Barion Pixel

Meskete sikerek, avagy miért éri meg ehhez a közösséghez tartozni?

A Meskete.hu nemcsak az online mesegyűjtő platform, hanem egy közösség is, ahol az írók, illusztrátorok és az olvasók egymásra találhatnak. A mesék összekötnek itt mindannyiunkat, és valóságos csodák születhetnek

A Meskete.hu nemcsak az online mesegyűjtő platform, hanem egy közösség is, ahol az írók, illusztrátorok és az olvasók egymásra találhatnak. A mesék összekötnek itt mindannyiunkat, és valóságos csodák születhetnek.

A kezdetek óta része vagyok a Mesketének, már az indulás előtti időszakban is ott voltam Gábor mellett, és segítettem, ahogy tudtam. Ez a mai napig így van. A kezdetek kezdetén nem gondoltam volna, hogy ilyen sokat ad majd nekem ez a projekt, hiszen nemcsak egy platform jött létre meseíróknak és illusztrátoroknak, hanem egy közösség is. Fantasztikus embereket ismerhettem meg, van, akikkel barátság szövődött, de van olyan, is akivel ennél több is, egy közös álom.

Balogh Bettina illusztrátor, akit a Mesketének köszönhetően ismerhettem meg. A sünis rajzaiba azonnal beleszerettem, különösen egy sütőtököt talicskázó sünibe (aki azóta Bercinek neveztünk el), és nyár közepén félve kérdeztem meg, hogy írhatnék-e mesét a rajz alapján. Betti azonnal benne volt a dologban, a többi pedig már történelem, ahogyan mondani szokás. A mese elkészült, sőt, azóta több mint 10 követte, mi pedig már a saját mesekönyvünk kiadásán dolgozunk. Nemrégiben egy fantasztikus dolog is megtörténhetett, a Sünikalandok felkerült az Amazonra angol nyelven e-könyv formájában.

De nem a miénk az egyetlen hasonló együttműködés, ami a Mesketén született.

 

Venczel Tímea és Werlingné Sziget Ildikó története

Ahogyan mi Bettivel, úgy Venczel Tímea és Werlingné Sziget Ildikó is a Mesketén keresztül ismerkedett meg, és ebből az ismeretségből is csodás mesekönyvek láthattak napvilágot, a Csöpp Csodák névre keresztelt mesefüzet sorozat. Erről, és Mesketén szerzett saját személyes élményükről mesélnek:

 „A Meskete portál számomra egy ajtó volt az elmúlt évben, amin belépve olyan területre léptem, amiről korábban még csak nem is képzelegtem. A meseírói pályázaton való sikeres szereplésen túl legfontosabb hozománya Werling Ildikóval való megismerkedésem volt, amiért mindig hálás leszek a Mesketének. Ildikót több mesém is megihlette az alkotásra, engem pedig rabul ejtett a tehetsége a maga tiszta, mondhatni ártatlanságot sugárzó képi és színvilágával. Közös alkotói munkánk eredménye a Csöpp Csodák névre keresztelt mesefüzet sorozat, melynek ez idáig két része jelent meg, saját kiadásban.” Venczel Tímea

„Én is szeretném megerősíteni, amit Venczel Tímea írt. Nagyon hálás vagyok a Mesketének a lehetőségért, hogy kezdő illusztrátorként bemutatkozhattam a portálon a rajzaimmal. Elindított egy olyan úton, amiről mindig is álmodtam, de sose hittem, hogy egyszer majd valósággá válik. Azzal, hogy résztvettem a Meskete pályázatán nem csak azt nyertem meg, hogy az illusztrációm bekerült egy csodaszép mesekönyvbe, hanem olyan kapcsolatokat is sikerült kialakítanom ìrókkal, illusztrátorokkal, amiért mindig hálás leszek. Venczel Tímeával már a kezdetektől megtaláltuk a közös hangot, ami már két mesekönyv megjelenését hozta eredményül.

Bódai-Soós Judittal is a Mesketén keresztül ismerkedtünk meg egymással és hamarosan megjelenik az első közös munkánk, az Állatsimogató versek című verseskötet.

Demeter Monikával szintén a Meskete portálnak köszönhetően találkoztunk. Monika kedves, szeretettel teli meséi már sok illusztrációhoz adtak ihletet.

