A decemberi rózsa

A decemberi rózsa.

Volt egyszer, hol nem volt a Dunán innen, a főváros X. kerületében egy alma alakú  kertecske. Nem volt nagy kiterjedése, de annál szebb volt.  Egy kislány gondozta és mindig teleültette virágokkal. Minden tavasszal kivirágoztak kedvencei: a tulipánok, jácintok, nárciszok, nyáron a rózsák és ősszel a krizantémok, dáliák. El is nevezték  a kislányt Almának, mivel odaszántan művelte és  rajongott  kertjéért.

 A kőbányai bábszínház épülete szemben állt az Alma kertjével. Egyik nap Böbe, miközben türelmetlenül várta a kis vendégeket, az ablakban nézelődött. December volt, pihe–puha hótakaró borította a tájat. Laca is a színpadon volt, rendezgette  könyvespolcon levő könyveket.

- Böbe ! Segítenél kérlek! Mindjárt jönnek a vendégek és elkezdődik az előadás! – kiáltotta.

De Böbének a figyelmét valami elvonta. Télen, Alma kicsiny oázisa pihentető álmát aludta, ám a hófehér takaró fölött egy szál, vörös rózsa didergett.

-             Jajj, úgy fázom! Hol vagy kedves napocska? Jajj, azt hiszem végem van!- suttogta dideregve a vörös ritkaság, imbolyogva a hideg, téli szélben.           
Böbe észrevette, hogy apró jégkristályok kezdik beborítani a rózsaszálat. Jájájj!- kiáltott fel. – Segítenünk kell, segítenünk kell neki!

-          Kinek Böbe tündér, kiről beszélsz? Nekem lenne szükségem segítségre és már nagyon kevés az időnk!

-          Ott, az Alma kertjében a Vöröskének! Oda kell mennem! – kiáltotta izgalommal telve Böbe.

   Laca kitekintett az ablakon és meglátott egy szál, fagyott rózsaszálat, amint ide-oda szédelgett. Almát         nem látta sehol.

-          Hűha! – kiáltotta, az is meglehet, hogy elkéstünk!

Böbét azonban nem lehetett visszatartani. Vállára terített egy palástot, kinyitotta az ablakot és a varázspálcájával elrepült Vöröskéhez. Megállt fölötte és egy forró könnycseppet hullatott a virágra. Majd a varázspálcáját megrázva, beborította sziporkázó felhővel.  És láss csodát! A jégréteg elolvadt, a Vöröske kinyitotta szemeit és rámosolygott Böbére:

-          Köszönöm szépen- rebegte. Azt hiszem, téli álmot láttam.

Böbe visszarepült a bábszínház előadó termébe, épp idejében. Ezentúl mindig megfigyelte, amint Alma mindennap szeretettel és örömmel simogatja a kertjében lakó, decemberi Vöröskét. Azóta is folyamatosan virágzik , télen-nyáron! Aki nem hiszi, járjon utána!