Az elfeledett mesekönyv

Az elfeledett mesekönyv.

 Valamikor régen, egy kicsi falusi ház padlásán egy porosodó mesekönyv pihent egy kopott láda tetején. Borítója megsárgult, lapjai elrongyolódtak az idő múlásával, de a benne lévő történetek élénken várták, hogy újra elmeséljék őket. Valamikor ez a könyv a ház legkedvesebb kincse volt, egy kisfiúé, amely minden karácsonykor előkerült és a család együtt olvasta a tűz mellett. Az évek azonban elszálltak, a kisfiúból felnőtt lett és a könyvet lassacskán elfeledték.

Ezen a karácsonyestén különös csend ült a házon. A mesekönyv a padláson pedig, halkan sóhajtozott:

- Bárcsak újra mesélhetnék!

Az idős asszony, aki a házban lakott magányosan üldögélt az ablak közelében és figyelte a sürgés-forgást az utcán. Ő már napokkal korábban feldíszítette a karácsonyfáját, de idén a fa alatt bizony nem volt ajándék.

Hirtelen kopogást hallatszott az ajtón, s amikor kinyitotta egyszerre csak ott állott az egykori kisfiú, a saját gyermekével kézen fogva.

Az asszony kicsit restelkedett a szegényes karácsonyfája miatt, de örömében gyorsan asztalhoz ültette őket.

- Ma egy különleges karácsonyunk lesz – szólt a fiú.

Hamar felszaladt a padlásra és körül nézett. Meglátta a láda tetején heverő mesekönyvet, óvatosan letörölte róla a port, hóna alá csapta és visszasietett a szobába.

A kicsi fiúcska izgatottan kérdezte:

- Mit találtál édesapám?

- Ez az a mesekönyv, amit gyerek koromban olvastunk - nézett jelentőségteljesen az asszonyra, és óvatosan lapozni kezdte. A megsárgult lapok közül egy-egy színes illusztráció bukkant fel, és mintha a lapok alig várták volna, hogy újra láthassák a fényt.

A nagymama átvette a fia kezéből a könyvet, gyengéden végig simította, s hirtelen a szobát betöltötte a régi mesék varázsa. Mesék királyokról, gyémánt erdőkről, bátor lovagokról, óriásokról és törpékről, és csodálatos karácsonyfáról keltek életre a lapokról. Ahogy nagymama mesélt, a kandalló fénye még melegebben ragyogott, és a szívekben is újra fellobbant valami elfeledett érzés.

A könyv mérhetetlen boldogságot érzett, hogy a régi varázslat visszatért. Szinte ragyogott, ahogy mesélhetett és történetei újra összekötötték a családot, akik most egymásra mosolyogtak és közös emlékeket idéztek fel.

Attól a naptól kezdve minden karácsonykor előkerült a régi mesekönyv, mert a család összes tagja tudja, hogy a legnagyobb varázslat nem a könyv lapjaiban, hanem az együtt töltött pillanatokban rejlik. Így történt, hogy a régi mesekönyv lett a család legnagyobb kincse, amit generációról generációra adnak tovább, és azóta is egy-egy nagymama polcán fekszik.