Barion Pixel

A csodák földjén


http://mocorgohaz.hu/

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy álomszép békés vidék a csodák földje, melynek neve Magyarország.

Középmagas, lenyűgöző, csipkés hegyek emelkedtek ki a földből és nyújtózkodtak fel itt- ott az ég felé. - Ó, de szépek vagytok fellegek, úgy vágyom arra, hogy megérintselek! – nyújtózkodtak olyan magasra, amennyire csak tudtak. -  Milyen derűsek vagytok napsugarak, hogy csillogtok- villogtok kék vizű folyók, békés, csobogó patakok!  - mondta áhítattal az épp hazatérő gólya. -  Mily boldogan élhetik életüket benne a vízi állatok és a növények – gondolta a fecske. - Nézzétek, hogy milyen gazdag ez az ország meleg vizű tavakban, gyógyvizekben, termékeny mezőkben, szántókban, és termőföldekben. – beszélgettek egymással a hazatérő vadludak.

A Kárpát- medence ölelte, vigyázta ezt a földet. Nem véletlenül. Megannyi kincs rejtőzött itt is- ott is. Nemzeti parkokban őrizték a sok természeti kincset. Láttatok már barlangot? Képzeljétek el, hogy amikor ott jártam, tátott szájjal néztem sorra a lenyűgöző, változatos forma- és színvilágú cseppköveket. Tudjátok, hogy keletkezett? Úgy, hogy a csapadékvíz a mészkő repedésein leszivárgott és a kioldódott mész a barlang tetejéről lecsöpögött. Így kezdett építkezni a cseppkő. Még ha láttátok volna a hangversenytermét, melynek a hangzása egészen fantasztikus. Egyszer csak a néma csöndben meghallottam valamit. – De megéheztem! Megyek, keresek magamnak valami apróbb pókot a barlang falán. Ó, már meg is találtam! Megeszem. Ez finom volt! – simogatta meg megduzzadt pocakját Barlangi Keresztes. – Keresek még. – így is tett. Talált még vagy hat apróbb pókot, mind befalta. – Jóllaktam. – állapította meg magában. Ekkor meglátott valakit. – Szervusz, Denevér! Felébredtél? – Igen, felébredtem. Jót aludtam. Eszek valamit, aztán a bejárathoz húzódom. Olyan gyönyörű ez a barlang, nyugodt, és csöndes. Jó, hogy rátaláltam.  – Nem hallgattam tovább a beszélgetésüket, mert mennem kellett tovább, sok szépség várt rám.

Egyszer csak megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Az ország falvai csöndesek voltak, bájosak. Ablakokban muskátlik, a járdákon kövérkék virultak.  A nádtetőn, a kéményen gólyák kelepeltek, az eresz alatt fecskék ficseregtek gondtalan a fészkükben. A vidéki élet varázslatos volt. A fiatalok reggelente a mezőkön jártak, hogy szépséges növényeket gyűjtsenek, a horgászok pedig a folyók és tavak partján fogták a halakat, közben beszélgettek velük. Az állatok a mezőkön legelésztek, és a madarak dalai vidámságot hoztak az emberek szívébe. Még daloltak is munka közben. Az utcákon sétáló emberek vidám mosollyal üdvözölték egymást, és szívesen osztották meg egymással gondjaikat, bajaikat és az örömeiket. Mindenkit ismertek.

Ezzel ellentétben a nyüzsgő városok tele voltak élettel, különleges épületekkel, melyeknek történelme és szépsége büszkeséggel töltött el mindenkit. A természet és a történelem tiszteletben tartása mindig is fontos volt az itt élők számára. A számos múzeum, kastély és színház sok- sok látogatót vonzott. Ilyenkor a legszebb ruhájukat öltötték fel magukra.

A vezetők bölcsen irányították az országot, és segítették az embereket, hogy boldog és sikeres életet éljenek. Az emberek szorgalmasan dolgoztak, és tették a dolgukat, hogy fenntartsák az ország szépségét és gazdagságát. Az emberek szívében ott élt a hazafiság, az egymás iránti tisztelet. Boldogság és elégedettség lakozott bennük, hiszen tudták, hogy Magyarország egy olyan hely, melyre érdemes büszkének lenni.

Munka után és hétvégeken a pihenésre vágyók kimentek a kertjükbe kertészkedni, voltak, akik piknikeztek a parkokban, vagy sétáltak a meseszép, madárdalos erdőkben.  

A természetvédő csoportok ahol szükséges volt fákat, virágokat ültettek. Mindenki magáénak érezte a felelősséget a környezetük megóvása iránt. Társadalmi tudatosságuk abban is rejlett, hogy, minél kisebb környezeti terhelést okozzanak.

Ezen az álomszép, békés vidéken, a csodák földjén az emberek hittek magukban és abban, hogy az apróbb akadályok ellenére is szeressék és védjék hazájukat.

 

 

 

Gani Zsuzsa, hobbi meseíró, történetíró, versíró

PRÉMIUM Gani Zsuzsa Prémium tag

Nyolc éve kezdtem verseket, meséket, történeteket írni, melyek főként a természetről, illetve hagyományőrzésről szólnak. Hiszen ismernünk kell a múltunkat és ezt a felmérhetetlen jelentőségű hagyatékot tovább is kell adnunk a jövő nemzedékének. Meséimen, verseimen, történeteimen keresztül szeretném segíteni a környezettudatos magatartás kialakítását, természet megszerettetését, megóvását, ezenfelül ékes magyar szavain...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Tóth Lászlóné Rita

2024-05-24 16:02

Kedves Zsuzsa! Nagyon szép hazafias mesét írtál. Öröm volt olvasni. Szeretettel: Rita

Gani Zsuzsa Gani Zsuzsa prémium tag

2024-05-24 17:09

Kedves Rita! Köszönöm szépen dicsérő szavaid. Szeretettel: Zsuzsa