Kép forrása: AI
A bús őz.
Őszi szél tépi a fákat
vitorláznak madarak.
Lombjuk vesztett rőt fák alatt
keresgélnek a vadak.
Béke honol az erdőben,
senkinek sincs fegyvere.
Nincs most veszély, nyugalom van,
legvadabb a gesztenye.
Nagy diófa, erdő szélén,
nézeget egy bús őzet.
Úgy döntött, hogy segít neki
megrázza magát csöppet.
Halkan zörren lent az avar
lehulló diók alatt.
Éhező bús őzikének
ez lesz a legjobb falat.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
Vándorolnak a kis fecskék, nagyon fáradtak őkelmék. Repüléstől elfáradva vágytak hát egy jó kis padra. Ahol kicsit pihenhetnek, aztán újra útra kelnek. Ám, amerre ők csak néznek nincs vége tenger v...
Elolvasom
Vannak tárgyak, melyek kopásállónak tűnnek, de az idő, vagy valami hirtelen ráhatás tudtunkra adja, hogy ez korántsem így van. Akármilyen hihetetlen, de ilyen a tűzifa is. Mindjárt ki is fejtem, mi...
Elolvasom
Zöld rét füvén vizet iszik egy magányos kancsiga. Úgy hívják a kicsi csigát, hogy Kancsiga Karcsika. Furcsa nevét örökölte nem maga választotta. Ehhez a bosszantó névhez nem kellett nagy agytorna. ...
Elolvasom
Ezt a verset írta: Erdős Sándor Meseíró, író, költő
Erdős Sándor vagyok 1972-ben születtem Mosonmagyaróváron. Tanulmányaimat Budapesten folytattam, mint vegyész és tíz évig a fővárosban éltem, mielőtt szülővárosomba visszahívott a szívem. Nős vagyok 2 fiú és 2 lány édesapja, akik már kirepültek a családi fészekből és önálló életet élnek. Három unokával is megajándékoztak az elmúlt években. Az irodalom szeretete a családomból hozott örökség és nagyon fonto...