Pille Panni és a levendulabál

Pille Panni és a levendulabál.

Az Árnyas tölgyerdő völgyében egy csodaszép tisztás bújt meg, ahol a napsugár vidáman csiklandozta az ágaskodó virágokat. ltt élt Pille Panni, a pillangó.

Panni nagyon kíváncsi lepke volt, aki szerette volna megfejteni a természet rejtett titkait. Minden reggel úgy ébredt, mintha az élet egy meglepetésekkel teli ajándékdoboz lenne, amit még soha, senki sem nyitott ki.

– Vajon ma milyen meglepetésre bukkanok? – gondolkodott, és szélesre tárta apró szárnyait.

Miközben ezen morfondírozott, arra lett figyelmes, hogy egy új, számára ismeretlen illat árad felé. Nem a pipacs, és nem is a százszorszép illata volt ez, hanem  valami egészen különleges, finom illat, ami kedvesen megcirógatta az orrát, és hívogatóan így suttogott:

– Kíváncsi vagy, kicsi Panni? Szállj felénk, már várunk!

Panni repülni kezdett, hiszen kíváncsisága nem hagyta nyugodni. Eddig azt hitte, ő már minden illatot ismer ezen a tisztáson. Izgalmában egyszer még el is tévedt reptében, de végül megérkezett egy hatalmas, lágyan ringó levendulamezőre, ahol a virágok úgy hajladoztak a lenge szélben, mintha éppen táncolni tanulnának.

Ám nemcsak a virágok! Ott röpködtek a lepkék, a méhek, sőt még egy fura, kócos dongó is, aki lágy zümmögésével kísérte a lepkék táncát. Panni érezte, hogy most olyan élményben lehet része, amilyet még sosem látott. Ez ám az igazi meglepetés!

– El sem hiszem... ez egy levendulabál! – suttogta Panni.

Megilletődve nézte, hogy a lepkék és a méhek mind kecsesen lebegtek a tavaszi szél lágyan ringatózó karjaiban. Ahogy elcsodálkozott, kicsit figyelmetlenné is vált, és túl közel szállva, apró lába beleakadt egy virágba, majd tompa puffanással landolt egy levendulán.
A virág óvatosan átölelte Pannit, hogy ne zuhanjon tovább, majd felnevetett.

– Először jársz itt, igaz?

– Igen – pirult el Panni. – De nagyon szeretnék… tanulni. Táncolni, illatozni, de senkit, igazán senkit sem szeretnék megzavarni.

A virág megsimogatta a szirmaival.
– Jó helyen jársz. Itt nem számít, ha ügyetlen vagy. Tudod a levendula olyan virág, aki mindenkit megnyugtat, még az izgulós lepkéket is.

Így hát Panni a levendulával maradt. Nem azért, mert nem volt más virág a tisztáson, hanem azért, mert vele olyan jól érezte magát. A többiek sem nevettek már rajta, amikor a szárnyával levert egy harmatcseppet. Inkább őt is táncolni hívták:

– Panni, kezdődik a délutáni tánc! Gyere, most te leszel a forgószél!

Így lett Pille Panni a levendulabál legvidámabb vendége. A bájos kis pillangó nagyon tudott örülni mindennek. Egy virágnak, egy új barátnak, az ízletes nektárnak éppúgy, mint a frissen érkező lágy szellőnek.

Amikor eljött a naplemente, és a virágok lehajtották illatos fejüket, Panni még egy utolsó kört repült a levendulák fölött. A szárnyai már nem akadtak össze, mozdulatai olyan könnyedek voltak, mint a nyári fuvallat.

– Köszönöm ezt a szép napot virágok – suttogta. – Olyan jó veletek lenni.
A levendulák csak ringatóztak halkan, mintha azt felelték volna:
– Mi is örülünk, hogy ide találtál.

A hold halvány fénye megcsillant a levendulabokrokon, és a kert csendje illatos paplanként omlott a fáradt kis lepkére, aki aznap éjjel szivárványszépet álmodott.

Azóta Panni minden este visszatér a levendulamezőre. Oda, ahol nemcsak az ízletes nektár várja, hanem a boldogság is, amit ha megfogni nem is lehet, ám repülni mégis érdemes benne.

Ha egyszer egy levendulás kertben járva látsz egy apró kedves lepkét, aki mintha táncolna a virágok között, lehet, hogy Pille Pannit látod épp. De ne köszönj neki túl hangosan, nehogy véletlen megijeszd!