.)

ü  Verselő hónapok (gyermekversek, magánkiadás, 2014.)

ü  Fényporszemcsék (verses fotókönyv, magánkiadás, 2015.)

ü  Petya, Matyi és a duliánok (meseregény, Rupa Publisher Kiadó, 2015.)

ü  Mesék Rukkoláriából (mesekönyv és e-book, Publio Kiadó, 2016.)

ü  Dörmögő Dömötör és Tenyérke meséi I. – Hónapok (mesekönyv, Drize Kiadó, 2016.)

ü  Névversek kiskönyve I. – Keresztelőre (versek, Gyémántfelhő Kiadó, 2018.)

ü  A legnagyobb varázslat (kifestő füzet, Gyémántfelhő Kiadó, 2019.)

ü  Csillagálom (felnőtt színező versekkel, Gyémántfelhő Kiadó, 2019.)

ü  Más világok (misztikus novellák, Élő irodalom – Élő könyv műhely, 2020.)

ü  Sütimesék (mesekönyv receptekkel, Könyvmolyképző Kiadó, 2021.)

2021-től a HELMA Kiadó szerzői között is szerepelek, eddig 10 kötetem jelent meg a gondozásukban e-book és/vagy hangoskönyv formában.

ü  Visszafelé szaladó fák (ifjúsági regény, e-book és hangoskönyv)

ü  Hétszernyolc (színes, verses szorzótábla, ingyenes e-book)

ü  Az elvarázsolt diákok (kifestő füzet, ingyenes e-book és hangoskönyv)

ü  Meseszánkó (mesekönyv, e-book és hangoskönyv)

ü  Világ-cserepek (novellák, e-book)

ü  Petya, Matyi és a duliánok (meseregény, e-book és hangoskönyv)

ü  Hét csepp varázslat (mesekönyv, e-book és hangoskönyv)

ü  Mennybéli mesék (mesekönyv, e-book és hangoskönyv)

ü  Más világok (misztikus novellák, e-book és hangoskönyv)

ü  Székelyföldi mesék (mesekönyv, e-boook és hangoskönyv)