Kép forrása: Saját számítógépem, saját alkotásom, báb a mesémhez.
Zariza, a rókalány.
Zariza, a Rókalány
– Nem is tudom, hol kezdjem gyerekek, – mondta róka nagyanyó, és feljebb tolta orrán a pápaszemet.
Az apróságok elcsendesedtek, tudták, hogy ma a nagyi továbbmeséli azt az izgalmas mesét, amelyet napok óta, elcsendesedés előtt mesélt nekik Zarizáról, arról a lányról, aki hol róka, hol lány testbe bújva leckéztette meg világ rosszabbik felét.
– Meséld, nagyi! – kiabálta be Samu, a legkisebb róka a családban.
S, mert Samunak mindig óriási erőfeszítésébe került a nyugton maradás, Melitta, a család legszebb lányrókája égő szemeit Samura függesztette, és Samu azonnal megmerevedett, nem fickándozott, és nem sürgette tovább nagyanyját, mivel tudta, hogy Melittának milyen nagy vágya, hogy egyszer a színjátszó körben, ő játszhassa el Zariza szerepét.
Miközben izgalmát alig tudta palástolni, azon is elgondolkodott, hogy vajon szüleik is hallgatták-e kisebb korukban a nagyi csodás meséit, és hallották-e a Zarizás történeteket.
De ekkor a nagyi felemelte a fejét, szemeit a távolba mélyesztette, és szinte elváltozott hangon folytatta.
– Valahol messze, az Óceánokon is túl, volt egy ország Bohócia.
Bohócia újdonsült királya mindent betiltott, amitől a népe boldog lehetett, betiltotta a zenét, a táncot, a kacagást, és a meséket is. Szigorú büntetést helyezett kilátásba, arra az esetre, ha valakit táncon, éneklésen, kacagáson, mesélésen kapnak, bárhol az országban, köztereken, piacokon.
– De Zariza, nem félt. Táncolt, és énekelt, meséket mondott.
Amerre járt, léptei nyomán megkönnyebbültek az emberek, kacagás, és énekszó töltötte be a teret.
– Milyen volt Zariza? Meséld el nagyi! – kiabált be Samu, aki már nem bírta visszafogni izgatottságát, pedig a választ, vagy tucatszor hallotta már.
– Zariza hosszú haja, mint a selyem, színe, akár a méz, szeme égő zöld, arca szeplős, és kis gödröcskék uralták, amikor kacagott. Ajka rózsás, fülei formás pici kagylók, termete szilaj kis csikó, karjai csodásan repkedtek tánca közben, tánc közben saruját övébe fűzte, színes, virágos szoknyája derekába tűzve, megmutatta csupasz lábait, fehér blúzából keblei ki-kikandikáltak.
Hol itt, hol ott tűnt fel a városban, és tette a dolgát, boldogságot juttatott mindenkinek.
Egy késő őszbe hajló napon, azonban valami galádság történt. Valaki elárulta, merre jár.
Zariza, szokásos öltözékében, nyakában erdei virágokból font csodás nyakékkel, szoknyáját övébe tűzve, énekelt és táncolt a piactéren. A tömeg vele dúdolt, ringott, kacagott, amikor a lovas dragonyosok közéjük vágtattak.
Rémült sikolyok töltötték be a teret. Zariza egy gyors ugrással a dragonyosok által nem látható szekér mögé röpült. Hogy a dragonyosok figyelmét elvonja a népről, ugrása, repülése, és futása közben is hangosan kacagott. Az erdő széle felé szaladt, gyorsaságát megsokszorozta a tudat, hogy, nem kaphatják el. Szaladt és kacagott, mögötte három dragonyos vágtatott, mégsem érték utol. Mert egyszerre, mint a tavaszi napsütéstől az olvadó hó, úgy tűnt el a dragonyosok elől.
– Hova lett? – Kiáltották egyszerre a kis rókák.
– Ami ezután történt,- mondta a nagyi, és szeme az emlékezés és az örömkönnyeitől fénylett,- az már rókatörténelem, azt ük-ük-ükapátoknak, maga Zariza mesélte.
– Ahogy futottam az erdőben, cikázva a fák között halált megvető bátorsággal, a dragonyosok legnagyobb mérgére, egyszer csak egy buckát és a buckában egy jókora lyukat pillantottam meg.
A lyuk hívogatóan jelzett, hát belébújtam, és aztán már csak azt érzékeltem, hogy futok a lyukban, amely körülölel és segít, hogy nincsenek már dragonyosok, csend van, béke, és nyugalom, csak a saját lélegzetem, szívverésem hallatszik, majd egyszer csak fényt láttam, és kibújhattam, de a máshol, mint ahol bebújtam, és a legnagyobb megdöbbenésemre, és végigtekintve magamon, gyönyörű fiatal róka voltam!
Aztán megráztam magam, és újra az a lány lettem, aki voltam, mielőtt a lyuk befogadott volna.
Ekkor jöttem rá, hogy ki is vagyok igazán.
A nagyi felemelte a fejét. Fejtartása fajtája büszkeségét sugározta, szemeiben még ott fénylettek az emlékezés könnycseppjei. Aztán így szólt.
– Holnap este újabb mesét mesélek. A mese holnap folytatódik. Most pedig, egy szót se többet, futás fogat mosni, és irány az ágy! Jó éjszakát, álmodjatok Zarizáról az átváltozott Rókalányról, aki csodával határos módon menekült meg a dragonyosok haragjától!
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Ezt a mesét írta: Rónai Katalin Blogger, meseíró, novella, interjú, cikkíró
Rónai Katalinként 1952-ben láttam meg a napvilágot, egy januári napon. Életem nagy segítője az írás, és vízöntőségem miatt a szabad lét, amit az írás, az írással való kommunikálás szintje ad, mert írni, és a gondolatok szabad áramlását betűkké forálni, mások örömére ez egy csodálatos dolog. Novelláim, melyek honlapokon, WMN magazinban megjelentek, és könyvem, melyet 2020-ban írtam és magánkiadásban jelentettem me...