A fakanál aki titkot kavart

A fakanál aki titkot kavart.

A Fakanál, aki titkot kavart

Volt egyszer, nem is olyan messze innen, egy különös kis faluban, ahol a háztetők macskát nyávogtak visszhangként, és a postagalambok néha üzenet helyett papucsot vittek a csőrükben – ott élt egy teljesen átlagosnak tűnő… fakanál.

De ne tévesszen meg a külseje! Ez a fakanál nem volt sem öreg, sem új – de valami nagyon titokzatos rejtőzött benne. A neve is furcsa volt: Kázmér, a Kavargó. A konyhaszekrény legalsó fiókjában lakott, balra a kézzel faragott sajtvágótól, jobbra egy rekedt hangú diótörőtől.

Azt beszélték, hogy Kázmér éjszakánként kiszökik a fiókból, és belefőzi magát mások álmaiba.
– Mit kavarsz már megint, Kázmér? – kérdezte egyszer a fakanáltartóban lakó habverő, amikor a kanál hajnali háromkor tért vissza, liszttel a bajsza alatt.
– Titkokat, kedves dróthajú barátom. Titkokat… és egy kevéske mákot.

Ugyanis Kázmér különleges képességgel bírt: amit megkavart, az másképp sült el, mint ahogy kellett volna. Ha a szakács gombalevest főzött, és Kázmér volt a kézben – bizony, gombás palacsinta lett belőle. Ha valaki kakaót kevert vele, reggelre zongoralecke lett belőle. És senki se értette, hogyan.

Egy nap azonban a faluba érkezett egy híres, de kissé idegesítő séf, név szerint Gusztaff Öblend, aki mindent kimért grammra, másodpercre és decire.
– A rend az rend! Egy fakanál ne kavargasson össze-vissza! – kiáltotta.
És elzárta Kázmért egy befőttesüvegbe.

De amit Gusztaff nem tudott: Kázmér nevetni is tudott. És amikor egy fakanál nevet, abból baj lesz. Mármint... jófajta baj.

Az üveg elkezdett remegni, csilingelni, aztán hopp! – a konyhában megmozdult a fazék, a sótartó rappelni kezdett, és a borsszóró tangót járt a tojástálcával. A szakács csak nézett – mire feleszmélt, a cipője helyén két péksütemény volt, és a haja tésztává változott.

– Ez varázslat! – kiáltotta rémülten.
– Nem, csak egy kis… fantázia – felelte Kázmér, aki ekkor már egy új fiókban lakott, direkt a nevetős kanalak között.

Azóta a falu lakói csak óvatosan nyúlnak a fakanalakhoz. Soha nem tudhatják, hogy melyik az, amelyik csak kavar, és melyik az, amelyik álmot főz belőled.

És ha egyszer egy levesed olyan furcsán mosolyog rád a tányérból… talán, csak talán…
Kázmér járt arra.