Kérdések és Válaszok: válaszol Gyöngyösvári Mara


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
Valamikor ősszel mutattuk be nektek Gyöngyösvári Mara Pogi, a csavargó tacskó c. mesekönyvét, most pedig a Marát kérdeztük, hogy a Meskete követői is jobban megismerhessék.

Valamikor ősszel mutattuk be nektek Gyöngyösvári Mara Pogi, a csavargó tacskó c. mesekönyvét, most pedig a Marát kérdeztük, hogy a Meskete követői is jobban megismerhessék.

  1. Miért kezdtél meséket írni?

Negyven évig tanítottam alsós gyerekeket. A munkámban a mesélés, mesehallgatás, mesealkotás mindig jelen volt, de inkább csak szóban. Aztán a pályám vége felé kb. 8-9 éve úgy éreztem, hogy meg is kéne örökíteni azt a sok gondolatot, történetet, amit az évtizedek során átéltem, hallottam kis tanítványaimtól. Így született meg első könyvemként a Balambér vakációja, ami egy nyuszi szünidei naplója. Ezt követte a Körhinta lovai című könyvem, majd a Kisgazdik és kedvenceik című, ami a nyuszis könyv folytatása, de itt már egy vörös cica is főszereplővé válik. Ezek a könyvek műfajuk szerint meseregények, melyekben keveredik a valóság a mesés történésekkel. Ezekből a könyvekből egy-egy fejezet a Meskete.hu-n is olvasható. A Körhinta lovai könyvem fejezetei pedig a Marcsi-mesék fb. oldalamon olvashatók. Aztán pár év szünet után megírtam a Pogi, a csavargó tacskó című könyvemet. Nagyszerű illusztrátora volt e könyvemnek Csehné Gyémánt Fanni személyében. Mind a négy könyvet magánkiadásban jelentettem meg. A meseregényeken kívül önálló meséket is írok, de már látom, hogy melyikekből fogok összeszőni egy-egy újabb mesekönyvet…

  1. Mi a gyerekkori kedvenc mesekönyved?

Talán a legelső, amire emlékszem Lebegyev-Kumacs: Kölykök az utcán. Nagyon szerettem Andersen meséit, Gazdag Erzsi Meseboltját, majd alsósként a pöttyös könyveket, később a csíkos könyveket. Az idősebbek emlékezhetnek ezekre. Különösen Kertész Erzsébet lányregényeit olvastam szívesen. Fiatal felnőttként aztán Lázár Ervint és Janikovszky Évát nagyon kedveltem.

  1. Mi az a különleges képességed vagy tehetséged, amit az emberek nem sejtenének?

Magamat is meglepett az, hogy milyen könnyen születtek meg a meseregényeim. Aztán sokakat megleptem, amikor 2015-ben a frissen megjelent nyuszis könyvemmel ajándékoztam meg őket. Egy időben sokat foglalkoztam festmények gyűjtésével is. Többen mondták, hogy jó szemem van a kvalitásos képek felfedezéséhez.

  1. Mit nézel, olvasol vagy hallgatsz jelenleg?

Harmadszor kezdtem olvasni egy holland írónőtől a Delfti kék c. történelmi regényt. Mellette pedig a Meskete első mesekönyvét a MeseErdőt olvasom. Nagyon jól sikerült könyv, remek mesék és illusztrációk kerültek bele. Köszönet az alkotóknak, a könyvkészítőknek!

  1. Van kedvenc reggelid? Kávé vagy tea?

A reggel kávéval indul, de jó ideje már csak koffeinmentessel.

  1. Ki a legfontosabb ember az életedben és miért?

Magától értetődően a családtagjaim.

  1. Mi a rossz szokásod?

Eléggé szeretem halogatni a dolgaimat. De előbb-utóbb mindenre sort kerítek.

  1. Mi az, amit mindig ki akarnál próbálni?

Én már ingyen utazom, és ebben a korban már nem sok ilyesmi foglalkoztatja az embert…. Bár, ha jól meggondolom, egy jobb agyféltekés rajztanfolyammal még megpróbálkoznék.

  1. Ha választhatnál, melyik íróval, meseíróval beszélgetnél?

Szeretem Fábián Janka regényeit, tehát vele szívesen beszélgetnék.

  1. Mi volt a legjobb ajándék, amit valaha kaptál?

Ma is emlékszem az első hajasbabámra, pedig már több, mint 60 éve kaptam. Minden ajándéknak nagyon tudtam örülni, a legjobban talán azoknak a kis írásoknak, rajzoknak, gyermeki alkotásoknak, amiket tanítványaim készítettek. De nagyon megható volt az is, ahogy nyugdíjba vonulásomkor kollégáim búcsúztattak. Kaptam tőlük egy albumot, benne mindenkitől egy nekem szóló írást, idézetet. Ezt időnként előveszem, töltekezem.

Nagyon emlékezetes ajándék volt a családtól, hogy a 60. szülinapomon elvittek Kaposvárra, hogy élőben láthassam kedvenc festőm Rippl-Rónai műveit.

+1. Miért szereted a Mesketét?

Pedagógusként mindig is fontosnak tartottam az olvasóvá nevelést. Ehhez pedig jó könyvek, értékes olvasnivalók kellenek. Itt a hatalmas mennyiségű anyagból bőven lehet meríteni szülőnek, gyereknek, pedagógusnak egyaránt. Amatőr meseíróként pedig óriási lehetőségnek tartom a Mesketén a publikálás lehetőségét, a visszajelzést arról, hogy hogyan alakul a meséim olvasottsága. Ma léptem túl az 5 ezres olvasottsági számot. Az előző kérdéshez kapcsolódva ez is egy különleges ajándék számomra. Biztos vagyok benne, hogy a Meskete nélkül soha nem jutottak volna el az írásaim ennyi emberhez. Köszönöm Meskete!


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/
Kőszegi-Arbeiter Anita, hivatalos szerző

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este egy...