A fazekasmester ajándéka

A fazekasmester ajándéka.

Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsinyke falu szélén, élt egy öreg fazekasmester, akit Kálmánnak hívtak. Műhelye tele volt szebbnél szebb tálakkal, kancsókkal, melyeket ő készített szorgalmasan nap mint nap. Minden évben, különösen karácsony előtt fáradhatatlanul dolgozott, hogy vevői csodaszép edényekkel díszíthessék az ünnepi asztalaikat.

- Olyan gyönyörűek a munkáid, ez lesz a legszebb dísze a konyhánknak – mondták az emberek.

Kálmán csak szerényen mosolygott, hiszen soha nem tartott meg magának semmit. Az ő polcain csak régi, megkopott tányérok sorakoztak.

- Elég nekem, ha a vevőim boldogságát látom – felelte egyszerűen.

Karácsony estéjén amikor befejezte az utolsó rendelést is, letette az ecsetét és körülnézett az üres kicsinyke műhelyében. Minden edény valaki más karácsonyi asztalát díszítette. Szomorú érzés költözött a szívébe, mikor hangosan megszólalt:

- Mindig másoknak dolgozom, de készítettem valaha magamnak is valamit?

Ekkor kívülről halk kopogás hallatszott. Egy angyal állt az ajtóban, kezében egy apró gyertyát tartott, ami ragyogó fényt árasztott. Kálmán a csodálkozástól szinte megnémult, de az angyal kedves hangon így szólt:

- Szíved-lelked összes jóságát az edényeid szépségébe teszed, ezért hoztam neked valamit. Azzal odaadta a gyertyát, amit a kezében tartott. Kálmán megszólalni sem tudott a meglepetéstől, az angyal már ott sem volt.

- Na tessék! Mit is kezdek ezzel a gyertyával?

De a gyertya olyan szépen világított, hogy Kálmán úgy döntött nekiáll és készít egy gyertyatartót. Elővett egy darab agyagot, és életében először nem másnak, hanem magának készített valamit. A gyertyatartó oldalára csillagokat és fenyőfákat festett.

- Ez lesz az én karácsonyi ajándékom – suttogta magában.

Szorgalmasan dolgozott és végül egy csodálatos gyertyatartót készített. Olyan szépet, hogy aki arra járt és az ablakon benézett elámult a csodálkozástól. Az emberek bekopogtak, hogy jobban szemügyre vehessék a gyönyörű alkotást. Azonban senki nem jött üres kézzel, a tálakban, amit rendeltek tőle, finom süteményeket   és mézeskalácsot hoztak.

Kálmán szeme könnybe lábadt:

- Most értettem meg igazán a karácsony lényegét! Nemcsak adni kell, hanem néha elfogadni is!

Attól a naptól kezdve Kálmán minden évben készít magának is valamilyen karácsonyi edényt, amely emlékezteti arra, hogy néha a legegyszerűbb dolgokból, egy darab agyagból és egy apró gyertyalángból születnek a legszebb ajándékok.