A béka aki ember akart lenni

A béka aki ember akart lenni.

Egyszer volt, hol nem volt, a kertvégi málnabokrokon és az Üveghegyen is túl, ott ahol már a kurta farkú malac sem túr, volt egy kerek erdő. Kerek erdő közepén egy kis kerek tó. A kis kerek tó közepén pedig egy nagy, kerek kő. A nagy kerek kő közepén ücsörgött egy béka.

Elvolt szegény szontyolodva, mert legfőbb vágya nem teljesülhetett; ember akart lenni és az emberek világában szeretett volna élni.

Amint ott búslakodott egymagában, épp arra járt Bibircsókos nénje, az erdő boszorkánya, hogy vizet merítsen a tóból legújabb varázsfőzetének elkészítéséhez. Meglátta a kövön búslakodó békát, így elhatározta, hogy megszólítja:

- Hát te Békafiú miért szomorkodol itten ebben a szép időben? - kérdezte.

-Ember szeretnék lenni! - szólt a Békafi.

-Noh, hát ezen bizony könnyen segíthetünk! - szólt a banya. Amint holdtöltekor erre jár egy magányos, szőke szűz leány és önszántából csókot lehel nedves homlokodra, abban a pillanatban te máris emberré változol!

A Békafi nem győzött hálálkodni Bibircsókos nénjének a varàzslatért. Teltek múltak a napok, de bizony egy magányos szőke szűz leány sem akart arra tévedni, hogy önszántából megcsókoljon egy békát, pláne nem holdtöltekor. Így Békafi kezdte belátni, hogy ez nem is lesz olyan egyszerű mint ahogy ezt gondolta, és újra búnak eresztette kis, zöld fejét.

Mígnem híre ment, hogy a szomszédos uradalomban esküvő lesz, férjhez adják a szép királylányt. Sorra hívták a kérőket a kastélyba, hogy valami olyat tegyenek amit más nem tud, és ezzel elnyerjék a királylány csodálatát és megdobogtassák a szívét. De a királylány csak a fejét rázta minden bemutatott kérő után.

Történt aztán egy éjjelen, amikor a hold az égen épp teljes díszben pompázott, hogy a királylány megunta a kérők ostromát és kilovagolt az éjszakába, hogy egy kis friss levegőt szívjon. Leült hát a kis kerek tó partjára, és ahogy a víz fölé hajolt, hogy igyon belőle, édesanyjától kapott rubintos medálionja hirtelen lecsúszott a nyakából és egyenesen a tó mélyén békésen szundikáló békafira pottyant. Hősünk nem volt rest, egy pillanatig sem tétlenkedett: felkapta a medaliont,  kiugrott a vízből, egyenesen a királylány vállára és visszaakasztotta azt a nyakába. A királylány nagyon megörült a lovagias béka előzékeny tettének, és örömében nyomott egy nagy cuppanósat annak nedves homlokára. És láss csodát, a Békafi abban a pillanatban daliás ifjúvá változott!

De mivel a banya elfelejtette felhívni Békafi figyelmét az apróbetűs részre, miszerint ha  holdtöltekor arra barangoló szőke, szűz királylány megcsókolja őt, belőle valóban egy daliás ifjú lesz, de a királylányból ugyanakkor egy szép zöld kis béka. Ez így is történt. A királylány nagy döbbenetében beugrott a vízbe, felmászott a kőre, és bambán bámult az ifjúra. Az ifjú elgondolkodott azon, hogy visszacsókolja-e a királylányt és ezáltal semmissé tegye a varázslatot, de kíváncsisága és vágya erősebb volt mint a lelkiismerete. Ezért úgy döntött, előbb kipróbálja, milyen is embernek lenni, mert békát csókolgatni ráér később is.

Felpattant hát a királylány hathengeres, Fekete Villàm nevű pej paripàjára és elvágtatott a város felé.

Megállt a város külső falánál és egy csörgedező patak szép, zöld pázsitos partjára kikötötte a fehér színű Fekete Villámot, hogy nehogy felismerjék, majd elindult befelé a városkapun. Mivel még sohasem volt ember, így nehezére esett a beszéd. Keresnie kellett egy zsúfolt, nyüzsgő helyet ahol megtanulhatta az emberek nyelvét. Erre legmegfelelőbbnek a város egyik kocsmája bizonyult.

Leült egy hosszú faasztalhoz, majd rendelt egy olyat amilyet a többiek is isznak és figyelte a beszélgető embereket. Már a kocsmárosnak is hamar feltűnt Békafi különcsége, hiszen a sört hebegve-habogva, elhaló dadogàssal, rekedtes békanyelven kérte, a körülötte legyeskedő rovarokat pedig magáról megfeledkezve, a legnagyobb természetességgel, hosszú, ragadós nyelvét messzire kiöltve fogta, majd jóízűen elfogyasztotta, akárcsak mások a sós mogyorót sörkorcsolyànak.