Köszönöm a Mesketének, hogy lehetővé tette ezeket a találkozásokat. A pályázat óta már négy mesekönyvet illusztrálhattam, ami hatalmas öröm és siker számomra. Remélem, hogy tovább tudok haladni azon az úton, amin a Meskete indìtott el.” Werlingné Sziget Ildikó

 

Meskete meseírók élményei

Mostanában többször felmerül, hogy miért is érdemes meseíróként, illusztrátorként regisztrálni a Mesketére. Erről jövő héten egy részletes cikkel is jövök, de most a Meskete írói mesélnek, arról, hogy miért is szeretnek ehhez a közösséghez tartozni:

 

Ónody Éva először saját meséket olvasott fel, majd más meseírók meséit is:

„Sokat adott nekem a meskete . Elsősorban 2022-ben csatlakoztam a hangosmeséimmel Harangi Árpádné néven. Majd ezt követően Ónody Éva néven más meseírók meséinek felolvasása jelentett nagy élményt. Lakóhelyemen az iskola alsótagozatos tanulóinak könyvtári foglalkozás keretében heti egy alkalommal, mesedélelőttöt tartottam a saját és a meskete íróinak meséjéből. Ezek maradandó

élményt jelentettek számomra. A mesék felolvasását hangosmesének azóta is szeretem . Azt hiszem, ez szép ajándék a mesketétől!”

 

Demeter Monika a legtermékenyebb írója a Mesketének, több száz mesét olvashattok tőle:

„2023. január végén csatlakoztam a mesketéhez. Új fejezet kezdődött az életemben. A Meskete lehetőséget adott arra, hogy az írásaim széles körben ismertté váljanak, a hangosmeséim sokan hallgassák, a cikkeim olvassák, belelássak egy weboldal fejlesztésébe, szeretetet adhassak és kaphassak, új emberekkel ismerkedjek meg.

Werlingné Sziget Ildikót itt ismertem meg, akinek illusztrációi és színezői minden alkalommal örömmel töltenek el ha látom őket, és ezek nem csak szépek hanem nagyon hasznosak is, mert a történetek értelmezésében segítik a gyerekeket.

A Meskete indítványozta, hogy A manó kislány és a zongora mesémet zongoraművész olvassa fel, a Meskete segítségével kaptam annyi megható e-mailt, a Meskete adta ki azt a könyvet, amiben szerepel a mesém, a Meskete rakja fel a hanganyagokat, és szervezte az év végi találkozót, ahol színpadon olvastam fel a mesém, ahol annyi értékes emberrel találkoztam. A Meskete adott új célt nekem a kiadója létrehozásával és a tervvel, hogy megjelenik jövőre az első könyvem, melyet Werling Ildikó Akvarell fog illusztrálni, akinek kedves, szeretettől teljes rajzai több történetemet gyönyörűen kiemelik a mesketén.

Öröm nézni a weboldal fejlődését és profizmusát! Szeretnék sokáig a tagja lenni ennek a közösségnek!”

 

Hollenczerné Balogh Ilona egy csodás könyvsorozat írja, a Gyöngycsibéké, akik a Meskete olvasóit is meghódították már:

„Februárban volt 1 éve, hogy csatlakoztam a Mesketéhez a gyöngycsibés meséimmel. A blogom és a mesekönyvem már sok kisgyerekhez eljutott, de a Meskete által tovább bővült azoknak a köre, akik megismerhették a különleges gyöngyállatkás meséket és illusztrációkat. Ezek a mesék annak idején azért születtek, hogy már a kisebb gyerekeket is bevonzza a gyöngyfűzés világába, hiszen ez a tevékenység kiemelkedő képességfejlesztő hatással bír. Köszönöm a lehetőséget, hogy a meséim ezen a felületen is olvashatók és a 6 mesém közel 1500 olvasásnál tart összesen.

Hatalmas ölelés és köszönet a Meskete csapatának!”

 

Cseh-Dálnoky Zsófia már két éve tagja ennek a varázslatos közösségnek, és meséivel nagy örömet okoz a gyerekeknek és szüleiknek:

„Én két éve vagyok Meskete tag, mely hatalmas nagy megtiszteltetés a számomra és öröm, hogy itt lehetek egy csodálatos, kedves Meskete Közösség tagja lehetek. Nagy öröm nekem, hogy van egy varázslatos mesevilág, ahol megoszthatom a meseimet az aranyos gyermekek és kedves szüleik számára. Mindig örömmel olvasom kedves Meseiro Társaim műveit. Nagyon hálásan köszönök mindent Gábornak.”

