A bátor nyuszi

A bátor nyuszi.

Nyuszikát minden nap oktatta a mamája, hogy a világban mennyi veszély leselkedik rája. Kezdetben félve hallgatta, majd egyre jobban felbátorodott és eljutott odáig, hogy ő bizony nem hajlandó félni. Ez olyan öreges mese, afféle mendemonda. Valójában olyan világban él, ahol büszkén vállalhatja magát mindenki. A mama nagyon maradi és nem érti, hogy a világ változott. Azt se vette észre, hogy ő együtt játszik a szomszéd kutyájával, sőt már szemeztek a túlparton lakó kis rókával is. Vadászt is látott, aki a kisfiával sétált az erdőben. A gyerek még mondta is, nézd apa, milyen édes az a kis nyulacska. Fogjad meg és vigyük haza, de az apa azt mondta, hogy nem, hiszen még nagyon apró.

A mama a régmúltban él. Persze az ő idejében, még félelemben éltek. A nyulak rettegtek a vadászoktól és a kutyáiktól is, mert a vadász lőtt, a kutya meg rohant, hogy a vadász lába elé tegye az elejtett vadat, ami aztán az asztalukon végezte. Megették nyúlgerincnek áfonyával, vagy csak egyszerűen nyúlpaprikásnak, de hasonló sorsra jutott a vaddisznó is. Olyanokat mondott a mama, hogy a vaddisznót leszúrták, a szőrét tűzön pörzsölték le, felvágták a hasát és kibelezték, felfűzték egy hosszú rúdra és azon sütötték. Állítólag ezt ő maga is látta egyszer. Aztán meg azt is mondta, hogy még a galambot is megeszi az ember, persze előbb levágja a fejét és kitépkedi a tollait, majd megsüti, vagy kirántja. Nem tudta, hogy milyen az a "kirántja", de mindegy is. Eleinte úgy félt, de a mama nem kímélte. Azt mondta, hogy ezeket tudnia kell, mert ha nem vigyáz, akkor hamar véget ér az élete.

Miután azonban már immunis lett erre a sok borzalomra, és ő maga sohasem volt ilyesminek tanúja, rájött arra, hogy az egész egy nagy butaság. Fogalmazhatna csúnyábban is, de nem akarta a mamát megbántani vele.

Tudta, hogy jót akar, de ő még a múlt században élt és nem képes felfogni, hogy a világ megváltozott. Senki sem tőr mások életére, mindenki tiszteletben tartja a másik jogait. Ő meg sajnos ezt nem hiszi el, csak károg, mint az öreg varjú a fán, ezért egy ideje már nem tudnak szót érteni egymással.

Az igazat megvallva már ott tart, hogy nem is nagyon hiszi el, amit a mama mond. A mókustól tudja, hogy az öregek szenilisek. Ő meg aztán igazán szakértő, hiszen sok társa költözött be a gazdag villák kertjeibe, ahol már nincsenek maradi gyümölcsfák, hanem gyönyörű örökzöldek díszlenek. Mondjuk, a gyümölcsfákat se ismeri, mert a mama szerint a nyulak nem fogyasztanak gyümölcsöt.
Azt is elmagyarázta mókus barátja, hogy a demens ember feledékeny, szerinte a mama is az lett.

Hirtelen nagy zajt hallott, biztos tűzi játék, hiszen arról meg a fecske mesélt. Ő, aki éppen augusztus huszadikán kelt ki a tojásból, és látta, hogy milyen gyönyörű színes csillagokat raktak fel az égre az emberek, az ő tiszteletére. Igaz, hangos volt, de nem az számít, hanem csak az, hogy csodálatosan szép volt a látvány és hogy az emberek örömöt akartak szerezni neki ezzel.

Most viszont nem lát semmit, illetve, egy kutya rohan felé. Vajon miért? Ebben a pillanatban borzalmas fájdalmat érzett a hátsó bal combján. A vadász hangját is hallotta: "most már biztos eltaláltam, siess, hozd ide!"

Jaj, csak nem róla beszél az a kedves ember, csak nem ő lőtt rá? Mama! Mama! – kiáltotta kétségbe esve, miközben a fájdalomtól a földre rogyott. A mama helyett azonban a róka sietett a segítségére. Ó, kedves barátom, látom megsérültél, de ne félj, nem várom meg, míg ideér az ember szolgája a kutya, hanem magam végzek veled, hiszen már egész jó a formád, tökéletes leszel ebére.

De, hiszen mi barátok vagyunk! Mi nem félünk egymástól. Nekünk nincsenek ellenségeink. Beszéljük meg! Tudod, a kommunikáció fontos. Nem erőszakkal, hanem szavakkal győzzük meg egymást! Mi kulturáltak vagyunk, mi vagyunk az új nemzedék.

Jaj, kedvesem, hogy te milyen buta vagy! – mondta a róka. Nem tudtad, hogy ez mese? Téged nem figyelmeztetett a mamád?

De, igen, csak nem hittem neki, mert öreg, demens, maradi és múlt századi.

Nem a század számít, hanem a természet, ami független a századoktól. Az okos más kárán tanul, a buta meg a sajátján, vagy még azon se. Ez így volt mindig, és ezután is így lesz.

Még egy durranás és elterült a róka is. Nyúl mama csak erre várt, kiugrott a bokorból és behúzta a kisfiát. Bekötözte a lábát és befektette az ágyába. Nem szólt egy szót se, hiszen a tapasztalat többet ér minden szónál. Fiacskája egy életre megtanulta, kinek hihet és kinek nem, és azt is, hogy a természet törvényeit nem képesek átírni a századok.