A csokoládé bolt

A csokoládé bolt.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy macskaköves utcán, egy csokoládé bolt. Egy nagy ablaka volt, s egy lépcsőn lehetett lejutni, egy cipészműhelynél nem nagyobb boltba. De amilyen kicsi volt a bolt, annál szebb volt a belseje és a kirakata. A kirakatban most, őszi levelek, gesztenye, és emeletes tálakon, mindenféle bonbon díszelgett. Szerencsére, a közelben volt egy iskola is. Igy jöttek mentek a diákok a boltban. A boltos, akit Mártonnak hívtak, sokszor hallotta a gyerekeket beszélgetni. De nagyon elkeseredett azon, hogy milyen pongyolán beszélnek. Full tele van, telis tele van helyett, lenyomott nyolc órát, ahelyett, hogy ledogozott nyolc órát, tolja magát valamivel, ahelyett, hogy szed valamit, és így tovább. Ezek a kifejezések ütötték meg a fülét. Márpedig ha pongyola a beszéd, akkor pongyolák a gondolatok is. Vélte a csoki boltos. Így készített egy nagy üveggömböt, sok - sok kis papírgalacsinnal a belsejében. Magyar szavak voltak benne. A nyelvújítóknak hála, mindenre van szavunk. Ma már magyarul tanulhatunk fizikát, kémiát, és botanikát is. így lett a Peóniából kankalin, a majorescóból örökös, és a famíliából család. Aki vásárolt és utána húzott egy szót az üveggömbből, és tudta a választ, kapott egy ajándék bonbont. A gyerekek hamar felfigyeltek az üveggömbre, és szívesen húztak belőle. Az első szó, a barkóca volt. A három gyerek egyikének az apukája kertészmérnök volt, így tudta, hogy a barkóca, az a barkócaberkenye, egy lombhullató növény faj. Másnap ismét eljött a három gyerek. A vásárlás után, megint húztak. A második szó, a zsarátnok volt. Ezt már nem tudták, így nem járt érte az ajándék bonbon. A szó galacsin pedig visszakerült az üveg gömbe. Az ajándék bonbonokat Márton maga készítette. Sok könyve volt a csokoládéról. Csinált csokoládé golyókat zabpehelyből, aszalt meggyből, néha mákba forgatta őket, másszor borsmenta őrleménybe. S egy fémdobozban tartotta őket. Voltak papírba csomagoltak és voltak meztelenek is, azonnali fogyasztásra. A gyerekek szerették ezeket a bonbonokat, mert egy darab, nem került nagyon sokba. A bonbonok fogytak, a gyerekek pedig húzták a szavakat. Már felkészülten jöttek, mert utána néztek a zsarátnok szónak, és tudták, hogy csóvát jelent. Márton célja, pedig ez is volt, a széles szókincs megteremtése, mely segíti a kifejezést és probléma megoldást. A gyerekek húztak, de megint nem jártak sikerrel, mert most a rianás szót húzták. A szó, visszakerült a nagy üveggömbbe. Közeledett Márton nap. A boltos készített egy tortát. Kerek volt, csokoládéval bevonva. Belül gesztenyemassza volt beletöltve, a tetején és oldalán pedig barna, fekete, bézs, nugát és homokszínű gombák díszelegtek, marcipánból megmintázva. A gyerekek aznap is betértek. De aznap nem bonbont, hanem tortaszeletet lehetett nyerni. S Márton, mivel ünnepelt, nem kötötte vásárláshoz a szó húzást. Így megint választottak egy galacsint a gyerekek. A pörk szót húzták. Lekonyult a szájuk. De az egyik kis fiú környékbeli városkából járt be az iskolába. Ők minden télen vágnak disznót, amit megperzselnek, s ha már perzselik, az megpörkölődik.

- Igen, igen!- lelkesedett Márton. Tehát ha pörkölünk, az főnévként micsoda?

- Pörk!- vágták rá a gyerekek.

- Vagyis?- kérdezett Márton.

- Seb.

- Igen. Helyeselt a csoki boltos, így előhozta gombás tortáját. A torta szép volt, mint az őszi erdő. Színes, mint az avar.

- Na, milyen gomba fajták vannak a tortán?- kérdezte Márton.

A gyerekek gondolkodóba estek, már megint egy kérdés, gondolták.

