A farkas vacsorája

A farkas vacsorája.

Ordas farkas erdő szélén figyelte a vadakat.
Arra gondolt, mily jól esne neki egy – két jó falat.
Mezőn ugrált tapsifüles, aki vidám, s fürge volt,
el is illant, mielőtt még farkas koma elrajtolt.
A fácánok is észrevették a leskelődő, éhes ordast.
 Menekültek, úgy repültek, majdnem elérték a Holdat.

Farkas koma gyomra korgott, csak a vacsorára gondolt.
Hogy jutok így élelemhez? Hogy küzdök majd éhesen?
Mit tegyek, hogy farkas gyomrom, élelemmel elteljen?
Töprengett, hogy mit tehetne, zsákmányt miként szerezhetne.
Addig törte ordas fejét, kitervelte ravasz cselét,
kitalálta farkas módra, hogy oldja meg a helyzetét.

Lombos nyírfa magas ágán, egy cinege fészek volt,
A fészekben lakályosan kék cinege pár lakott.
Nagy esemény történt náluk a kellemes fészekben,
tojásukból kis cinegék keltek ki a hetekben.
Nagy a ricsaj minden reggel, éhesek a kicsikék,
anyukájuk, apukájuk hordja a sok csemegét.

Kilesnek a fészekből a türelmetlen fiókák,
repülni már nagyon vágynak, várja őket a világ!
Sokat kell még gyakorolni, kissé még ügyetlenek,
bizony néha előfordul, hogy a földre leesnek.
A szüleik óvják őket, mondják sok az ellenség,
óvakodni éppoly fontos, mint a finom eleség!

Ám a fióka gondatlan, szeleburdi, szertelen,
hancúroznak a fészekben, ami nem veszélytelen.
Tudja ezt az éhes farkas, órák óta lesben áll, arra vár,
mikor pottyan a fa alá egy óvatlan kismadár.
A tavaszi napnyugtában nem is vár hiába,
kiesik a kis cinege, meg is sérül a szárnya.

Odasiet a nagy farkas, hogy zsákmánnyá tegye,
hazavigye, s otthonában végre megegye.
Ám, ahogy a madárhoz lép, megdöbbenve látja,
nem is fél a kis cinege, nagy a bátorsága.
Vigyél csak el, mondja halkan a bajba jutott fióka,
de a családomat ne bántsd, te ordas farkas koma!

Gondold végig, ha megeszel, nem is laksz jól énvelem,
ám soha többé nem hallhatod a csodás énekem!
Ha meghagyod az életem, és feljuttatsz a fára,
számíthatsz a kék cinegék örök hálájára!
Enni mást nem adhatunk, csak hernyót, pókot, lárvát,
de minden reggel hallhatod a cinegék szép dalát!

Nem leszel többé egyedül, mind itt leszünk veled,
minden reggel elcsipogjuk a kedvenc éneked!
Zsákmányt neked kell szerezned, amikor teheted,
mit meghagyunk lárvát, pókot, mind meg is eheted!
Így kérlelte a kis cinke a hatalmas ordast,
gyönyörűen énekelt, hisz farkas szívet olvaszt.

Nagy farkas a cinegétől úgy meg is hatódott,
nem ette meg vacsorára a cinege apródot.
Hiszen kapott ajándékot, ha nem is eledelt,
de szerzett egy jó barátot, egy tündöklő énekest.
Éhes maradt ordasunk, hisz zsákmányt nem szerzett,
vizet ivott vacsorára, s bekapott egy – két legyet!

Hol van már a gonosz farkas, ki zsákmányra vadászik?
Ha tó partján jársz, láthatod, hogy  farkával halászik!
A hal néma, nem könyörög a kis életéért,
s farkasunk sem hiányolja majd az énekéért.
Egy kérdésem azért végül mégiscsak adódna,
vajon mit tenne a farkas, ha a hal énekelni tudna?