Barion Pixel

Így lehetsz Te is a Meskete.hu tulajdonosa!

  • 23
  • 2024.
    júl.

Ahogy már korábban is írtuk, végre elstartolt a Meskete.hu közösségi finanszírozási kampánya. Legalábbis zárt fázisban, ami azt jelenti, hogy egyelőre csak azok tudnak befektetni, akik előregisztráltak vagy most előregisztrálnak a https://tokeportal.com/meskete/ weboldalon.

A zárt fázis jellemzően 4-6 hétig fog tartani, de előfordulhat olyan eset is, hogy ez a zárt szakasz alatt eléri egy projekt a tőkecélját, így nyílt fázisra már nem is kerül sor. Nekünk eléggé elhúzódott az előregisztrációs része a projektnek, így több, mint 160 előregisztráló ígérte meg, hogy befektet a projektünkbe és ha ők beutalják az összegeket, akkor bőven túl is lépünk a minimális tőkecélunkon.

Ezért azt javasoljuk, hogy aki gondolkodik a befektetésen és szeretne a Meskete.hu Zrt. részvényese lenni, az még most tegye meg, hogy ne maradjon le róla! Egyelőre több körös befektetést ugyanis nem tervezünk, aki a mostani körből kimarad, az lehet, hogy örökre lemarad a lehetőségről, hogy a Meskete.hu közösségi meseplatform tulajdonosa legyen.

Így lehetsz Te is a Meskete.hu Zrt. részvényese

Ahhoz, hogy Te is részvényese legyél a Meskete.hu meseportál, a Meskete.hu mobil applikáció és a Meskete mesekönyvkiadó mögött álló Meskete.hu Zrt.-nek, néhány lépést meg kell tenned:

1. A legelső körben; elő kell regisztrálnod a https://tokeportal.com/meskete webcímen. Itt minden fontos információt megtalálsz a kampányunkról, és folyamatos információkat kaphatsz hírlevélben is a befektetői meetingekről és a projektünk alakulásáról. 

2. Regisztrálj be ugyanazzal az e-mail címeddel a Tőkeportál rendszerébe, a https://app.tokeportal.com/register webcímen, mivel másnapra már hozzáférést is fogsz kapni a z előregisztráló és regisztrált tagok számára elérhető; zárt körű befektetési felületre, amit itt fogsz megtalálni: https://app.tokeportal.com/projects/meskete 

3. Aktiválás és bejelentkezés után, töltsd ki az alapadataidat.

4. Ahhoz, hogy be tudj fektetni, hitelesíteni kell magadat egy személyi igazolvánnyal és lakcím kártyával. Ez a folyamat csak néhány percet vesz igénybe.

5. Hozz létre egy egyszerű befektetői profilt a https://app.tokeportal.com/user/profile/investor aloldalon (ami csak bejelentkezés után lesz elérhető!). Egyszerűen válaszd a "Lakossági befektető" opciót és töltsd ki az adatokat. 

6. A befektetéshez szükséged lesz egy teszt kitöltésére is, hogy az alapvető fogalmakkal tisztában vagy-e. Ha szükséges, ehhez egy tudástárral is a rendelkezésedre tudunk állni, keress fel bennünket nyugodtan az info@meskete.hu e-mail címen! A teszt kitöltése maximum 5 percet vesz igénybe.

7. Most már be tudsz fektetni a Meskete.hu kampányába https://app.tokeportal.com/projects/meskete  (és más kampányokba is a Tőkeportálon).

8. Miután sikeresen zárult a kampány, az általad megadott "értékpapír számlára" kerülnek a megvásárolt részvényeid, ezért ha még nem rendelkezel ilyennel, érdemes még a kampány befejezése előtt a bankodnál nyitni egyet. Ahol már ügyfél vagy, ott nem tart tovább 5-10 percnél az értékpapír számlanyitás.

Miért éri meg a Meskete.hu Zrt. részvényesévé válnod?

Több okból is megéri, hogy befektess a projektünkbe:

  • Részvényesként a részvényeid %-os arányában osztalékkifizetésre leszel jogosult, azaz a profitunkat megosztjuk Veled.
  • Ha exitre (azaz felvásárlásra) kerülne sor, akkor az eladási ár alapján, a befektetett összegnél jelentősen nagyobb összeget fogsz visszakapni. 
  • Befektetőinket megkülönböztetett figyelemmel kezeljük, saját hírlevélben és negyedéves befektetői online meetingeken tartjuk velük a kapcsolatot.
  • Befektetőinket VIP jegyekkel, kedvezményekkel és sokszor ajándékokkal is várni fogjuk különböző eseményeinken, rendezvényeinken.
  • Befektetői oldalunkon már most hozzáférhettek a következő 5 és fél év terveihez, fejlesztési ötleteihez, bevételi és kiadási kalkulációihoz.
  • Már 10.000 Ft befektetésével elmondhatod, hogy segíted a gyerekek kulturális fejlődését és a hazai, kortárs meseíró közösséget.
  • Ha értékpapírjainkból vásárolsz, akkor egy olyan cég résztulajdonosává válsz, amely nemcsak nemes célokat valósít meg, de már most vezető szerepet tölt be a hazai "mese szektorban".
  • Legyél Te is egy hamarosan országos szinten ismert és elismert (már levédés alatt álló) márkanév; a MESKETE tulajdonosa!

 

Amennyiben további információkra lenne szükséged, kérjük olvasd el a Tőkeportál erre vonatkozó aloldalait:

Általános befektetői tájékoztató - A befektetés 7 lépése

Milyen jogszabályok vonatkoznak a közösségi finanszírozásra?

Ki fektethet be a Tőkeportálon és hogyan, és az mennyibe kerül?

Mikor kapják meg a Befektetők a részvényeiket? Milyen értékpapírszámlán lehet tárolni a részvényeket?

Milyen kockázatokkal jár a közösségi finanszírozási kampányba való befektetés?

Milyen adózási vonzatai vannak a befektetésből származó jövedelemnek?

Hogyan térül meg a befektetés, és hogyan lehet azt realizálni?

Vissza lehet-e vonni a befektetési szándékot?

Mit kell tudni a cégértékelésről?

 

Gutási Gábor, meseíró

Ezt a cikket írta: Gutási Gábor meseíró

Webfejlesztő, vállalkozó és nem utolsósorban; családapa. Egy 7 éves kisfiú és egy 3 éves, csöppnyi kislány boldog apukája. „Életem során jelentős szerep jutott kedvenc időtöltésemnek, az írásnak. Már kisiskolás korom óta esszéket és verseket küldtem a helyi újságba, majd felnőttként éveken át vezettem saját apukás blogomat, mellette pedig szülővárosom heti lapjában vezettem a rendszeresen megjelenő infor...

Sütibeállítások