A barátság

A barátság.

A nap aranylóan hintette sugarát a tájra. A kertben sokszínű virágok pompáztak, örülve  a tavaszi nap melegének. Dongó Dorina ugyan még álmos volt, de útnak kellett indulnia, hiszen várták az illatos, virágporral teli virágok. A királynő parancsa ez volt és aki nem dolgozott, megbüntette. Ifjú poszméh korában már megtapasztalta a kínt, azóta betartja a szabályokat és rendesen részt vesz  a dolgozó méhek munkás napjaiban. Sokszor morfondírozott azon, miközben a nektárt gyűjtötte, hogy miért teremtette őt ilyennek a sors. Ilyen hatalmas, szőrös testtel repülni nem olyan egyszerű, ráadásul mindenki fél tőle.

- Este jössz a mulatságba? – kiáltotta egy hang.

A poszméh összerezzent, mert éppen pocakját töltötte az aranyló színű, édes mannával és nem a kosárkáit. Egy pirosló pipacs szirmai között meglátta a szorgosan dolgozó Hannát.

- Nem, nem hiszem. Nem terveztem, hogy megyek. Te mész?

- Naná! Tudod, hogy imádom a közösségi dolgokat. Gyere te is, lazíts egy kicsit!

- Meglátom még. – mondta, s ekkor észrevett egy kislányt, aki boldogan ugrált a virágoskert melletti kis réten. Szüleivel jött, akik egy pokrócot terítettek le a földre és kipakolták rá kosaruk tartalmát.

- Gyere Bodza fussunk! - mondta a kiskutyának, aki követte a kislányt.

A poszméh visszatért a virágporhoz, majd miután megteltek kosarai visszarepült a kasba és indult is vissza, hogy azután ismét feltölthesse azokat. Most egy pipacsra szállt és megpróbálta nem a hasát megtölteni az ízletes csemegével.

- Ugye milyen szépek ezek a kelyhek? Hibátlanok és egészségesek. – szólt egy vékonyka hang.

- I… igen. – dadogta hirtelen a semminek, mert nem látott senkit, pedig körülnézett alaposan. Egy hétpettyes katicabogár bukkant fel a szirom túloldaláról.

- Boglárka vagyok! Remélem nem ijesztettelek meg.

- Nem.. vagyis egy kicsit.

- Ne haragudj!

- Semmi baj! Csak belemerültem a munkámba. – törölte meg száját.

- Jó neked. Én már napok óta nem ettem egy falatot sem. Pedig mindennap átnézem ezeket a növényeket, de nincs rajtuk egy levéltetű sem.

- Ó, sajnálom, hogy éhezel. Talán máshol több szerencsével járnál. Ebben a kertben mindig ilyen egészségesek a virágok.

- Értem. – mondta szomorúan. - Tudod nem rég keltem ki és ezalatt a pár nap alatt nem sok mindent találtam. Gyenge vagyok!

- Én meg folyton tömöm a bendőmet. Már a szárnyaim is alig bírnak el. Olyan csúnya vagyok. Ti katicák olyan mások vagytok, tőletek nem ijednek meg az emberek. Ha engem meglátnak, sikítoznak és elfutnak. A katicákat szeretik, kézbe veszik… - alig, hogy ezt kimondta, a kislány hirtelen megjelent.

- Egy katica! – kiáltott fel, majd Boglárka felé nyújtotta kezét, hogy felmásszon rá. A katica el akart menekülni, de ekkor az ujjacskák megragadták és felemelték.

- Segítség! - kiáltotta kétségbeesetten. Dorina rögvest cselekedett és a kislányra ijesztett, aki rémültében eldobta a katicabogarat és elmenekült. A dongólány azonnal visszafordult, hogy megnézze nem esett e baja Boglárkának. Szerencsére csak az egyik lábát ütötte meg.

- Köszönöm! Nagyon hálás vagyok!

- Ugyan semmiség! – mondta pettyes barátjának.