Fővárosi nagycirkusz a tanyán

Fővárosi nagycirkusz a tanyán.

Egyszer volt, hol nem volt, Görbicfalvától egy nagy kőhajításnyira, volt egy kis tanya. Ezen a tanyán lakott Váradi Ferenc, nyugalmazott nyelvtanár. Az angol és német nyelv tökéletes mestere volt, az étkezője falán, a diákjai felsőfokú nyelvvizsgái lógtak, amiket a diákjai, az ő segítségével szereztek meg. A diákok később sem felejtkeztek el róla. Volt, aki külföldön telepedett le, és volt, aki a szomszéd faluban. De közös volt bennük, hogy rendszeresen meglátogatták a tanár urat, és sosem jöttek üres kézzel. Valaki könyvet hozott ajándékba, más egy szál kolbászt. A szőlő lugas alatti asztalon, a falubeliek is sokszor hagytak ott körtét, almát, fügét. A szomszéd tanya tulajdonos pedig, nyáron, gyönyörű, kövér dinnyékkel kedveskedett a tanár úrnak.

A tanár úr nagyon szeretett a szőlő lugasa alatt üldögélni, tavasztól, egészen novemberig, amíg az időjárás engedte. Egy szép, madárfüttyös tavaszi napon, megjelent nála, Pelle Kornél, aki vadász volt. A tanár úrnál hagyott öt kicsi elárvult szarkafiókát, és megkérte, hogy nevelje fel őket. Váradi tanár úr bebiciklizett a faluba, és borjú indító tápot vásárolt.  Fecskendőbe töltve elkezdte a fiókákat táplálni vele. Mikor Pelle Kornél két hét múlva meglátogatta a tanár urat, megdöbbent, hogy a kis fiókák mekkorára nőttek.

- Tegyél nekik ki egy lavór vizet!- mondta Pelle Kornél.

-S azt minek?- kérdezte Váradi tanár úr.

- Majd meglátod. – válaszolta Pelle Kornél.

A tanár úr megtette, amit Kornél kért. A kis fiókák, nem sokat tétováztak, hamar felfedezték a vizet, és nagy pancsolásba fogtak. A tanár úrnak, vigyáznia kellet, hogy ne hagyjon kint semmit az asztalon, mert rögtön lába kelt. Lehetett az szemüveg, vagy kulcs, azonnal elcsenték a fiókák. Sokszor kergetőztek a fiókák a macskával, sőt még a tacskóval is. Egy nap Váradi tanár urat meglátogatta Seres Ferenc jó barátja, aki Görbicfalván volt állatorvos. Néha csak úgy megállt a tanya mellett a bejárón, tavasszal, kiszállt a kocsijából és szagolgatta a gyümölcsfa virágok bódító illatát. De ezúttal be is tért a kis tanyára. Váradi tanár úr leültette magával szemben a szőlő lugas alá, és beszélgettek. A macska is az asztal mellett ült. Egyszer csak arra lett Seres Ferenc figyelmes, hogy az egyik kis szarka, a macska füle mellől, egy kullancsot szed ki. S ekkor így szólt Seres Ferenc.

-Tudod Ferikém, én negyven éve vagyok állatorvos, de ilyet még nem láttam!

-Igen, itt a tanyán béke honol és szeretet. –válaszolta a tanár úr. - Oh ha látnád, hogy mit művelnek itt egész nap a tanyán! A fővárosi nagycirkusz, semmi, hozzájuk képest. - folytatta a tanár úr.

A beszélgetés után, az állatorvos elbúcsúzott. Amikor már kicsit nagyobbak voltak a szarkák, mindig követték Várdai tanár urat. Hol a vállán, hol a fején ültek. Történt egyszer, hogy a tanár úr, a kukoricáját kapálta. Megállt egy autó, és kiszállt belőle egy pár. Méhészek voltak. Megszólították.

- Meg tudná mondani nekünk, hogy merre van a Tóth tanya?- kérdezték a méhészek a tanár urat. A méhészek ott szerettek volna kicsit megtelepedni a kaptárral.

- Hát persze. – válaszolta a tanár úr, és elmagyarázta nekik az utat.

-S mi az ott a fején?- kérdezték.

A tanár úr fején egy kis szarka csücsült.

- Egy szarka. - válaszolt a tanár úr.

- De miért van ott? Hogy került oda?- faggatták tovább a méhészek.

- Odanőtt. - válaszolta a tanár úr.

A méhészek elbámultak, majd szélsebesen elvágtattak az autójukkal. Gondolták, hogy jobb lesz innen távozni, minél messzebb lenni ettől a fura figurától. A tanár úr, pedig jót nevetett magában. Egy másik alkalommal, a tanár úrnak, elfogyott a kenyere. Fogta magát és biciklire pattant. De nem jutott túl messzire. A sok kicsi szarka, mind csatlakozott hozzá. Valamelyik a vállán ült, valamelyik a fején. A tanár úr egy szarka koszorúval a fején közlekedett. Egy szemben jövő autó sofőrje, úgy megbámulta a szokatlan jelenetet, hogy majdnem leszaladta az útról a kocsijával. Mit volt mit tenni, Váradi tanár úr, lemondott a kenyér vásárlásról, és haza fordult. S megkérte egy ismerősét, hogy hozzon neki kenyeret.

 A kicsi szarkák szépen cseperedtek. S úgy hat hét múlva, leültek a lugas melletti faágra, és egymás után, leszálltak a tanár úr fejére, és meglibbentették a szárnyukat, megsimogatták Váradi tanár úr ősz fejét. A tanár úr tudta, hogy a kicsi szarkák búcsúznak tőle. Mikor mindenki elköszönt, elrepültek. A következő tavasszal, az egyik szarka, meglátogatta a tanár urat, rászállt a fejére, és szárnyával megsimogatta őt. Még egyszer látni szerette volna azt az embert, aki felnevelte, táplálta, huncutságait eltűrte, és szerette.

A mese megtörtént eseményeket dolgozott fel.