Rónai Katalinként 1952-ben láttam meg a napvilágot, egy januári napon. Életem nagy segítője az írás, és vízöntőségem miatt a szabad lét, amit az írás, az írással való kommunikálás szintje ad, mert írni, és a gondolatok szabad áramlását betűkké forálni, mások örömére ez egy csodálatos dolog. Novelláim, melyek honlapokon, WMN magazinban megjelentek, és könyvem, melyet 2020-ban írtam és magánkiadásban jelentettem meg, megélt gyógyulási folyamatomról, "A daganat mint ajándék" címmel, és meséim, melyeket sokszor saját készítésű bábjaimmal jelenítek meg nagyon fontos részei életemnek.

Mindig is kettős érzékenység volt bennem, a humán, és a reál kapcsolódott, így lettem előbb elektronikai műszerész, saját választásból, majd népművelő-könyvtár szakos. Mindezek egy általános iskolai technikatanárságba, és vele párhuzamosan könyvkereskedői státuszban, majd kézműves tanárságban csúcsosodtak ki. 

Jelenleg 12 éve nyugdíjasként, alkotok, írok, megjelenek havonta a Csak Pozitívan online magazinban, rendszeresen posztolok, blogolok, és változatlanul az írás az egyik legfontosabb kifejezési formám.

Meséket akkor kezdtem el alkotni, midőn unokáim születtek, és ráébredtem, hogy mindenről lehet mesét írni, illetve, amikor jött egy álom, egy történet, azokat megformázva, tovább lehetett lendíteni a folyamatot. 

Amikor 2014-ben elvégezem egy jobb agyféltekés meseírót anfolyamot, megálmodtam egy mesét, melyet egy hajdúnánási hölgy horgolt figurái  is ihlettek. Sajnos ezt nem tudtam megjelentetni, de nagyon kedves számomra ez a mese is. Más alkalmakkor bábokra, mások által elkezdett történetekre kerekítettem meséket, és ezekből küldök most a pályázatra. 

Köszönöm a lehetőséget.