 

Gyöngyösvári Mara régóta aktív tagja a Meskete írói közösségének, támogatja a munkánkat, és fantasztikus meséket ír:

„Augusztusban lesz két éve, hogy regisztráltam a Mesketére. Azóta föltettem 50 írásomat, amik a négy saját könyvemből kiemelt részletek vagy önálló mesék, történetek. Mára 11400 fölötti az olvasottságom, amit a Meskete nélkül nem érhettem volna el soha. A Meskete egy nagyon jól kezelhető felület, akár íróként, akár olvasóként használjuk. Leginkább a lehetőséget köszönöm az alkotónak, Gutási Gábornak és munkatársainak. Aztán a sok inspirációt, ötletet, amiket a portálon és a Fb.csoportban kapunk. Nyugdíjasként nagy szükségét érzem a szellemi tevékenységnek, mivel aktív koromban is mindig valami alkotó tevékenységet végeztem. Köszönöm a Mesketének a flow-élményt, amit egy-egy mesém megalkotásakor megélek. Nekem ez szinte fontosabb, mint a végeredmény vagy a siker megtapasztalása. Persze a visszajelzés is nagyon jól esik. Nálunk már kinőttek a mesék világából a családunk legfiatalabb tagjai is, így leginkább magam örömére készülnek az írásaim. Remélem, másnak is élményt nyújtok velük!”

 

Mészárosné Szuda Melinda is aktív írója a Mesketének:

„Április 25- én voltam évfordulós a Mesketén. Kedvességet, örömöt, s nem utolsó sorban lehetőséget kaptam műveim publikálására,melyet tisztelettel köszönök a Mesketének.”

 

Nyikosné Nagy Alexandra már a Meskete megalakulása óta velünk van.

„Körülbelül a Meskete megalalulása óta írok meséket. Kezdetben sokat gondolkodtam, hogy hol tudnám megjelentetni írásaimat, mikor a véletlen folytán megalakult az oldal és rátaláltam a Mesketére. Örömmel láttam, hogy ezen a felületen ingyenesen megoszthatom másokkal is írásaimat, így regisztráltam és fel is töltöttem első művemet.

Nekem a Meskete oldal létrejötte kezdetben egy ugródeszka volt, ahol elindulhatok egy - szó szerint - mesés úton. Ma már sokkal több annál! Egy nagyszerű közösség, ahol rátaláltam barátokra, inspirálódhatok profiktól, támogatást kaphatok más szerzőktől, vagy visszajelzést az olvasóktól.

Hálásan köszönöm munkátokat, mert nélkületek lehet, hogy én és velem együtt még sokan mások csak a fiókban tárolnánk azt a sok kincset, ami ma már eljuthat a világon bármelyik gyermekhez.”

 

Eszter Sutkáné Oravecz Eszti-mami néven publikálja az oldalon fantasztikus meséit.

Az első kis mesémet 2023 januárjában tettem fel a Mesketére. Azután eltelt egy év, és újra szembe jött velem az oldal. Végre átláttam, és megértettem a működését. Egy mese megszületése felszabadító érzés! Ha másokhoz is eljut, az fantasztikus! Ha még kedves visszajelzés is érkezik, az nagyon megható. Ez az oldal lehetővé teszi, hogy mindezek megvalósuljanak! Idén Január végétől 80 mesém kerülhetett fel az oldalra, és az olvasottság pedig több mint 50.000. Ezt soha nem hittem volna. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! Ez egy jól kitalált, jól működő, páratlan oldal!

 

Kőszegi-Arbeiter Anita, hivatalos szerző

Kőszegi-Arbeiter Anita vagyok, két kislány boldog édesanyja, másodsorban meseíró, aki imád olvasni és történeteket kitalálni. Kezdetben fantasy és thriller novellákat írtam, aztán Csenge lányom elérte azt a kort, amikor a mesék akkor a legizgalmasabbak, ha ő is a részese lehet. Így hát együtt, kettőnk fantáziájának segítségével alkotunk meg új világot, ami tele van csodával és varázslattal. Minden este e...

Sütibeállítások