Zotya vörösfarkú boát kap

Zotya vörösfarkú boát kap.

Mesélő: Gani Zsuzsa

Zotya mesélte, hogy amikor az apukájával egy állatkereskedés előtt sétáltak, érdeklődve nézegették a hüllőket.

Egyszer csak megkérdezte: - De jó lenne egy ilyen kígyó! Apa, megveszed? - Hm...hadd gondolkodjam egy kicsit. Egy állat tartása nagy felelősséggel jár. Fogod gondozni? Takarítani?

-Igen, fogom!

-  Nem kell majd noszogatni?

- Nem! -

Rendben, megveszem! – mondta édesapja. Így is történt. Vettek mellé egy robosztus terráriumot, talajfűtőt, termosztátot, világítást, hozzá natúr virágföldet tőzeggel keverve, egy gigászi vizestálat, amiben fürödhet, egy búvóládát, egy hosszú, vaskos faágat, egeret, pockot és patkányt ennivalónak, vizestálat, mindenféle vitamint.

Ja és persze a legfontosabb, hogy a tartásához az engedélyt is meg kellett szereznie. Mikor édesapja kifizette, a fejéhez kapott: - Elment vele majdnem az egész fizetésem! Zotya, ugye nem felejted el, hogy mit ígértél? Hogy gondoskodsz majd Vöröskéről? Takarítod is majd rendszeresen? - Ó, hát persze!- felelte nagy hangon. Aztán ha megnő, pároztatjuk és lesz még több kígyónk is. – folytatta Zotya. Miután hazavitték, az anyukája meglátta, halottsápadt lett. Bizony nem lelkesedett érte valami nagyon, de Zotyát és az apukáját ez egy cseppet se zavarta. Nagyon boldogok voltak az icipici kígyójukkal. 

Telt az idő, múlt az idő  Vöröske három éves lett. Hatalmasra nőtt. Egyre nagyobb terhet jelentett a családnak. Gondoskodni róla, takarítani, tisztítani, örökös vita forrása volt, hogy kire háruljon, nem beszélve az anyagiakról. Nagyon drága volt a fenntartása. Majdnem ugyanaz az eset történt, mint Pötyivel, a papagájjal, vagy talán Palkó pincsijével. Viszont mégsem egészen ugyanaz.

Egyik nap, amikor valahogy kiszökött, szorításával megfojtott egy éppen erre kószáló mezei nyulat. Nem tudják, hogy ez hogyan történhetett. Viszont ekkor végérvényesen döntött a család. - Hidd el, jobb lesz neki így! Nagyon megnőtt, sokkal nagyobb helyre van szüksége, mint amit mi biztosítani tudunk neki. Ráadásul rengeteget eszik, rámenne a fizetésünk. Arra már nem is merek gondolni, hogy mi lenne, ha szaporodna! Nem beszélve arról, hogy nagyobb baj is történhetett volna, amikor megszökött. Nem is értem, hogy hogyan történhetett. - mondta az édesapa.

- Azzal telefonon tárcsázta a vadállatbefogó illetékest, aki a terráriummal együtt elszállította Vöröskét. Még  néhány könnycsepp is kibuggyant Zotya szeméből.

- Köszönöm, hogy engem hívtak! Ugyanis, nem is olyan régen egy ehhez hasonló kígyót engedett valaki szabadon, itt a közelben. Egy gyanútlan járókelő talált rá az utcán, egy hajnalon. Egy másikat már holtan találtak meg. Ilyenkor már az állatvédők, azaz mi se tehetünk semmit. Nagyon szomorú, hogy ennyi a felelőtlen ember!

Azzal elbúcsúzott. Zotyáék még sokáig néztek az egyre jobban távolodó autó után.