Újabb mesés nap a meskete mesékkel Debrecenben

Biztosan kíváncsiak vagytok arra, hogyan telt a második mesés nap a debreceni Méliusz könyvtár nyári táborában. Elmondom nektek.

Mikor elindultam itthonról, apró cseppekben esni kezdett az eső. Gondoltam, hogy most jól el fogok ázni. Nem így történt. Az összefüggő felhőzetből alig hullott valami. Vártam a gyerekekkel a találkozást, érdekelt, mit csináltak délelőtt.

Érkezésemkor ismerősként üdvözöltek. Úgy látszik, a tegnapi nap emlékezetes volt számukra is. Elmondták, hogy sokat kosaraztak, játszottak délelőtt. Megkérdeztem a legfiatalabb tagját a csoportnak, hogy ma van-e kedve mesét hallgatni, mivel tegnap Elza királykisasszonyként nem volt. Azt felelte, hogy ma is Elza királykisasszony, de ma sellő, és szeretné, ha felolvasnék neki is.  

Elővettem az otthon megmosott, cikkekre vágott édes, piros, almákat, és mondtam, hogy amíg a történeteimet hallgatják, addig eszegessenek. Leültek a babzsákokra, és ekkor elmondtam, hogy a fénykép, amit tegnap készítettünk az interneten megtalálható. Csináltunk ma is, ezután kezdtem olvasni a tegnap kiválasztott mesék egyikét. Érdekesnek találtam, hogy épp a Manó kislány és a zongora címűt választották, pedig nem irányítottam semmilyen módon őket. Végig figyeltek rám. Közben, és a végén is beszéltünk a leírtakról. A zongora, mint billentyűs, a hegedű, mint húros hangszer szóba került, meghallgattam, hogy kinek, melyik ismerőse játszik ezeken a hangszereken, és hogy melyeket ismerik még. Arra a kérdésre, hogy mi tetszett a legjobban a mesében azt felelték, az, hogy minden zenélt a házban, és az is, hogy a hegedű hangjára lenyomódtak a billentyűk, és már szállt is a dallam. Ezt én hatalmas sikerként értékeltem, eljutott hozzájuk a lényeg. Azt mondták, hogy zene nélkül szomorú volna az élet, és azt is, hogy még több hangszert is írhattam volna a mesébe, például furulyát. Ekkor beszélgettünk egy keveset a fúvós hangszerekről.

A második választás a Hópelyhek kívánságára születtem című mesére esett, ezt is jól átbeszéltük. Ebben leginkább a hóember újjáépítése tetszett nekik, aminek igazán örültem. Az volt a célom, hogy az építés kerüljön előtérbe, a rombolás pedig elítélendő legyen.  Megjegyzem, ez az egyik kedvencem, az alapja saját történet, a mi életünkből származik.

Láttam, hogy körülbelül ennyit tud befogadni egy kisiskolás egyszerre. De még korábban megígértem egy kislánynak, hogy az Égre festve című mesém elolvasom, és ő szívesen vette, ha ezt betartom. Így belekezdtem. A testvére is vele hallgatta, és még egy-két gyerek odaszállingózott.  A végén a színek jöttek szóba, kinek, mi a kedvence, és az is, hogy ha nem ezer színű a festék, és egy nap a felhő festés, hanem száz színű a festék és ezer nap a felhő festés, az jobb lett volna. Ezt is sikerként fogadtam. Többet szeretnének hallani a felhő festésről.

Teljesen elégedetten távoztam. Úgy éreztem, hogy sikerült nyomot hagyni, sikerült eljutni hozzájuk. Higgyétek el, én igazán nem vágytam többre.