Bólintóni esete a húsvéti nyúllal

Bólintóni esete a húsvéti nyúllal.

- Bólintóni egy igen aprócska lény, aki ott lakik a füled mögötti kispolcon. – mondta nagymama Ancsinak, az unokájának, aki éppen akkor vackolódott el ágyában, felkészülve az ebéd utáni szunyókálásra.  – Az a feladata, hogy irányítja a fejedet, hogy bólints, amikor bólintanod kell, és megrázd a buksidat, ha nemet kell intened. 
- Á, ez butaság, Mami! A fejemet én irányítom, és akkor bólintok, amikor csak akarok.
- Ohó! Te csak azt hiszed! Próbálj csak meg úgy bólintani, hogy valójában nem is akarsz!
A leányka még a homlokát is ráncosra gyűrte nagy igyekezetében, annyira nem akart, s oly erősen próbált mégis bólintani. Végül kis feje nagyot biccent.
- Tudok így is bólintani – mondta csodálkozva.
- Na látod! Pedig nem akartál, igaz?
- Hááát, arra gondoltam, hogy ne akarjak, de azért megpróbáltam, hogy megy-e. Jól csináltam?
- Jól bizony. Bólintóni pedig akcióba lépett. 
- És ő mindig tudja, hogy mikor kell bólintani?
- Az a helyzet, hogy olykor-olykor ő is eltéveszti a dolgot – válaszolt nagymama az emlékeiben kutatva. – Egyszer például találkozott a Húsvéti nyúllal…
- Igazándiból nincs is olyan – vágott közbe Ancsi.
- Hát ez az! Bólintóni is éppen ezt gondolta, és rögtön meg is mondta a nyúlnak. A Húsvéti nyúl viszont nagyon nem örült annak, hogy ez a kis körömpiszoknyi valaki nem hisz benne, ezért elhatározta, hogy megtréfálja. 
- Mit csinált?
- Hazament a családjához, ahol már mindenki javában készülődött a Húsvétra, s lelkesen festegette a szebbnél szebb tojásokat. Elmesélte nekik, hogy mi történt vele, és tanácskozásra hívta a többieket. Arra gondolt, hogy együtt biztosan sikerül kitalálniuk egy olyan furfangos kérdést, ami megzavarja Bólintónit, és zavarában majd nem tudja, hogy mit tegyen. 
- Sikerült nekik?
- Tudod, a Húsvéti nyulak nagyon okos jószágok, nem volt nehéz megoldaniuk ezt a problémát. 
- Mit kérdezett Bólintónitól?
- Kezébe vett egy frissen festett piros tojást, és a kis kétkedő elé állt, aztán föltett neki egymás után több kérdést is. Van kedved eljátszani? 
- Persze! – felelt örömmel Ancsi.
- Legalább megtudjuk, hogy a te Bólintónidat is meg lehet-e zavarni – mondta mosolyogva a nagymama, és előhalászott a zsebéből egy pirosra pingált tojást. 
- Nahát, mami! Te készültél! – csodálkozott a kislány.
- Nem én. Éppen csak összefutottam a konyhában a Húsvéti nyúllal – felelt, és kacsintott hozzá egy nagyot. – A nyúl első kérdése ez volt: Ez itt egy tojás, igaz?
- Igaz – mondta Ancsi, és nagyot bólintott. 
- Nálam van, tehát az én tojásom. Igaz?
A lányka megint bólintott.
- Ezt a tojást egy tyúk tojta. Igaz?
Újabb bólintás.
- A tojás azé, aki tojta. Igaz?
Határozott bólintás.
- Szóval, a tojás azé, aki tojta, de az is igaz, hogy egy tyúk tojta, és az is igaz, hogy ez az én tojásom. Mindebből az következik, hogy én egy tyúk vagyok, és ezt a tojást én magam tojtam. Igaz?
Ancsinak tátva maradt a szája. Hirtelen se bólintani, se nemet inteni nem tudott. A logikát követve bólintania kellett volna, de hogyan mondhatná azt a nagymamájára, hogy ő egy piros tojást tojó tyúk? Törte, törte a buksiját, de nem jutott megoldásra.
- Mami – mondta végül csendesen -, azt hiszem, hogy az én Bólintónim is megzavarodott. 
- Látom kicsim – mosolygott a nagymama, és szelíden megsimogatta unokája fejét -, még a szádat is nyitva felejtette zavarában. 
- De te valójában nem vagy tyúk, és nem tojsz tojást, ugye? – kérdezte gyanakodva Ancsi.
- Persze hogy nem! Sőt, a Húsvéti nyúl sem tyúk. A kérdésében volt egy kis csalafintaság. Most aludj egy nagyot, s mire felébredsz, biztosan rájössz te is, hogy hol hibázott a nyúlféle logika! 
A kislánynak nem kellett kétszer mondani, hogy aludjon. Nagymamája még ki sem ment a szobából, s ő már álomvilágban kergetőzött a Húsvéti nyulakkal. 
Délután pedig, amikor felébredt, örömmel újságolta nagymamájának, hogy rájött a furfangos kérdések nyitjára. 
Te vajon kitalálod-e hol a hiba?