Hóri, a hógolyó

Hóri, a hógolyó.

Mesélő: Onodi Éva

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iciri piciri hógolyó, Hóri. Hórit egy iciri piciri kisfiú gyúrta egy hideg téli napon. A tapadó havat összenyomta és addig formálta, amíg egy kis gömb lett belőle. Képzeljétek el, hogy ez az iciri piciri hógolyó szórakoztató és egyedi volt. Hogy miért? Hát azt mindjárt elmesélem.

Alighogy elkészült a hógolyó, hirtelen két aprócska, kék színű szeme lett, amivel rámosolygott a kisfiúra. Aztán piszén pisze orrocskája, amivel egyszer csak nagyot tüsszentett. – Egészségedre! – mondta a kisfiú meglepetten. Aztán egy mosolygós szája. – Köszönöm. – felelte. – Hát te beszélni is tudsz? – hüledezett a kisfiú. – Igen! – kacagott a hógolyó. Hát ezért mondtam, hogy ez az iciri piciri hógolyó szórakoztató és egyedi lett. Sőt ezért kapott nevet is a kisfiútól.

Szóval az iciri piciri Hórit nagy becsben tartotta a kisfiú. Vigyázott rá, mint a szeme fényére. Távol tartotta a kályhától, a napsütéstől. Tudjátok, hogy miért? Azért, mert a melegtől elolvadt volna és víz lett volna belőle.

Ám az egyik napon képzeljétek el, hogy az iciri piciri Hóri elveszett.  A kisfiú sírt- rítt keservesen. Kereste- kutatta, de sehol sem találta.

Tudjátok, hogy mi történt? Elmesélem. Az iciri piciri Hóri megunta, hogy mindig csak a játékszoba leghűvösebb sarkában, a legalsó jártékpolcon volt. Ráadásul a kisfiú sem játszott vele éjjel- nappal. Sokat unatkozott. Ezért úgy határozott, hogy világgá megy. Így is tett. Éjszaka, amikor a kisfiú aludt, legurult a legalsó polcról. Kigurult az ajtón. Gurult, gurult végig a folyosón. Aztán a kutyaajtón át kigurult a lépcsőig. Azon gurult, gurult lefele. Kigurult a kertbe. Ott meglátta a kerek Holdat. – Szervusz! Te is hógolyó vagy? – Nem, én a Hold vagyok. Éjszaka világítok az égen. – Egyedül vagy? – Igen.- Nem unatkozol? – Nem.- Miért nem? – Gyönyörködöm a csillagokban. Kísérem a Földet, a kék bolygót.- Hogyhogy? Ezt nem értem.  Keringek a Föld körül. Mindig az arcommal figyellek benneteket. Sose fordítok hátat. - Az iciri piciri Hóri eltűnődött a Hold szavain. Elköszönt és gurult, gurult tovább. Egyszer csak szembe találkozott a vadászgörénnyel. – Jé, egy hógolyó!- örült meg neki. Odament hozzá és pofozgatni kezdte jobbról és balról, aztán meg gurigázott vele. Az iciri piciri Hóri a meglepetéstől egy ideig meg se tudott szólalni. Aztán egyszer csak mégis megszólalt: - Ki vagy te és miért paskolgatsz, miért piszkálsz? – Most meg a vadászgörény lepődött meg. – Jé, egy beszélő hógolyó! Ki látott még ilyet? - Iciri piciri Hóri vagyok. – mutatkozott be. – Még neved is van? Valaki ugyancsak nagy becsben tarthatott.- Vadászgörény vagyok, éjjel vadászom. Szeretek játszani, ezért is örültem meg neked, mert a hógolyóval játszani szoktak. Igen, jól hallottad. Legfőképpen dobálni. – Dobálni? – Jaj, szegény fejemnek! El ne dobj! Ha eldobsz, megfájdul a fejem. – Ne félj, nem foglak eldobni! Azért nem, mert szórakoztató és egyedi vagy. – kacagta el magát. – Huh, megkönnyebbültem.- gondolta magában az iciri piciri Hóri. – Nem unatkozol egyedül? – Dehogyis! Szeretek vadászni, eleséget gyűjtögetni, azzal elfoglalom magam. - Az iciri piciri Hóri eltűnődött a vadászgörény szavain. Elköszönt és gurult, gurult tovább. Egyszer csak szembe találkozott a bagollyal– nini, két hógolyó! De nem fehér, hanem fekete.  Szervusz! - Hú-hú-hú, hú- hú-hú – felelte.-  Bagoly vagyok. – Nem is hógolyó? – suttogta szomorúan. – Nem, bagoly vagyok! – Hallottad, amit mondtam? Pedig, nagyon, de nagyon halkan mondtam- ámult el az iciri piciri Hóri. – Igen. Tudod, kiválóan hallok, sőt kitűnően látok a sötétben. Még a legkisebb rovart is észreveszem. – Komolyan? – Komolyan. – Nem unatkozol? – Nem. Éjjel a zsákmányt lesem és vadászok, nappal pedig alszom. - Az iciri piciri Hóri eltűnődött a bagoly szavain. Elköszönt és gurult, gurult tovább. – Hm, azt hiszem, hogy nekem is ki kell találnom valamit, hogy elfoglaljam magam, ha éppen nem játszik velem a kisfiú. Nem volt jó ötlet, hogy megbántódtam ezen és világgá mentem. Közben ébredt a hajnal, bíborszínben kélt a reggel. – Az iciri piciri Hóri úgy döntött, hogy hazamegy. Így is tett. Mire a kisfiú felébredt, ott ücsörgött a játékszoba leghűvösebb sarkában, a legalsó jártékpolcon. Két aprócska, kék színű szemével rámosolygott a kisfiúra. Aztán piszén pisze orrával- biztosan az éjszakai fagyos levegőtől,- nagyot tüsszentett. – Egészségedre! – mondta a kisfiú meglepetten. Aztán mosolygós szájával – köszönöm! – felelte. Nagyon megörült a kisfiú Hórinak. – Visszajöttél hozzám? – Igen, vissza. – Soha többé nem fogsz itt hagyni? – Soha többé. Mindig itt leszek veled, egészen addig, amíg el nem olvadok. – válaszolta Hóri.

Így volt, mese volt. Ha nem hiszed, járj utána!