Hamar híre is ment a városi fenegyerekek körében az erre tévedt idegen aki légyfogási trükkökel szórakoztatja a lakosságot. Körbeállták hát a legényt, és, hogy megleckéztessék, felemelték és bedobták a város határán húzódó vizesárokba, de hősünk néhány ugrással kint termett a vízből és különösebben még csak nedves sem lett. Bosszankodtak is a verőlegények, hogy nem sikerült a tervük, ezért elhatározták, hogy alaposan megleckéztetik Békafit.

Színlelt bocsánatot kértek tőle, majd bocsánatkérésük jeléül meghívták pár erős italra. Szegény Békafi elhitte, hogy valójában a barátai szeretnének lenni az őt heccelő porkoláb legények, és mivel vágyott barátokra, elfogadta az italmeghívást. De amíg a legények whisky-hez, konyakhoz és pálinkához voltak szokva, az addig csak vizet és egy gyenge sört fogyasztó hősünket hamar az asztal alá küldte a kemény ital. Pikk-pakk hamisítatlan kocsmahangulat kerekedett, majd Jimmy, az egyik nagydarab szakállas fickó kinek elől csak egy foga volt, de széles vigyora körbefutott volna az arcán ha meg nem állítják hatalmas lapát fülei, egyszercsak mellényzsebébe nyúlt, elővett egy pakli cigarettát, majd Békafi felé nyújtotta. - Vegyél! - szólt ellentmondást nem tűrő hangon. Békànk erősen illuminált állapotban a pakli felé nyúlt és tántorogva eleget tett a felszólításnak, majd kivett egy szálat a felé nyújtott pakliból. Hirtelen ott termett a semmiből egy nyurga fickó aki azonnal tüzet is kínált neki. Békánk beilleszkedési vágyának eleget téve nagyot szippantott a füstölgő csőből, de kétéltű tüdeje abban a pillanatban akkorára fúvódott mint valamiféle hatalmas léggömb, ő pedig azzal a lendülettel elvágódott a kocsma nyirkos kövén,  arca elsápadt, bőre elkékült, hosszú nyelve pedig oldalra fittyent.

Megijedtek ám a heccelő legények, hogy mit is tettek, és ez a városba tévedt furcsa, de jószándékú idegen miattuk leheli ki a lelkét. Rögvest a vállukra vetették a nyurga ifjút és szaladtak vele a királyi kórházba, ahol friss oxigént kapott, kipihenhette magát és szerencsére hamar magához is tért. A feje viszont iszonyatosan fájt, végtagjai és csontjai sajogtak, a gyomra forgott az átitalozott este után, és összességében nagyon pocsékul érezte magát. Miközben ott ült a kórházban, hamar rájött, hogy a verőlegények valójàban nem is a barátai, elhatározta, hogy eztán csak vizet iszik, soha rà nem gyújt, és annyira már nem is kívánt embernek lenni. Ezek után már nagyon vágyott vissza a kis kerek tóba, de nem volt mit tenni, a varázslatot nem tudta visszafordítani. Amint ágyának szélén ülve ezen gondolkodott, egy kedves kis ápolónő macskajajra való főzetet készített neki. Közben beszédbe elegyedtek és a kedves kis nővér elmesélte, hogy a király nagyon bánatos amiért elvesztette egyetlen leányát. Már erdőt-mezőt tűvé tettek, fűt-fát átkutattak utána de úgy eltűnt a lovával együtt mint szürke szamár a ködben. Ezért aztán a király megfogadta, hogy annak adja lánya kezét és fele királyságát aki előkeríti őt, akár a föld alól is. Felcsillant hősünk szeme mert eszébe jutott a tóban hagyott királylány. Felpattant hát Fekete Villámra és szélsebesen vágtatni kezdett a kis kerek erdő kis kerek tavának nagy kerek köve felé annak reményében, hogy még ott találja a faképnél hagyott királylányt és visszajuttathatja a palotájába ahol már várják, és elnyerheti a kezét. 

Szerencsére még ott találta az elvarázsolt királylányt, bocsánatot kért tőle, örömében összevissza csókolgatta, mire ő újra emberré változott.

Megörült hát a király, hogy előkerült egyetlen leánya, majd ígéretéhez híven megtartották a hetedhét országra szóló lakodalmat ahol Békafi örömében nagyokat szökkent a levegőbe, összecsapva hatalmas békatalpait, nyelvével legyeket fogdosott azzal szórakoztatva a násznépet. Szigorúan csak vizet ivott, soha rá nem gyújtott, a királylány pedig örült, hogy vőlegénye egy nem hétköznapi, de ugyanakkor káros szenvedélyektől mentes ember, aki különleges, és olyat tud tenni amit más nem. így boldogan éltek amíg meg nem haltak.