-Csak vicceltem!- szólt a boltos. - Kezdjük meg! S kövér szeleteket vágott az ott lévő gyerekeknek. Közeledtek az ünnepek. S Márton új kirakatot talált ki. Betlehemet készített, mézeskalácsból. Máriát, Józsefet, Jézuskát, egy tehenet, és a három királyokat formázta meg, s miután kisült, tojáshabbal megrajzolta őket. Estefelé, mikor már sötétedett, egy két mécsest is meggyújtott a jászol mellett. A kirakat olyan szép volt, hogy minden gyerek bevonszolta a szüleit a boltba. S a turisták is betértek. Márton karácsonyfadíszeket is beszerzett, melyek csokoládéból készültek. Télapó csomagokat is készített, melybe saját készítésű bonbonokat és pralinékat is tett. A gyerekek szerettek a boltban időzni, így Márton beszerzett egy kiszuperált kis asztalt, és egy padot, melyre pokrócot terített. A gyerekek ott megpihentek. Márton pedig kipróbálhatta forró csokoládékészítő képességét. Készített mentás, habos, enyhén csípős, vagy gyömbéres forró csokoládét. A falon lógott egy fából faragott kívánságláda. Mely a karácsonyi kívánságokat gyűjtötte. Az asztal körül csal rendesen lehetett beszélni, és nem lehetett a telefont elővenni. A gyerekeknek ez pompás kikapcsolódás volt, egy nehéz iskolai nap után. A karácsonyi kívánságokat csak szép kézírással lehetett kitölteni, és meg kellett hozzá adni a nevet és a címet is. Márton karácsony közeledtével, kiürítette a ládát, és végig olvasgatta a kéréseket. Volt közöttük mindenféle. Játék, telefon, cipő, és egy kutya is szerepelt a kívánság listán. Márton elküldte a kívánságokat a szülőknek. A boltban eközben tovább folyt a szóhúzás. A gyerekek így megtanulták, hogy mi a tollcséve, vagy a buga. Ha az asztalnál ültek és forró csokit ittak, Márton megkérdezte, hogy mi a tollcséve, minden gyerek tudta, hogy tollgerinc. A gyerekek a boltban úgy beszéltek, ahogyan az irodalom tanárnő az órán megkövetelte tőlük. Márton nagyon boldog volt! S már újabb irodalmi rejtvényeken törte a fejét. A két ünnep között, a kis csoki boltban összegyűltek a gyerekek. S mindenki visongva mesélte, hogy Jézuska kitalálta, hogy ki mit szeretne karácsonyra, és érdemes volt bedobni a kívánságokat a dobozba. Csak az egyik kisfiú, Karcsika szomorkodott. Mert nem kapta meg a vágyott kutyát, ugyanis, lakásban laktak. A barátjának volt kutyája, és ő is szeretett volna egy gyönyörű szőrmókót. Pedig még azt is megígérte, hogy javít a matek osztályzatán. De az anyukája, hajthatatlan volt. Márton nagyon megsajnálta a kis Karcsikát. Sokat gondolkodott, hogyan segíthetne. Néhány napig eltartott, míg bevillant az isteni szikra. A bolt fölötti lakásban élt egy idős hölgy. Akinek volt egy vizslája. De egyre nehezebben tudta elvinni sétálni Benőt, a vizslát. Márton felment hát az idős hölgyhöz, Tereza nénihez, és elmondta, Karcsika szíve vágyát. Elmesélte azt is, hogy Karcsika jó gyerek és jó tanuló. Tereza néni régóta ismerte Mártont, és szerette a csoki forgácsos trüffelét, így megbízott Márton ítéletében. Márton Karcsi anyukáját is felkereste, hogy megbeszélje vele is a tervét. Karcsi anyukája úgy egyezett bele, hogy a kutya sétáltatás nem mehet a tanulás rovására. Mikor újból találkozott Karcsival, mondta a fiúnak, hogy van egy meglepetése. Felbaktattak Tereza nénihez, aki beengedte őket, majd teával kínálta őket. Karcsi nagyon boldog volt, hogy minden nap elviheti Benőt sétálni! Márton finom bonbonokat készített Tereza néninek, ezúttal nemcsak trüffel ízűt, hanem tojáshabos pekándiós bonbont is hozott. Az első úton elkísérte Márton Karcsikát és Benőt. Benő igazi vadászkutya módjára, mindent megszagolt, a feje mindig a földön poroszkált. Benő nagyon szeretett Karcsival menni, mert érezte a kisfiú örömét. Márton pedig, ha tehette, egyre többször elkísérte őket sétáikon. Karcsi mesélt az iskoláról, Márton pedig a csokoládé történetéről. S Benő nagyokat szippantott a mindig illatokkal terhes levegőből.